Budapesttől Szolnokig is elérhet majd az SZTNH digitalizált dokumentumainak hossza

Pomázi Gyula Zoltán SZTNH elnök hivatal oltalom szellemi tulajdon védjegy
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökével készült egy írás, Pomázi Gyula.
Vágólapra másolva!
Folyamatosan zajlik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) dokumentumainak digitalizálása és a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon való közzététele. A hivatal Frecskay János Szakkönyvtárában őrzött iratok és kiadványok közül most újabb, közel 450 ezer oldalnyi érhető el már bárki számára a Hungaricanán.
Vágólapra másolva!

Hazánk egyik legnagyobb nemzeti értékeket felvonultató gyűjteményét teszi online is elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az SZTNH digitalizálási projektjével támogatja a kulturális értékekhez való szabad, ingyenes hozzáférést, ami a jelenlegi, pandémiás helyzetben különösen nagy segítség a kutatóknak, illetve az érdeklődőknek.

A Frecskay János Szakkönyvtár dokumentumainak digitalizálásával számtalan olyan egyedi dokumentum található meg online, amely része a magyar kulturális identitásnak és más magyarországi közgyűjteményben nem található meg.

„A digitalizálás folyamatosan zajlik: év elején már 10 ezer oldalnyi egyedi és pótolhatatlan szellemi tulajdoni és hivataltörténeti kiadvány vált elérhetővé, mostanra ez a szám 450 ezer oldalnyival nőtt, ami 3009 újonnan kutatható dokumentumot jelent.

Például eddig még a személyes kutatások is csak egyedi esetben voltak lehetségesek a 16 védjegylajstromkönyv tekintetében, amelyekben igazi kincsnek számító eredeti védjegyek, termékcímkék érhetők el.

Szerepelnek bennük többek között eredeti Unicum és Törley védjegyek, palack címkék is" – emelte ki a folyamat kapcsán Pomázi Gyula, az idén 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A szintén elérhető Központi Védjegyértesítők számaiból könnyedén megismerhetőek a XX. század első felének védjegyei, és a szöveges keresés segítségével akár cégnevekre is kutathatunk. Az 1896-ban alakult Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) nevével kapcsolatban például több mint 100 közleményt találhatunk meg.

De már kereshetők a hivatal létrejöttét követő bő 20 évben megadott szabadalmak leírásai is: a Siemens cégnek például több mint 1000, többek között a villamosközlekedéssel kapcsolatos műszaki megoldásaira bukkanhatunk rá.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke Forrás: Földházi Árpád

A digitalizált könyvek közül pedig érdemes kiemelni Jedlik Ányos Természettan elemei. Súlyos testek természettana című, 1850-ben kiadott művét, amely az első magyar nyelvű egyetemi fizika tankönyv volt.

A mostanra digitalizált közel 450 ezer oldal a Hungaricana könyv és dokumentumtárban jelenleg elérhető 16,2 millió oldal 3 százaléka, amivel dobogós helyen szerepel hivatalunk.

„Ha a jövőben az összes szabadalmi leírást, ami nagyjából 1 millió oldalt jelent, fel tudjuk tölteni a Hungaricana portálra, akkor oldalszámra az SZTNH lenne a legnagyobb mennyiségű tartalmat publikáló szervezet az oldalon.

Ha egy oldalt A/4-esnek veszünk és a hosszabbik oldaluknál tesszük őket egymás mögé, akkor közel 92 kilométert lehetne lépdelni rajtuk. Ez nagyjából a Budapest – Szolnok távolság" – hangsúlyozta Pomázi Gyula.

A digitalizált és Hungaricana projektek elérhetőek itt.