Mit tehet az a légiutas, aki utazni sem tudott és a jegyárat sem kapta vissza?

Három hónapig egy repülőgépen élt, ennyire rettegett a vírusfertőzéstől egy férfi
Vágólapra másolva!
Azok az utasok, akik tavaly a lezárások miatt nem tudták repülőútjaikat igénybe venni, azt tapasztalhatták, hogy a jegyárak visszatérítése szinte minden légitársaság esetében nehézkessé vált – vázolták fel az alapproblémát a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év egyértelműen megviselte anyagilag a légitársaságokat. Nemcsak a kisebb fapados társaságok inogtak meg, váltak fizetésképtelenné, hanem a nagyobb, komoly múlttal rendelkező társaságokat is megviselte a járvány miatti lezárások. Mit tehet azonban az utas, aki emiatt sem utazni nem tudott, sem a jegyárat nem kapta vissza?

Tudható, hogy vannak olyan légitársaságok, melyeket az érintett ország kormánya támogatott, akár akként, hogy hitelt biztosított számára, hogy elkerülhessék a csődöt.

Ez akár rövidtávon megoldás is lehet, ugyanakkor fontos, hogy az érintett állami támogatás semmiként se minősüljön tiltott állami támogatásnak.

Azok az utasok, akik tavaly a lezárások miatt nem tudták repülőútjaikat igénybe venni, azt tapasztalhatták, hogy a jegyárak visszatérítése szinte minden légitársaság esetében nehézkessé vált. Az Európai Unió Bizottsága éppen ezért egy ajánlást fogalmazott meg 2020 májusában.

Eszerint, az utas választásától függ az, hogy a jegyárának pénzbeli visszatérítését kéri-e, vagy felajánlott vouchert elfogadja-e? Ennek a vouchernek alapvetően vonzónak kell lennie az utas számára, tehát legalább az érintett jeggyel egyenértékűnek, vagy attól nagyobb értékűnek kell lennie.

A Bizottság ajánlása alapján az is alapvető követelmény, ahogy ezek az utalványok hosszú lejáratúak legyenek. Ennek különös jelentősége van 9 hónappal az ajánlást követően, mivel még most is tombol a járvány Európában, így az utazások nehézkesek, korlátozottak.

Felmerül azonban a kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha egy légitársaság esetleg fizetésképtelen?

Nehéz ezt megmondani. Először azt kell megvizsgálni, hogy a légitársaság székhelye szerint illetékes tagállam biztosít-e valamilyen alapot a kifizetésekre. Ha igen, akkor ennek terhére lehetséges az igénybejelentés.

Forrás: Shutterstock

Ha nem, akkor a fizetésképtelenségi eljárásban lenne mód a hitelezői igény bejelentésére. Ha nagyobb légitársaságról van szó, akkor kérdés, hogy tagja-e valamilyen szövetségnek, mely szintén a hasonló esetekre biztosíthat alapot a károsultak számára.

Mivel a legtöbb légitársaság külföldi székhelyű, ezért az egyszerű utas számára a fenti eljárások nemcsak komplikáltak, de talán még nagyobb költséggel is járnak, mint maga a visszatérítésre vonatkozó igény.

Épp ezért mindig egyedileg kell megvizsgálni azt, hogy megéri-e további jogi lépést tenni az ügyben – húzták alá a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

https://das.hu/