Klímavédelmi akcióterv, cselekvés, magyar és nemzetközi jog (3. rész)

2020.03.04. 17:13

A miniszterelnök nyolc pontból álló klímavédelmi akciótervet jelentett be. Dr. Tóth Mátéval, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéddel, az év energiajogászával beszélgettünk az akcióterv tartalmáról, klímaváltozásról, jogról és állami feladatokról. Az átfogó, minden lehetséges részletre kiterjedő beszélgetést három részletben közöljük. Most az utolsó, a harmadik részt olvashatja, az első és második rész is elérhető.

- A klímaváltozás tehát elsősorban tudományos, természettudományos kérdés. Mennyiben az emberi ráhatás függvénye?

Az éghajlati rendszer az emberi hatás nélkül is nagyon bonyolult és nem lineáris. Maga az éghajlatváltozás, a klíma nagymértékben a Föld változó Nap körüli pályájának, a Föld forgástengelyének gyakran módosuló dőlésszögének és a napfoltok periodikus tevékenységének – természettudományos jelenségeknek – a függvénye. A napfolttevékenység periodicitása máig nem teljesen feltárt, miközben a Nap állandó, 11 éves (emelkedő) ciklusokat mutat.

Bár ezekhez képest jelentőségében szinte „eltörpülnek" az óceáni vízkörzések és a többhónapos-kétéves hideg-melegáramlatok, ám ezek is alapvetően embertől független és az emberhez képest hatalmas tényezők. Akárcsak a klímaszelepként működő tornádók az óceán felett, vagy épp a víz alatti és a víz feletti vulkánkitörések: ez utóbbiak többéves aeroszol ernyőt képeznek (SO2, korom, stb.), tartós lehűlést okozva a Föld klímájában. Ezekre nincs ráhatásunk, Greta Thunberg pedig nem fog beszélni erről.

Ahogy arról sem, hogy a földtörténeti felmelegedési-lehűlési periódusok nincsenek egyenes oksági kapcsolatban a légkör szén-dioxid tartalmával. Nem is kell földtörténeti időkig visszatekinteni: legutóbb az első ezredforduló körül tartós és lényeges átlaghőmérséklet-emelkedés következett be Európában, aminek köszönhetően magashegységi területeket is mezőgazdasági művelés alá foghattak.

Ehhez képest a XIV. században jelentős, majd félezer éves lehűlési periódus kezdődik. Ekkor nyaranta óriási esőzések, árvíz, ítéletidő rázza meg Európát, kegyetlen hideg telekkel párosulva; a Rajna vízszintje kora nyárra 8-9 méterre emelkedett, csak egyetlen évben 6 ezer ember fulladt a Dunába – télen pedig a Duna jegén koronázást lehetett tartani (lásd, a mi Hunyadi Mátyásunk). Ez a közel ötszáz éves minijégkorszak most ért véget; de elképzelhető, hogy a 900-1200 közti Európa meleg időjárását még így sem értük utol.

Persze, ettől még a klímaváltozás valóság: valós, de fajsúlyos természeti és természettudományos kérdés; ahogy valós a környezetre (légkörre, tengerekre, termőföldekre, édesvízre) gyakorolt káros, pusztító és szennyező emberi magatartás is. Ezek helyes értékelése azonban megint csak természettudományos kérdés, ahogy tudományos (tény)kérdés az is, hogy azokat ki okozza: az EU a világ szén-dioxid kibocsátásának 9,5 százalékáért felelős, Magyarország alig 0,14 százalékáért!

Ez a legkevésbé sem jelent szkepticizmust, csupán a tudományos (mérhető) hátteret. Nem tudjuk ugyan megmondani, mekkora az ember hatása az éghajlatváltozásban, ez azonban a legkevésbé sem lehet arra ürügy, hogy a káros hatásunkat ne minimalizáljuk, és ne tegyünk meg mindent a káros emberi hatás okozta folyamatok fékezésére, megállítására vagy visszafordítására.

Nem az a felelős klímavédelmi magatartás, hogy mint pár napja írta egy portál, hazai marhahús helyett együnk inkább mexikói avokádót, mert azzal teszünk jobbat a klímának: bár az avokádóültetvények miatt termőföldeket merítenek ki, majd olyan konténerhajókon szállítják Európába, amik többet szennyeznek, mint Európa összes dízelautója együtt. A tévedés nyilvánvaló – pontosan az a természettudományos szempont félretolása társadalmi sarlatánság céljából.

- Azt mondta, a klímaváltozás természeti, természettudományos kérdés, de természeti a jog és az állam is. Ez mit jelent?

Igen, a jog, a nemzetállamok, a szabályozás szüksége és ténye természeti. Ahogy az emberi történelem természeti, a legjelentősebb vívmányai, a jog és az állam is alapvetően természeti eredőjű jelenség. A természetes jogérzék, mint a jog és így valamennyi jogintézmény valódi és legfontosabb motorja – ideértve az államot is – maga az egyénbe kódolt természeti jelenség – és ez az igazi „természetjog".

Konrad Lorenz mondja, hogy a jogérzékként leírt struktúrák tipikusan veleszületett (örökletes) magatartásmódokat takarnak. Ezek látványos eleme például a közösségellenes magatartások feletti felháborodás és a szankcionálásuk iránti vágy az altruista ember ösztöneként. Nyilvánvaló módon evolúciósan, biológiai adottságként vagyunk szabály- és közösségalkotók: a világ minden táján, minden korban szabályokat, erkölcsöt, jogot, törvényeket alkottak az emberek és társadalmaik.

A komplex felépítmény, ami ebből a természetes jogérzékből mint természetes szabályozás-szankcionálási igényből kisarjad, hatalmi jelenség. Máig az állam a jog, a szuverenitás, a kényszer és kikényszeríthetőség letéteményese, még akkor is, ha ez sokszor láthatatlan, és a jogviszonyok alakítását az állam rábízza a piacra. Az államot, akárcsak valamely vegyületet, reakcióban mérhetjük meg igazán, ezért a jog, a hatalom és az emberi állam, mint primordiális hatalmi-jogi jelenség legfőbb és teljes spektrumú megnyilvánulása a rendkívüli jogrend.

Az a kérdés, ki dönt, ki a szuverén: ez pedig lássuk meg, hogy egy hús-vér hatalmi kérdés. A természetben minden „jog" a hatalom, a szankcionálhatóság képességének a függvénye, és minden jogintézmény mint ilyen, mélyen a valódi természetben, annak hierarchikus, hatalmi viszonyaiban gyökerezik.

Pieter Bruegel 16. századi flamand festő téli tájképe. A kis jégkorszakként ismert időszakban, amely a 14. század elejétől a 19. század közepéig tartott, a mainál sokkal hidegebb és osszabb telek, valamint hűvösebb nyarak jellemezték az európai időjárást.Forrás: Wikimedia Commons

Az állam is ilyen. Állam és jog nélkül most nem volna lehetséges az eldobható műanyagok betiltása, a naperőművi kapacitásnak a piaci növekedési ütemet felülíró növelése és a többi bejelentett intézkedés sem. A szépen megrajzolt, fiktív társadalmi elméletek hajlamosak elfelejteni, hogy a jog és az államiság épp végső soron az erőszakmonopólium, a szankcionálhatóság, az ez által lehetséges tematizálás (barát/ellenség, jogos/jogellenes, honos/idegen) függvénye, egy ilyen intenzitás kérdése. Hatalom-etnosz-mítosz: a jog és államiság természeti eredőjénél, természeti szükségszerűségénél beazonosítható természetes rendszer ez.

Ezek a természeti, eleve tagolt struktúrák, a közös leszármazás képzete (primordiális mítosza) által összekötött etnoszok és a hozzájuk kapcsolódó harcos-katonai egységek a törzsek organikusan intézményesült, elkülönült építményeként csontosodnak állammá a belátható történelem horizontján. Ott, ahol a mitikust felváltja a történeti, ahol a leszármazás (és a törzsszövetség) irányából a területiség irányába tolódik át a hangsúly.

Jog és állam ráadásul mint természeti jelenségek komplex rendszerek. A komplexitás exponenciálisan növekszik, ha összekapcsoljuk a valóság elemeit – szerződések, engedélyezés és perek – akárcsak az élet teszi. A jogrendszer tehát, bármi mást is szeretnénk hinni róla, olyan, mint az ökoszisztéma, és ugyanazok a komplex hálózatok körében leírható fizikai törvényszerűségek jellemzik, mint magát a természetet.

A jog hiába teljesen emberi tervezésű, mégis talán több közös vonást mutat akár egy sejttel vagy egy ökológiai rendszerrel, mint egy precízen megtervezett gépezettel. Mindez azért roppant horderejű megállapítás, mert a jog a leginkább művi, a leginkább ember alkotta jelenség, melyet ráadásul hajlamosak vagyunk tele aggatni spekulatív, morális tartalmakkal is. Ám ettől mégis a természeti törvények szabályai szerinti működést fog mutatni.

- Hogyan kapcsolódik össze ez a megállapítás a klímavédelemmel?

Ha egyszer a jog, a nemzetállam, a szabályozás szüksége természeti, ahogy természeti (természettudományos) kérdés a klímaváltozás, a környezetszennyezés súlyos hatásának értelmezése is, akkor miért gondolnánk, hogy a klímaváltozás miatt szükséges ellenlépések megtételének nem az állam, a jog és a közösség természetes szabályozó szükséglete a természetes fókusza?

A Nyugaton épp a klímakérdés kapcsán is látunk egy nagyfokú tehetetlenséget. Ez talán éppen egy természetellenes fókusztévesztésnek a következménye. Valamiért mást akarunk belelátni a természetbe, így a saját természetünkbe is, mint ami: olyan tartalmakat, melyek az emberi elme, de nem a természet szülöttjei.

Ezt a furcsa jelenséget a klímaváltozás nagyon is fontos problémájának egy csalárd árukapcsolása ma külön is kiélezi: természetvédelem és emberi jogok, klímakérdés és liberalizmus – amikor az ember és természet kapcsolatáról, az emberi természetről vagy a természeti alapkérdéseiről gondolkodunk, hajlamosak vagyunk ezeket az ember alkotta tartalmakat is rögtön hozzágondolni, vagy legalábbis elhinni, hogy összetartoznak.

Ez a fókusztévesztés a deterritorializáció vagy eloldódás jelenségéhez vezet, az állammal és a joggal szemben is. Amit a modern elidegenedés ma a leginkább oldoz, az nem más, mint az eredeti, természeti, primordiális hagyomány és természeti eredet még úgy-ahogy megmaradt keretrendszere. A nemzetek és államok, a család, a biológiai-evolúciós férfi és női modellek, a hierarchia, a kötelesség.

Ez a rombolás semmiben sem tér el attól, ahogy az esőerdőket égetik. A természetes-kívánatos állapot felszámolása az emberben és a környezetben nem egymással ellentétes, vagy egymással szembeállítható fogalmak. A klímavédelemmel vagy tágabban a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedések iránti igényünk az erős, beavatkozó állam iránti igény: a kapcsolat a kettő közt természetes.