Vágólapra másolva!
Minden évben aktuális és sok szó esik róla, mégis mind a mai napig tartják magukat makacs tévhitek az ajándékok visszavitelével kapcsolatban – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői. A kétrészes írás második részét olvashatják, az első rész itt érhető el.
Vágólapra másolva!

Az első kérdés, hogy visszavihetem az ajándékot karácsony után az üzletbe, ha mégsem tetszik? Igen, mindenképpen érdemes egyeztetni az üzlettel, de fontos tudni, hogy amennyiben a termék nem hibás, nem köteles kicserélni vagy visszavásárolni.

Létezik az a szabály, hogy a termék három napon belül kicserélhető, ám ez a szabály is csak a meghibásodás esetén érvényes. Arra az esetre vonatkozik, ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt.

Ilyen esetben a vállalkozás nem hivatkozhat arra, hogy számára a csere aránytalan többletköltséget jelent például a javításhoz képest. Fontos, hogy meghibásodás esetén is csak akkor kötelező a csere, ha az a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

A határidő 3 munkanapot jelent, így az ünnepek természetesen nem számítanak bele, de egyébként a karácsonyra sincs különleges előírás vagy kivétel, ha a terméket az üzletben vásároltuk.

Nagyon sok üzlet egyébként önként vállalja, hogy meghatározott időn belül vissza lehet vinni az ajándékot, akár akkor is, ha egyébként tényleg csak arról van szó, hogy nem tetszik, vagy meggondoltuk magunkat.

De ez önkéntes vállalás, így az üzlet feltételei szerint van rá mód. Másfelől az interneten vásárolt termékek esetén a kiszállítástól számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhatunk a szerződéstől.

Ebben az esetben a visszaküldés költségei bennünket terhelnek, de teljesen hibátlan termék esetén is visszakapjuk a teljes vételárat.

Kinek kell intéznie a visszavitelt?

Meghibásodás esetén a jótállási jeggyel érvényesíthető az igény. Ez alól kivétel, ha jótállási jegyet nem adtak, de a blokkot, bizonylatot - számlát vagy nyugtát – be tudjuk mutatni.

Ezt megteheti az ajándékozó és az ajándékozott is. Internetes vásárlás esetén a vásárlónak kell intéznie az elállást az átvételtől számított 14 napon belül

Forrás: Origo

Minden egyes új termék esetében (függetlenül attól, hogy mi az, könyv, ruha, vagy például elektronikai eszköz) a vásárlástól számítva két éven belül érvényesíthetjük a kereskedővel szemben jogainkat, ha az árucikk meghibásodott.

Ebből a két évből azonban az első hat hónapban vagyunk csak igazán védettek: ha fél éven belül megy tönkre a termék, akkor ugyanis a vállalkozásnak kell bizonyítani azt, hogy ő még hibátlan árucikket adott el.

Azaz, csak akkor nem köteles teljesíteni igényünket, ha kimenti magát például egy független szakvéleménnyel, ami igazolja, hogy a hiba oka (például: nem rendeltetésszerű használat miatt) a vásárlást követően keletkezett.

Azonban a vásárlástól számított hat hónap elteltét követően (tehát a két évből még hátralévő másfél éven belül) jelentkező hiba esetén már a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a termék eleve rossz volt akkor is, amikor azt megvette.