Utazási szerződések módosítása: a kedvező ajánlat utólag változhat?

kékestető, hó, havazás, síelés, síelők
Kékestető, 2018. február 14. Síelők Kékestetőn 2018. február 14-én. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az igazán felkészült fogyasztók már ősszel lefoglalták a népszerű adventi vásárokra történő csoportos utazásokat vagy a téli síprogramokat. Szokás szerint ilyen esetekben a foglalást követően nincs más dolgunk, mint hátra dőlve várni a jól megérdemelt kikapcsolódást – vagy mégsem? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.
Vágólapra másolva!

Az utazási szerződések legfontosabb szabályait a Polgári törvénykönyv szabályozza: e szerint a vállalkozásnak kell megszerveznie az utazás egyes állomásain történő tartózkodást és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

A megrendelőnek cserébe (azon túl, hogy köteles az említett szolgáltatásokat igénybe venni) díjat szükséges fizetnie – ez a pont válik olykor kényessé – mutatott rá dr. Heinrich Renáta.

Mikor emelhető egyoldalúan az utazási díj?

Az utazási szerződésekkel ugyanis egy külön kormányrendelet is foglalkozik, melynek értelmében az utazási szerződés díja egyoldalúan csak akkor emelhető, ha ennek lehetőségéről kifejezetten rendelkezik a szerződés.

Ilyen esetekben sem szolgálhat azonban bármilyen ok a változtatás alapjául, csak a rendeletben tételesen meghatározott alábbi okok.

Megváltozik a személyszállítás költsége az üzemanyag (vagy egyéb erőforrás) árának növekedése miatt.

Továbbá: olyan részszolgáltatások díja változik meg, melyeket tartalmaz ugyan a szerződés, de nem az utazást szervező cég állapítja meg a költséget, hanem külső, harmadik személy – ilyen tipikusan a repülőtéri illeték vagy üdülőhelyi díj.

Harmadsorban pedig megváltoznak az adott utazási szolgáltatásra irányadó devizaárfolyamok.

Az emelt összegnek arányosnak kell lenni

Mivel a díjemelésnek jól körülírható feltételei és hozzávetőlegesen megbecsülhető költségei vannak, az emelt összegnek arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével.

Forrás: MTI/Komka Péter

A tartalmi követelményeken túl formai követelményeknek is eleget kell tennie a vállalkozásnak a díjmódosítással összefüggésben.

Így pontosan meg kell határozni a díjszámítás módját, valamint a díjemelés közlésével egyidejűleg tájékoztatni kell a díjemelés indokáról.

Díjemelésre csak akkor kerülhet sor, ha legkésőbb az utazás megkezdését megelőző húsz nappal korábban értesítik az utazót.

A fentiekkel ellentétes módosítás jogszabályba ütközés miatt támadható az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság vagy akár bíróság előtt – utóbbi eljárásban az esetlegesen felmerült károk is érvényesíthetők – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.