Utazási költségtérítés az egészségügyi ellátás során

tömegközlekedés busz maszk covid koronavírus
Vágólapra másolva!
Az utazási költségtérítés egy egészségbiztosítási pénzbeli ellátás. Az utazási költségtérítés kétféle módon téríthető a beteg, vagy a kísérője számára. Ez vagy utazási utalvány formájában, utólagos módon kerül megtérítésére, vagy utazási költségtérítéses utalvánnyal vehető igénybe – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

Mi a különbség az utazási utalvány és utazási költségtérítés utalvány között? Nem nehéz összekeverni a két fogalmat, mivel szerencsétlen módon, de igen hasonló az elnevezésük.

Az utazási utalvány csak utólagos elszámolásra jogosít, tehát a költségeket maga az igénylő előlegezi meg, majd – bizonyos feltételek fennállása esetén – utólagosan fizetik meg részére.

Ettől eltérően azonban az utazási költségtérítéses utalvány eleve az ingyenes utazásra jogosítja fel a pácienst, vagy kisérőjét az érintett tömegközlekedési járatokon (pl.: vonat, busz).

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy helyi járatokra és hely-, illetve pótjegyekre nem vehető igénybe a költségtérítés. Az érintett igény legfeljebb 6 hónapra visszamenőleg érvényesíthető és a megállapított költségtérítést legfeljebb 1 éven belül kell felvenni.

Utazási költségtérítés – kik jogosultak rá?

Az utazási költségtérítésre az a személy jogosult, aki rendelkezik aktív társadalombiztosítási jogviszonnyal és kizárólag egészségügyi szolgáltatásra jogosult. Ezeknek a feltételeknek együttesen kell fennállniuk.

A törvény szerint kizárólag egészségügyi ellátásra jogosult – a teljesség igénye nélkül – a CSED-re, GYED-re jogosult személy, a saját jogon nyugdíjas, vagy a felsőoktatásban, nappali tagozaton tanuló hallgató is.

Ugyanakkor sok esetben szükséges a beteg kora vagy állapota alapján az, hogy az utazás során kísérővel közlekedjen. Ebben az esetben a kísérő is jogosult lehet költségtérítéssel. Ez kifejezetten tehát akkor lehetséges, amikor a kísérő 16 éven aluli gyermeket kísér, vagy a beutaló orvos a beteg állapota miatt ezt kifejezetten szükségesnek tartja és a kezelő orvos is leigazolja a megjelenést.

Az utazási költségtérítési utalvány

Utazási költségtérítési utalványra az jogosult, aki rendelkezik közgyógyellátási igazolvánnyal, vagy krónikus betegsége miatt havonta legalább egy alkalommal rendszeres kezelésben vesz részt, vagy szakorvosi vélemény alapján a lakóhelyétől eltérő egészségügyi intézményben kerül ellátásra.

Az utazási költségtérítési utalvány kiállítására egyébként kizárólag a beteg háziorvosa, vagy a gyermek háziorvos jogosult, így célszerű ennek igénylése kapcsán hozzá fordulni.

Az utazási utalvány

Ahogy arról fentebb szó volt, az utazási költségtérítés másik formája az utazási utalvány. Ez a módot az a személy veheti igénybe, aki nem jogosult utazási költségtérítési utalványra. Jó hír, hogy nemcsak tömegközlekedésre, de saját járművel történő közlekedés költségtérítésére is igénybe vehető.

Forrás: Shutterstock

Ebben az esetben vagy üzemanyag költséget, vagy legfeljebb 6 alkalommal történő kezelésen való megjelenés utazási költségét téríti az állam.

Üzemanyag költségtérítésre csak és kizárólag akkor van lehetőség, amikor a beteg a tömegközlekedést állapota miatt nem tudja igénybe venni.

Ezt a beutaló és a kezelő orvos jogosult igazolni. Ilyenkor a legrövidebb távon közlekedő tömegközlekedési eszköz útvonalát veszik alapul a költség kiszámításához. Tehát a kerülő utakat, kitérőket nem lehetséges elszámolni.

A tömegközlekedéssel való megjelenés esetében a megvásárolt menetjegy költsége számolható el, melyet bizonyítani kell a kormányhivatal felé.

https://das.hu/