A nyár közeledtével sokan már tervezgetjük a nyaralásunkat. Sőt vannak, akik már tavasszal lefoglalják a repülőjegyeket a nyári utazásra. Ez nyilvánvalóan jutányos, de kockázatos is lehet, hiszen manapság (sajnos) ki tudja, hogy mikor szól közbe a világjárvány, vagy akár egy háború. De ha az ilyen extrém esetektől eltekintünk, és a leggondosabban vásárolunk, akkor is előfordulhat, hogy a járatot törlik, vagy esetleg jelentős késés miatt a reptéren ragadunk. Mi ilyenkor a teendő? Mikor kaphatunk kártérítést, és mikor térítik vissza a jegyünket? Mikor kapunk ételt és szállást? A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának első részét olvashatják.

Először is nem mindegy, hogy járattörlésről, vagy járat késésről beszélünk – hangsúlyozta dr. Schiffer Zsolt.

Járattörlésről beszélhetünk akkor, ha a légitársaság a foglaláson szereplő menetrend szerinti járatot nem indítja el, hanem átteszi az utast egy másik menetrend szerinti járatra.

Akkor is járattörlésről beszélünk, ha a repülő felszáll ugyan, de vissza kell fordulnia a kiindulási repülőtérre.

Furcsa, de hasonló eset, ha a járat nem arra a repülőtérre érkezik, amelyik a jegyen úti célként szerepel. Ebben az esetben persze előfordulhat, hogy a légitársaság észbe kap, és gyorsan átrepít minket az eredeti célunkhoz, ilyenkor ez késésnek fog minősülni.

Az is előfordulhat, hogy egy várost két egymáshoz közeli reptér is kiszolgált, és ilyenkor bármelyik reptérre érkezünk, elértünk az úti célhoz.

Mit kérhetünk járattörlés esetén? A légitársaságnak fel kell ajánlania, hogy a kedves utas válasszon a következő lehetőségek közül:

A légitársaság visszatéríti a jegyárat és ilyenkor nem juttat el minket a célhoz, sőt, ha átszálláskor törölték a járatot, akkor visszavisz minket az eredeti kiindulópontba.

Átfoglalással a következő járattal eljuttat bennünket a célhoz.

Általunk kiválasztott későbbi időpontban mehetünk, hasonló feltételekkel. Ez esetben tehát egy-két részlet eltérhet attól, amit mi foglaltunk, de a körülményeknek hasonlóknak kell lennie).

Forrás: Getty Images/Getty Images

Rendkívül fontos tisztázni, hogy mi van akkor, ha a kiutazáskor a járatot törölték, és hazafelé más légitársasággal jönnénk. Ha a két járatot nem ugyanaz a légitársaság üzemelteti, a kiutazásra foglalt járat törlése esetén visszatérítés csak a törölt járatért jár.

Tehát ilyenkor érdemes a második lehetőséget választani a felkínáltak közül, hogy eljussunk a célba, mert különben a visszaút ára megy a kukába sajnos.

A fentieken túlmenően, járattörlés vagy három órát meghaladó késés esetén kártérítést is fizetni fog a légitársaság, mégpedig a távolságtól függően. 1500 km távolság alatt 250 Euró kártérítés jár.

Több mint 1500 km az Európai Unión belül, illetve minden más olyan járat esetében, melynek útvonala 1500 km és 3500 km között van 400 Eurót kapunk. 3500 km-nél távolabbi utazás esetén 600 Euró jár.

Ha a járatot törlik, de a légitársaság késve eljuttat minket a célunkhoz, és további feltétel, hogy nem lesz jelentős késés esetén a fenti kártérítés felére tarthatunk igényt. A jelentős késést lásd a járatkésésnél.

(A D.A.S. JogSzerviz szakértőjével készült írás második részét hamarosan közöljük – a szerk.)

https://das.hu/