- A természet szerinti fókusz elvétése a mindennapi emberi fókusz elvétése is?

A közeli-távoli iránti elemi, természetes érzék nem csak az erdők és a háborítatlan természet, nem is csak a járványok miatti rendkívüli helyzetek vagy a migrációs válság, de a „békebeli" emberi kapcsolataink, a jog, az államiság legfontosabb zsinórmértéke és az identitás alapja is. Ennek minden zavara épp ezért rögtön az emberi kapcsolatok, a jog, az államiság és az identitás zavarát is jelentik.

Ahogy a klímaváltozás témáját kisajátító globalisták sem a valódi környezettudatosokról (érdemesek) és a valódi szennyezőkről (érdemtelenek) beszélnek, vagy a távoli (idegen) szaporodókról és a közeli (saját) elnéptelenedőkről, úgy ez a fókusztévesztés ugyanúgy hatol be az elemi kapcsolatainkba és az identitásunkba is.

A világhírű etológus Konrad Lorenz mondja, hogy nem ölelhetem kebelemre barátként, feltétel nélkül az egész világot, mert az éppen a barát minőségét értékeli le. Ez evidens, mégis azt látjuk: az, hogy egy apa szereti a fiát, egy állam különbséget tesz honos és idegen közt, vagy mi különböztetünk érdemes és érdemtelen közt, a nyugati jogokban és morálban lassan értelmezhetetlen lesz, sőt, kifejezetten tiltott.

A közeli-távoli iránti természeti érzék teljes elvesztése ez: az egyén fékevesztett kultusza és valamiféle egyetemes emberiség nivelláló egyenlősége mint két képzelt végpont közti valóságos egyenes minden köztes struktúrája leértékelődik – kultúrák, genetikai különbségek, nagy akaratok, népek, hierarchia, uralom és önuralom. Pedig ezek a zárójelbe tett struktúrák, különbözőségek, barátságok, kultúrák, népek pontosan azok a képletek, amiken az emberi minőség, sőt az egész civilizáció nyugszik!

- Ez a fókusztévesztés a globalizmus eredménye?

Igen, méghozzá egy túlérzékeny, elpuhult, akaratgyenge globalizmusé. Azok akarják megmenteni a világot és az „emberiséget" a valóban fenyegető klímakatasztrófától, akik a legnagyobb fogyasztók és a legcsekélyebb lemondásra, a legkisebb önfegyelemre vagy altruizmusra sem képesek a saját közösségükért. A távolitól valahogy nem látják a közelit: sem jogban, sem felelősségben. Az esetükben az identitás végletesen eltolódott, az ember természetes közösségein kívülre, méghozzá mindkét irányban – individualizmus az egyik irányban, 'egyetemes', egalitárius emberiség a másikban.

A legtöbb politikailag tudatos klímasztrájkoló tipikus elpuhult, akaratgyenge nagyvárosi világpolgár, aki semmi pénzért (vagy jéghegyolvadásért) nem költözne ki a lenézett vidékre, pedig az üvegházhatású gázok kibocsátásának háromnegyede, a globális energiafogyasztásnak pedig a túlnyomó része köthető a városokhoz. A fókusztévesztés, az erőfeszítésre képtelenség, a közeli szem elől tévesztése a távoli javára nem is csupán a természet szerinti lépték elvesztését mutatja, de minden érték elértéktelenedését.

- Mit jelent a minden érték elértéktelenedése?

A fókusztévesztés, a túlérzékenység és a képzetek megváltozása mögött egyfajta eloldódás és elidegenedés áll mindattól, ami a tegnaphoz tartozik. Régi mintáktól, megszokástól, fókusztól, identitástól, eszközöktől, a régi kapcsolatainktól, társadalomszervezési elvektől és értékektől. Jótól és rossztól egyaránt; attól, ami csak száz vagy százötven éve lett a tegnap része, és attól is, ami talán mindig is az volt. Ez minden korábbi érték elértéktelenedése.

Az idővel való viszonyunk is megváltozik: egyfajta prezentizmussá válik, amely már nem akar semmit tanulni-meríteni a múltból és a jövőre koncepciótlanul, kiábrándultan és minden bizalom nélkül tekint. Itt a Nyugaton minden érték elértéktelenedése utolér mindent, ami a jelenben való egyszerű levésen – vagyis a múltban gyökerezés és a jövőre irányultság egyidejű tagadásán – túlmutat. Ezáltal a múlt minden vélt-valós értéke áldozattá válik.

Még fontosabb azonban felismerni, hogy amit a modern globalizációval jelentkező elidegenedés e mindenféle régi érték közül a lehető legszívósabban támad, az már rég nem valami állítólagos középkori előjog, a feudalizmus csökevénye, vagy mondjuk az elerőtlenedett egyház. Ez azért figyelemre méltó, mert pontosan ezek – egyház, feudalizmus, középkori előjogok – azok, amikhez képest a modernitás, a kapitalizmus (liberalizmus) és a szocializmus (kommunizmus) annakidején jelentkezett és a széles tömegek számára definiálta magát.

Amit a modern elidegenedés ezekkel együtt, de még inkább ezek helyett vagy ezek mögött ma a leginkább oldoz, az nem más, mint az eredeti, természeti, primordiális hagyomány és természeti eredet még úgy-ahogy megmaradt keretrendszere. A nemzetek és államok, a család, a nemi szerepek (nőiség, anyaság), a biológiai-evolúciós férfi és női modellek, képzetek, a hierarchia, a kötelesség, vagy az olyan férfias ideák, mint a hősiesség, lovagiasság, hadsereg. Eloldódtunk a természetes ösztönöket kódoló népdaltól, a férfias családfenntartó apamodelljétől, az összetartó gyerekcsapat, a honfoglaló tömény vagy a zárt görög falanx altruizmusától és közösségi élményétől.

Eloldódtunk az erőfeszítés vagy a szemlélődő koncentráció ideájától és belső idealizmusától. Eloldódtunk az egymás szemébe nézéstől, az előre köszönéstől, a férfiak harcias kiállásától, a nők előreengedésétől: a primordiálistól. Igazából eloldódtunk minden nagyszerűtől, ahogy irtózunk az erőfeszítéstől, a hierarchiától, a nyilvánvaló különbségek kimondásától, a vetélkedéstől mint a háború „rémétől" is. Olyan, mintha Európának lemerült volna az órája, noha az idő, a történelem nem állt meg. Hát tényleg nincsen már itt semmi látnivaló? Nincs semmi nagyszerű? Nincsen olyan álom, amiért éljünk, amiért lelkesedjünk, netán küzdjünk?

- Erre utal a Fordulat borítóján a hatosra mutató óra?

Pontosan. Olyan, mintha Európának lemerült volna az órája, amihez új elemre lenne szükség; az analóg órák pedig mindig „lent", a hatos szám körül szoktak lemerülni. Az önfegyelem, az erőfeszítés, a szívósság vagy kitartás, az önuralom, a küzdelem, a helyesen értelmezett közösségtudat (=altruizmus) és a cselekvő idealizmus látványosan eltűnőben vannak.

Márpedig ahogy az lenni szokott, ez a lehető legrosszabbkor történik. Mialatt egész népek oldódnak fel Nyugaton és veszik át a helyüket Keletről és Délről áramló embertömegek, sokszor a technológiai forradalommal figyelmeztető ellentétben álló archaikus viszonyokat, állapotokat eredményezve, addig az elektronikus közösségi média a kapcsolatainkat, kommunikációnkat és értékrendünket is érintő, jórészt virtuális térbe terel át. A túlnépesedő harmadik világ felől érkező modern népvándorlás ütemét éppen az erőforrás-szűkösség (víz, termőföldek) fogja fokozni, talán egészen az erőszakosságig, miközben a virtuális tér az életünk mind több területét szippantja fel. A hatalmas változások dinamizmusa, a tett maximuma iránti szükség idején azonban számunkra a fáradtság, az elfogadás és a hiperérzékenység elpuhult, filantróp delíriuma köszöntött be, a Homo americanus embertípusa.

(A Rátky és Társa Ügyvédi Iroda szakértjével, dr. Tóth Mátéval készült interjú második részét hamarosan közöljük – a szerk.)