Utazási szerződés – emelhetnek díjat?

Repülő, repülőgép ablak
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években sok bizonytalansággal kellett számolnia azoknak, akik utazást terveztek. Szinte megjósolhatatlan volt, hogy milyen járványügyi előírások és korlátozások lesznek érvényben, mire a vágyott pihenés ideje elérkezik. Most, hogy ezek a kockázatok lényegesen csökkentek, fellendült az utazási kedv. Éppen ezért sokaknak lehet váratlan fejlemény, hogy az adott esetben hetekkel, hónapokkal korábban lefoglalt utazással kapcsolatban az utazási iroda olyan értesítést küld, mely szerint a megállapodott, sőt már ki is fizetett díj emelésére kényszerülnek – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatás-együttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Kormányrendelet kifejezetten kitér a kérdésre, így a már megkötött szerződések esetén az utólagos ármódosítás lehetőségét nem zárja ki – húzta alá dr. Gombolai Éva.

Az emelés azonban nem lehet önkényes, annak indoka, mértéke és határideje is korlátozva van a jogszabályban.

Így az utazó által az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján fizetendő teljes díj általában véve egyoldalúan nem emelhető, kivéve, ha a díjemelés lehetőségéről a szerződés rendelkezik.

Ahhoz tehát, hogy az utazási iroda utólagosan módosíthassa a díjat, ennek a lehetőségét már a szerződésben fel kell tüntetnie.

Mivel a szerződés részét képezik az általános szerződés feltételek is, ez sok esetben itt kap helyt. Ezért fontos, hogy a szerződéskötéskor akár kifejezetten kérdezzünk erre rá.

Mivel egy már megállapodott díjról van szó, a díj emelésének az indoka nem lehet bármi, így kizárólag

a) a személyszállítás árának az üzemanyag vagy egyéb energiaforrás költségei,

b) az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos, a teljesítésben közvetlenül részt nem vevő harmadik felek által kivetett adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték), vagy

c) az adott utazási szolgáltatás esetében irányadó devizaárfolyamok változása miatt kerülhet sor.

A díjemelés mértékének arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével, és a szerződésben pontosan meg kell határozni a módosított díj számításának módját.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben az árfolyamkülönbség 5% mértékű, az emelés ettől felfelé nem térhet el. A díjemelés indokát az utazóval a díjemelés közlésével egyidejűleg közölni kell.

A díjemelés időbeli korlátját az utazás megkezdése előtti 20 nap jelenti, azt követően fentiekre hivatkozással már nem kerülhet rá sor.

Természetesen az utas nem kötelezhető arra, hogy akármekkora mértékű emelést eltűrjön. Ha a díjemelés mértéke a nyolc százalékot meghaladja, az utazó bánatpénz fizetése nélkül felmondhatja az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződést.

Amennyiben a változtatásokat elfogadja, a felek módosítják az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződést.

Forrás: Shutterstock/ sippakorn

Sajnos, ez a döntés sokáig nem halogatható, mert az utasnak is előírja a jogszabály, hogy döntéséről haladéktalanul tájékoztassa az utazásszervezőt.

Amennyiben a felek között vita alakul ki az emelés jogszerűségét illetően, így különösen, hogy az utazási iroda által megjelölt indok, vagy az emelés mértéke az előírásoknak és a valós helyzetnek megfelel-e, elsődlegesen békéltető testülethez célszerű fordulni, de szükség lehet jogi képviselő közreműködésére is.

Amennyiben az utazás létrejön, de a szállással merül fel panasz, itt írtunk róla, milyen teendők vannak.

https://das.hu/