Budapest, 2022. december 29. - Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt hajtott, valamint mintegy 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022-ben. A nemzeti versenyhatóság idén 101 vállalkozást vont eljárás alá, ebből 57-et bírságolt meg, amelyek közül csak 5 élt a jogorvoslat lehetőségével, ami a GVH új stratégiájának eredménye.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke évvégi összegzésében kiemelte: „A büntetés, a bírság kiszabása önmagában nem célunk, ugyanakkor erős visszatartó eszköz. Mindent elkövetünk, hogy védjük a verseny tisztaságát, és jogszerű útra tereljük az esetlegesen eltévedt vállalkozásokat. A kompenzáció lehetőségével közvetlen hasznot hajtunk a fogyasztóknak, a vállalkozások számára pedig lehetővé tesszük, hogy munkahelyeket mentsenek meg." – idézte fel Rigó Csaba Balázs, hogy a Yettel 1,3 milliárd forint, a Vodafone 245 millió forint, az Alza pedig 450 millió forint fogyasztói jóvátételt vállalt 2022-ben a GVH eljárásának eredményként. A nemzeti versenyhatóság elnöke leszögezte: „2023-ban is számíthatnak ránk a magyar emberek."

A Gazdasági Versenyhivatal 2022-ben három nagy kartellügyet zárt le, az építőipar, az altató- és lélegeztetőgép beszerzések, valamint a hangszerkereskedelem területén, amelyek következtében a GVH Versenytanácsa összesen több mint 800 millió forint bírságot szabott ki. Idén 64 összefonódás-bejelentés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amelyek több mint 80%-ban hatósági bizonyítvány kiadásával, átlagosan négy napos ügyintézési határidővel intézte el a GVH. Ez Európában az egyik leggyorsabb fúziókontrollnak számít.

A nemzeti versenyhatóság legfőbb célja 2022-ben is a magyar emberek védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások segítése volt. A GVH kiemelt feladatának tekintette a családok jogvédelmének biztosítását, valamint a családokat érintő fogyasztóvédelmi fellépés erősítését. 2022-ben az élelmiszer-infláció megfékezése sürgető feladattá vált, amelyből a Versenyhivatal is kiveszi a részét: a GVH szakemberei piaci konzultációba kezdtek, melyet 2023-ban is folytatnak. A beszerzett adatok ismeretében elemzik az élelmiszerek drágulásának okait, és vizsgálatot készítenek elő az infláció mögött álló – a versenyjogot érintő - okok feltárása érdekében.

2022-ben a Versenyhivatalhoz több mint 1200 jelzés érkezett, amelyek, mintegy 20%-a tartozott ténylegesen a GVH hatáskörébe, ugyanakkor az ügyfélmegkeresések további mintegy 70%-ban a GVH segítséget nyújtott, illetve az ügyet továbbította a hatáskörrel rendelkező hatóságok részére. Az ügyfelektől érkező nagyszámú megkeresésből az látszik, hogy a magyar emberek bíznak a nemzeti versenyhatóságban, s olyan ügyekben is a Versenyhivataltól várják a segítséget, amelyben nincs hatásköre. A Gazdasági Versenyhivatal munkatársai köszönik a bizalmat, 2023-ban is arra törekszenek, hogy mindenkinek segítséget nyújtsanak.