Sajnálatos módon a karácsonyi időszakban is teljesül az a szabály, miszerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A karácsony közeledtével a legtöbb munkavállaló számolgatni kezdi az év során megmaradt szabadság napjainak számát, és azon gondolkodik, hogyan is kéne kivenni, biztosítva a karácsonyi készülődésre és a kellő pihenésre az időt – fejtette ki dr. Némethné dr. Czinege Kinga.

Karácsonyra vagy egyéb ünnepre vonatkozóan nem tartalmaz eltérő szabályokat a Munka törvénykönyve, azaz egész évben ugyanazok a szabadság kiadásának szabályai.

Minden munkavállalót megillet a munkában töltött idő után a szabadsághoz való jog, mely a pihenést és a regenerálódást szolgálja. A szabadság naptári évente illeti meg a munkavállalót, évközben kezdődött munkaviszony esetén arányosan jár a szabadság.

A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, a kiadás előtt azonban a munkáltatónak biztosítania kell a munkavállaló meghallgatását.

Ezen meghallgatás során van lehetősége előadni a munkavállalónak hogyan szeretné kivenni a szabadságát karácsony közeledtével, valamint a két ünnep között.

A szabadságot naptári évenként úgy kell kiadni, hogy annak tartama legalább tizennégy összefüggő naptári napot elérjen, de ettől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. Az ilyen eltérést általában írásba szokták foglalni a felek.

A munkavállaló jogosult arra, hogy hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben, a kérésének megfelelő időpontban adjon ki a munkáltató.

A munkavállalónak az erre irányuló igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt kell bejelentenie a munkáltatója részére.

A szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni.

Karácsonykor azonban lehetőség nyílik rá, hogy a két ünnep között megkezdett szabadság esetén öt munkanapot az új évre vigyen át a munkavállaló, ilyen esetben azonban folyamatosnak kell lennie a szabadságnak.

Forrás: Shutterstock

Sajnálatos módon a karácsonyi időszakban is teljesül az a szabály, miszerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja.

Ilyen esetben a módosításával vagy a megszakítással összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak.

A szabadságot minden esetben ki kell adni a fenti szabályok alapján, a szabadság megváltását, azaz kifizetését a törvény egy esetben teszi lehetővé: a munkaviszony megszűnésekor, a fel nem használt szabadságok esetén – mutatott rá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/