Izgalmas intellektuális paradigma és kétség kívül eredeti meglátások jellemzik Dr. Tóth Máté: Fordulat – egy progresszív kezdet mítosza (2021, Boreas, Pátria Nyomda) címmel frissen megjelent könyvét. A Fordulat egy mély, mégis olvasmányos létszemléleti-világnézeti könyv, ami a jogtól, energetikától, államtudománytól, klímakérdéstől a közgazdaságon át a történelemig, jövőkutatásig, vallástörténetig és a filozófiáig terjedően fejt ki saját, egységes paradigmát. A szerzővel készült interjú második részét olvashatják, az első itt érhető el.

- A Homo americanus, ez a fókusztévesztett, túlérzékeny globális nomád a Fordulat ellentétpárjában egy alábukó embertípust jelent. Milyen a tipikus Homo americanus?

A Homo americanus akaratgyenge, fásult és kimerült. Nem produktív, nem lel örömet a munkájában. Magányos, nem integrálódik valódi közösségekbe. Képtelen a rangsorra, az érdem szerinti, minőségi elkülönítésre: csak mennyiségeket lát. Képtelen a származás érzékelésére, csak a jelent látja. Irtózik a nagy tettektől, a határozott állásfoglalástól, a fekete-fehér képletektől. Irtózik az erőszaktól, szexualitása látványosan lecsökkent, a létezés teleológiáját (az utódnemzést, a hódítást, azt, hogy nyomot hagyjon) elvesztette és pótcselekvések felé fordult.

Képtelen az erőfeszítésre, az áldozathozatalra, a figyelemre és fegyelemre. Végül képtelen a szenvedésre – a kockáztatásra, a nagy tettekre és így egy krízis túlélésére is – ami a klímaváltozás, a migrációs nyomás vagy a fenyegető világjárványok okán igen rövid távon a halálos ítélete lehet. A világ globalizált nyugati felének általános típusa mindig fáradt, sokszor van rosszkedve, nem igazán tartozik sehova, mindenhol otthon van és sehol.

- Ezek a megállapítások egy kérdéshez kormányoznak tovább: mitől kimerült ez a kor?

A nyugati identitás-vesztés, elpuhultság, de maga az eloldódás és elidegenedés is alighanem csupán okozatok; az ok a Nyugat egykori mítoszának visszahúzódása miatti, Jung által is felismert pszichés hiány. Elemi emberi tulajdonság, hogy szükségünk van világmagyarázatra, mítoszra, hogy a végtelen időben, felfoghatatlan térben mint egyfajta vákuumban megnyugtatóan elhelyezzük magunkat. Egy kódra, ami mentén értelmezzük a világot, ami alapján elkülönítjük a rendet a káosztól. Ez így volt akkor is, amikor az ember barlangokból pislogott fel a csillagokra, és így van most is.

E világmagyarázatoknak, mítoszoknak viszont nem fogalmi eleme az igazolhatóság vagy épp a logika, ahogy Harari is mondja, ebben pedig egyet is értek vele. Abban viszont már a legkevésbé sem, hogy, mint mondja, szerinte a mindenféle fikciók és mítoszok, mint amilyen egyezően a jogi személy, az eukarisztia vagy egy nemzet toteme a kollektív emberi képzeleten vagy az interperszonális kapcsolatokon kívül nem is léteznek.

Ez hatalmas tévedés mindkét irányban! Egyrészt a fikciók léte (pl. a jogi személy, a pénz „értéke") az erőszakmonopóliumon, vagyis hús-vér természeti, hatalmi viszonyokon nyugszik, vagyis a „képzelt dolgok" mögött ott találjuk a természet legvalóságosabb társadalmi kivetüléseit. Másrészt ezekkel a fikciókkal szemben (és Hararival szemben) a mítosz meggyőződésem, hogy sokkal több. A mítosz nem a kényszer és kikényszeríthetőség miatt az, ami: a mítosz által közvetített kód a meggyőződés, az identitás, a mély pszichés azonosulás miatt az, ami.

Forrás: Fordulat - dr. Tóth Máté

A mítosz egy sajátos lélektan terméke, ez pedig egyfajta interiorizált, kollektív idealizmus, ezért emelkedik ki a kollektív képzet egyéb elemei, a fikciók, jogi személyek, más társadalmi képződmények és képzelt valóságok közül. Ezekkel szemben ugyanis a mítosz identitást adó, önmagában vett, kényszer nélkül is működő, azonosulást eredményező kollektív cselekvő idealizmus, pontosan az, aminek mi ma a híján vagyunk.

- A nem jogász Harari a fikciók és a mítoszok kapcsán a történet és a rítus azonosságáról beszél.

Azzal, hogy a mítoszok és fikciók mögötti rítusok és „történet" azonos jellegét véli felfedezni, szem elől téveszti a legfontosabb különbséget. Szerinte a megfelelően felöltözött pap a Biblia tanításain nyugvó katolikus liturgia („történet") szerinti szent szavakat kimondva, kezében az eukarisztiával („rítus") lényegében ugyanaz, mint az a jogi személy vállalat, amelyik végigmegy a polgári törvénykönyvön és más jogszabályokon („történet") alapuló cégalapítási procedúrán („rítus").

Szerinte mindkettő rítus és történet, vagyis mese csupán. A lényegi különbség azonban ezzel szemben ott van, hogy a jogi személy a jogi kényszer és a hatalmi viszonyok által adott tényleges (és visszavonható) felhatalmazás következtében jöhet létre a cégalapítás során, míg az eukarisztia csodája mögött ilyen kényszer nincs. Nem ettől a kényszertől függ, hogy a pap kezében az ostya Krisztus testévé válik-e vagy sem a hívek meggyőződése szerint. Ugyanúgy, ahogy egy régi pogány törzsi ünnepen a táltos által bemutatott rítus „sikere" sem befolyásolta a törzs tagjainak meggyőződését az összetartozásban vagy a közös ősben. pláne nem valamiféle kényszer függvényei voltak ezek. A mítosz ebben több mint a többi képzet.

A Nyugatnak azonban nincs már élő mítosza. Egy mítoszát vesztett, felbomló civilizáció képét mutatja, ahol korábbi, vitális mítosza helyén csupán teljesen profán, hiteltelen individualizmus, egalitarizmus és moralizmus maradt vissza. Ez a három foglyul ejtette a Nyugatot, és eltérít minket a valódi természet felismerésétől. Az individualizmus becsapja az embert a saját értékét illetően és lebeszéli önmaga tökéletesítésének parancsáról.

Az egalitarizmus egyfajta minimál-humanizmus, mely elfedi a közeli és távoli, érdemes és érdemtelen nagyon is valóságos és nagyon is természeti hierarchiáját. A moralizmus túlérzékenység, letérdelés, filantrópia, gyengeség. A mítosztalan Nyugaton tenyésző profán individualizmus, egalitarizmus és moralizmus az elidegenedés és gyengeség valódi okai, és melyek a Homo americanus világunkat változatlanul, de egyre ellentmondásosabban szövik át.