Sok oka lehet, hogy egy fát végső esetben ki kell vágni, azonban lehet, hogy nem gondolná, de erre vonatkozóan is szigorú szabályokat fogalmaznak meg a jogszabályok. A D.A.S. JogSzerviz szakértője körbejárja, hogy melyek a főbb rendelkezések a ház előtt, közterületen álló, illetve a magántulajdonban álló ingatlanon elhelyezkedő fa kivágása esetén.

Ha a ház előtti fák szomorú sorsa a kivágás, először is meg kell vizsgálni, hogy a fa már a közterületen áll-e, vagy esetleg még a magántulajdonban álló ingatlanon nőtt – fejtette ki dr. Varga Júlia.

A közterületen lévő fás szárú növények kivágását a fás szárú növény helye szerint illetékes jegyzőnek engedélyeznie kell.

Ez tehát azt jelenti, hogy ha a kerítés előtti, közterületen álló fa veszélyezteti a házat, vagy más okból indokolt a kivágása, a megfelelő formanyomtatványon engedélyeztetési kérelmet kell előterjeszteni a jegyző részére.

Ezzel egyidejűleg háromezer forint illetéket is teljesíteni kell.

A szakszerű pótlás követelménye

Az engedélyeztetésen túl pedig előírja a vonatkozó jogszabály, hogy a közterületen lévő fás szárú növény kivágását követő egy éven belül a használó köteles gondoskodni a növény helyben történő szakszerű pótlásáról.

A telepítendő cserje esetében három éven belül kell biztosítani a legalább azonos területi borítást.

A pótlás céljából történő telepítést meg kell ismételni, ha a telepítést követő vegetációs időszak kezdetén a fás szárú növény nem ered meg. A szakszerű pótlás teljesítését a jegyző ellenőrzi.

Előfordulhat olyan eset is, hogy a fa pótlása a földrészlet adottságai miatt nem teljesíthető. Ebben az esetben a jegyző által kijelölt más ingatlanon történő telepítéssel kell a pótlást teljesíteni.

Fotó: M.Schmidt János – Origo

Ha ilyet a jegyző bizonyos okokból kijelölni nem tud, a jegyző a használót kompenzációs intézkedés megtételére kötelezi.

Fakivágás a magáningatlanon

A tulajdonjog tartalmából fakadóan a magántulajdonban álló ingatlanon elhelyezkedő fák kivágásáról főszabály szerint a tulajdonos dönthet.

Fontos azonban, hogy ezt a döntési jogosultságot az illetékes önkormányzat vonatkozó rendeletei korlátozhatják, amely fakivágással összefüggésben igen gyakori.

Ennek értelmében tehát a saját tulajdonban álló fa kivágása előtt mindenképp ajánlott ellenőrizni a helyi rendeleteket.

Ugyanis sok fővárosi kerületben, de országszerte is sok önkormányzat szintén engedélykötelessé teszi a saját tulajdonú fák kivágását is – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.