Kisebb közlekedési baleset esetén az a legtöbb vezetőnek egyértelmű, hogy ki kell tölteni azt a bizonyos kék-sárga baleseti bejelentő lapot. Na de kinek kell kitölteni? És ki ad kinek belőle példányt? Mire kell figyelni közben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője ezen kérdéseknek jár utána.

A köznyelvben kék-sárga baleseti bejelentő lapként elhíresült formanyomtatvány hivatalosabb nevén az Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány – mutatott rá dr. Bálint Boglárka.

Ezt a nyomtatványt az Európai Biztosítók Bizottsága készítette, előnye pedig, hogy a formátuma, kérdései és annak sorrendjei azonosak bármely nyelvű nyomtatvány esetében.

Legyen szó akár német, akár francia vagy éppen spanyol nyomtatványról, az azon szereplő sorok ugyanazt fogják takarni, ugyanabban a sorrendben, mint a magyar változaton.

Előnye még, hogy a nyomtatvány pontos kitöltésével éppen azon adatok rögzülnek, amelyek a legfontosabbak aztán a kárrendezés során.

Ha rendőrt hívunk, akkor is ki kell tölteni?

Nincs olyan jogszabály, amely előírná azt, hogy a nyomtatványt ki kell tölteniük a feleknek. Ez azonban még akkor is célszerű, hogyha a balesettel összefüggésben rendőri intézkedés történt.

Ennek oka, hogy a rendőrség szabálysértési vagy büntetőeljárás során vizsgálja meg azt, hogy melyik fél tehető felelőssé a baleset bekövetkezéséért.

Ezzel szemben a gépjárművekben esett kár és annak megtérítése polgári jogi úton rendezhető, melyhez nagy segítséget nyújthat a helyszínen kitöltött és aláírt Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány.

Baleseti bejelentő – kinek kell kitölteni?

Teljes mértékig lényegtelen, hogy fizikailag melyik fél tölti ki. A hangsúly inkább a pontos kitöltésen van.

Fontos, hogy az azokon szereplő sorokat a gépjármű forgalmi engedélye, kötelező felelősségbiztosításának kötvénye és a járművezető jogosítványának megfelelően töltsék ki a felek.

Fontos továbbá, hogy a felek készítsenek vázrajzot is a balesetről, az erre szolgáló 13. pontban, továbbá, hogy ne feledkezzenek meg a 12. pontban feltüntetni járművük helyzetét.

Kiemelendő, hogy amennyiben a balesetnek voltak tanúi, úgy az ő nevüket és elérhetőségüket célszerű feltüntetni az 5. pontban. Ezen túlmenően pedig az aláírásokról sem érdemes megfeledkezi.

Ki ad kinek „betétlapot"?

Gyakori tévhit, hogy a balesetet okozó félnek kell „betétlapot" adnia, az az, a károkozó félnek kell átnyújtania a károsult fél számára az Európai Baleseti Bejelentő nyomtatványt.

Ennek azonban semmi jogszabályi alapja nincs, teljesen lényegtelen, hogy melyik félnél marad az első példány és melyik félnél a másodpéldány. Ennek oka, hogy a nyomtatvány kitöltése nem jelenti egyik fél részéről sem a károkozás elismerését.

A nyomtatvány kizárólag az adatok rögzítésére szolgál. Ugyan a nyomtatvány utolsó, 14. pontjában nincs annak akadálya, hogy valamelyik fél elismerje felelősségét a baleset okozásáért, érdemes tudni, hogy ez a nyilatkozat nem köti a biztosítótársaságokat, sőt, a nyilatkozatot tevő később vissza is vonhatja e nyilatkozatát.

Alternatív megoldások

Amint említettük, semmi nem írja elő az Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány kötelező használatát. Bár érdemes tartani egy-két példányt mindig az autóban, ennek hiánya esetén az adatokat rögzíthetjük akár egy sima A/4-es papíron is.

Érdemes azonban legalább egyszer-kétszer alaposan áttanulmányozni azt, hogy milyen sorok szerepelnek ezen a nyomtatványon, hiszen az valóban a kárrendezést megkönnyítő adatok rögzítését várja el a felektől.

Forrás: 123RF

Alternatív megoldásként megemlítjük, hogy jelenleg már létezik olyan, mobiltelefonokra letölthető alkalmazás, amely gyakorlatilag az Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány elektronikus változata.

Az alkalmazással akár elektronikus úton is elküldhetjük kárigényünket az adott biztosítótársasághoz, így akár teljes mértékig kiváltható a papír alapú nyomtatvány.

Összefoglalás

A fentiek alapján tehát az Európai Baleseti Bejelentő nyomtatványnak egy közlekedési baleset esetén az a szerepe, hogy azon a körülményeket rögzítsük.

Habár ma már rendelkezésünkre állnak olyan alternatív megoldások is, amelyekkel a nyomtatványt pótolhatjuk, érdemes azonban a kék-sárga baleseti bejelentő lapból is beszerezni és a gépjárművünkben tartani néhány példányt.

https://das.hu/