Gépjármű felelősségbiztosítás hiányában

paragrafus
http://www.dreamstime.com/stock-photo-green-paragraph-image8677990
Vágólapra másolva!
Aki gépjármű tulajdonosa, illetve üzemben tartója, az pontosan tudja, hogy a járművet csak és kizárólag akkor használhatja, amennyiben kötelező felelősségbiztosítási szerződést köt rá. Mi van azonban akkor, ha így okoz valaki balesetet? A károsult vajon kitől várhat megtérülést? A szabályokat a D.A.S. JogSzerviz szakértői ismertetik.
Vágólapra másolva!

Sajnos, nem egyszer megtörténik, amikor olyan járművel okoz valaki közlekedési balesetet, melyre az üzemben tartó nem rendelkezett érvényes felelősségbiztosítási szerződéssel. Ilyenkor a károsult részére nehezebb, de nem lehetetlen a kártérítési igényének az érvényesítése.

Mit tegyen a helyszínen a károsult?

Az elsődleges az, hogy amennyiben észleli valaki, hogy a balesetben részes másik félnek nincs érvényes felelősségbiztosítása az érintett kocsin, akkor célszerű a rendőrséget is a helyszínre hívni.

Ebben az esetben várhatóan szabálysértési eljárás is indul (a biztosítás hiánya miatt szinte mindenképp), ugyanakkor a rendőrség ilyenkor kiad egy igazolást, melyben rögzíti azt, hogy kik voltak a balesetben részes felek – és több adat mellett azt is – hogy nem volt az érintettnek kötelező felelősségbiztosítási szerződése sem.

Kivel szemben léphet fel a károsult?

A kötelező felelősségbiztosításról szóló törvény előírja, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (a továbbiakban: MABISZ) kezel egy úgynevezett Kártalanítási Számlát. Ennek az az alapvető feladata, hogy az olyan esetekre nyújtson a károsult számára megtérülést, amennyiben a károkozó fél biztosítója – érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződés hiányában – nem teszi meg.

Forrás: Milous Chab - Dreamstime

Egyébként a Kártalanítási Számla kezelője, tehát a MABISZ A károsult kárát akkor is köteles megtéríteni, ha a kárt forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel okozták.

A feltett kérdésre adott válasz tehát az, hogy a károsult a MABISZ Kártalanítási Számlájának terhére jelentheti be a kárigényét.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a MABISZ automatikusan megfizet mindent a károsult javára, ugyanis a polgári jogi szabályok alapján ebben az esetben is a károsultnak szükséges azt bizonyítania, hogy a balesetét kizárólag, vagy legalább nagyobb részben a másik fél volt a felelős, és hogy ezáltal neki milyen jogcímen, mekkora összegű kára keletkezett.

Miként javasolt a kárrendezést lefolytatni?

Ha a károsult rendelkezik érvényes casco biztosítási szerződéssel, akkor célszerű itt lefolytatni a kárrendezést. Ebben az esetben a casco biztosító által felvett kárrendezési iratokat (különösen a kárfelvételi jegyzőkönyvet) kérelemre továbbíthatja biztosító a MABISZ részére.

Ilyenkor a MABISZ azokat a károkat térítheti meg majd a károsult részére, melyeket a casco biztosító a károsult számára nem fizetett meg. Ilyen lehet például az önrész, vagy bérgépkocsi költség, esetlegesen értékcsökkenés követelése, vagy személyi sérülés esetében a sérelemdíj összege is.

Ha azonban a károsult nem rendelkezik casco biztosítási szerződéssel, akkor mindenképp célszerű egy kárrendezési irodával felvennie a kapcsolatot. Ez az iroda – díj ellenében – elkészíti a kárfelvételi jegyzőkönyvet is, mely megküldhetővé válik – a többi irattal együtt – a MABISZ részére.

A MABISZ természetesen vizsgálni fogja, hogy valóban a károkozó volt a felelős a balesetért, tényleg nem volt-e érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződése és azt is, hogy helyálló-e, megalapozott-e a károsult követelése?

Ha mindegyik előkérdésre igen a válasz, akkor a MABISZ teljesít a károsult irányába. Ellenkező esetben a MABISZ-t is terheli az a kötelezettség, hogy a kárigény elutasítását megindokolja a károsult számára.

Ebben az esetben a károsult – ha további eljárásban szeretné igazát bizonyítani – akkor az esetleges polgári peres eljárást is a MABISZ-val szemben kell megindítania – mutattak rá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

https://das.hu/