A közhiedelemmel ellentétben a tűzijátékra szigorú jogszabályok vonatkoznak

Ezt csináld, ha balesetet okoz a tűzijáték, vagy illegális petárda szilveszterkor!
füst
Vágólapra másolva!
Az adventi időszak és a karácsony elmúltával a bevásárlóközpontok parkolóinak helyét a fenyőfaárusoktól átveszik a különböző, színesebbnél színesebb és hangosabbnál hangosabb tűzijátékokat és egyéb pirotechnikai eszközöket áruló kereskedők. Sokan hódolnak e mulatságnak az óév búcsúztatásaként, az újév köszöntéseként. A közhiedelemmel ellentétben azonban az ilyen jellegű szórakozásnak szigorú szabályai vannak, ezért érdemes áttekinteni közül a legfontosabbakat.
Vágólapra másolva!

A pirotechnikai termékeket a vonatkozó kormányrendelet négy nagy osztályba sorolja – fejtette ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Azok a tűzijátékok, amelyek alacsony kockázattal és elhanyagolható zajszinttel járnak, s amelyeket még akár zárt térben is használhatunk, az 1. osztályba sorolják. A 2. osztályba kerülnek mindazon termékek, amelyek megfelelnek az előbbi jellemzőknek, de kültéri használatra szánták őket.

A 3. osztályba sorolandók a termékek, amelyeknek használata közepes kockázattal jár, szabadban lévő nagy, nyílt területen történő használatra szánták és amelyek zajszintje nem ártalmas az egészségre.

A 4. osztályba már a professzionális, csak és kizárólag pirotechnikusok által használható és kezelhető termékek tartoznak – mondta dr. Balatoni Boglárka.

A besorolás határozza meg, hogy ki lehet vásárló

A fenti osztályozás nem pusztán elméleti jellegű, ezen besorolás határozza meg azt, hogy egyes termékeket 18 éven aluliak megvásárolhatják-e, illetve felhasználhatják-e azokat. Az adott terméken minden esetben kötelező feltüntetni a termék pirotechnikai osztályát is.

Az 1. osztályba tartozó termékeket szabadon megvásárolhatja bármely 14. életévét betöltött személy, azokat 1 kilogramm hatóanyag-tartalomig tárolhatja, birtokolhatja, illetve természetesen fel is használhatja. A 14 éven aluli személyek is felhasználhatják ezen tűzijátékokat, azonban csak nagykorú személy felügyelete mellett.

A 2. osztályba sorolt termékek esetében a fenti szabályok érvényesek azzal, hogy a vásárlás, tárolás, birtoklás, felhasználás szabadsága a 16. életévüket betöltött személyeket illeti meg, míg a 16 éven aluliak azokat nagykorú személy jelenlétében használhatják.

Az igazán nagy durranást okozó termékek azonban azok, amelyeket a szabályozás a 3. osztályba sorol. Ezek azok a tűzijátékok, amelyek rendkívül látványosak, s melyekből megszámlálhatatlan darabot lőnek fel szilveszter éjszakáján.

Forrás: Shutterstock

Ezeket a termékeket december 28-a és 31-e között bármely, 18. életévét betöltött nagykorú személy engedély nélkül megvásárolhatja. Fontos azonban, hogy felhasználásuk csak december 31-én 18 órától a következő naptári év január 1-jén 6 óráig engedélyezett. Petárdát vásárolni, birtokolni továbbra is általános jelleggel tilos.

A fel nem használt, 3. osztályba sorolt tűzijátékokat január 5-ig kötelesek vagyunk a forgalmazónak visszaszállítani, aki a termékeket köteles extra költségek felszámítása nélkül visszavenni.

Az év végi önfeledt szórakozás közben érdemes figyelni a fenti szabályok betartására, illetve a fel nem használt tűzijátékok időben történő visszaszállítására is. Az előírások megszegőivel szemben akár szabálysértési eljárást is indíthat a rendőrség, melynek során 150 ezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki – figyelmeztetett végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.