A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége rendkívül fontosnak tartja, hogy a webáruházakban megfelelő tájékoztatást kapjanak a fogyasztók, azaz a vállalkozások eleget tegyenek a fogyasztóvédelmi jogszabályokban foglalt kötelezettségeinknek. Hiszen a fogyasztóvédelmi előírásokban foglalt jogok és kötelezettségek mindenkire vonatkoznak, azonban ha a fogyasztók nem is tudnak róluk, akkor a jogaikat sem tudják hatékonyan érvényesíteni. Ennek érdekében most az iskolakezdés előtt, az iskolaszereket értékesítő webáruházak tájékoztatóit, általános szerződési feltételeit nézték át. A tapasztaltak alapján nagyon vegyes a fogyasztóvédelmi előírások megfelelő szerepeltetése a weboldalakon.

Minden webáruház esetében fel kell tüntetni a vállalkozás nevét és székhelyének postai címét.

Ebben a körben teljes mértékben eleget tettek a jogszabályi előírásoknak a webáruházak. A vállalkozásokat illető alapadatok, úgymint a cégnév és a székhely postacíme minden esetben elérhetőek voltak a honlapokon, ezen kívül telefonszám, emailcím is olvasható volt.

Tájékoztatni kell a fogyasztókat az őket megillető, tizennégy napos indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségéről, határidejéről, feltételeiről.

Az indokolás nélküli elállási jogról szóló tájékoztatás a legtöbb esetben igen széleskörű, gyakorlatilag a teljes jogszabály érthető formában megjelenítésre kerül. Viszont sok helyen hiányosság, hogy az elállási nyilatkozatminta nem érhető el a honlapon, pedig a jogszabály szerint ez is kötelező.

Több weboldalon találkoztunk azzal a problémával, hogy az Általános Szerződési Feltételekben a helyes tájékoztatás szerepel, azonban elérhető egy vásárlási feltételek elnevezésű dokumentum is, ami pedig már nem hatályos jogszabályokra utal, így hibás határidőket tartalmaz.

Lehet csak tévedésből maradtak fenn a honlapon ezek a tájékoztatók, de mégis ellentétes információkkal szolgálnak a fogyasztók számára, így azok megtévesztők lehetnek.

A békéltető testülethez való fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevének és székhelyének postai címéről, valamint arról is tájékoztatni kell a fogyasztókat, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel.

A békéltető testületeket illető kötelező információk körében is megállapítható, hogy a korábbi tapasztalatokhoz képest sokkal szélesebb körű tájékoztatást igyekeznek adni a vállalkozások.

Érdekes azonban, hogy a testületek eljárásában érvényesülő, és vállalkozásokat terhelő együttműködési kötelezettségről korábban egyáltalán nem találtunk tájékoztatást, ami most viszont több tesztelt webáruháznál teljesen rendben volt. Hiányosságot csak ott tudtunk felfedezni, hogy előfordultak régi adatok a békéltető testületek elérhetősége kapcsán.

Azt is megnézték, hogy a vállalkozások feltüntetik-e az online vitarendezési eljárás igénybevételét biztosító, online vitarendezési platform (platform) internetes elérhetőségét (www.ec.europa.eu/odr).

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sajnálatos módon az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás körében vegyes a kép, hiszen a teljes körű tájékoztatástól, a kizárólag az elérhetőség szerepeltetésén át, az egyáltalán nem kerül megemlítéséig minden előfordult. Fontos lenne pedig pár mondatban a platform funkciójáról is szót ejteni, hogy minél többen megismerhessék azt.

A kellékszavatosságra és a termékszavatosságra, jótállásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségek kapcsán is informálni kell a fogyasztókat.

A kellékszavatosságra, termékszavatosságra, jótállásra vonatkozó szabályok is majdnem mindenhol megfelelően kerültek feltüntetésre, ebben nagy segítség a Korm. rendelet melléklete.

Kivételt képez ez alól a határidők kérdése: a kellékszavatosság során érvényesülő korábban hat hónapos vélelem még több helyen benne maradt a szerződési feltételekben, szemben a hatályos 1 évvel, ahogy a jótállás határideje is több helyen még a korábban érvényes 1 évben került meghatározásra, a jelenleg vételártól függő 1-2-3 év helyett.