Jelezni kell a földhivatalban, hogy a jelzálog-törlési kérelem a végtörlesztéssel függ össze

Vágólapra másolva!
A rögzített árfolyamú végtörlesztés esetén a pénzintézet jelzálogjogának törlése a hatályos díjtörvény alapján díjmentes, ám számos tapasztalat szerint a kérelmet a díj meg nem fizetése miatt elutasítják a földhivatalok. Megoldás lehet, ha a végtörlesztők a kérelmen feltüntetik, hogy a törlés összefügg a végtörlesztéssel, így, ennek alapján elkerülhető a földhivatal elutasító válasza - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz vezetője.
Vágólapra másolva!

A szeptember végén elfogadott jogszabály átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az adósok rögzített árfolyamon végtörleszthessék devizaalapú ingatlanfedezetes hitelüket, illetve, meghatározott körben illeték- és adómentességet ír elő azoknak az adósoknak a megsegítésére, akik devizahitellel rendelkeznek.

A D.A.S. JogSzerviz szakértője azonban arra mutatott rá, aki igénybe vette a lehetőséget, meglepődve tapasztalhatta nem egyszer, a földhivatal a jelzálogjog törlésére irányuló kérelmét elutasítja a díj megfizetése hiányában. Miközben, a rögzített árfolyamú végtörlesztés esetén a pénzintézet jelzálogjogának törlése, a hatályos díjtörvény alapján, díjmentes, azaz nem kell díjat fizetni.

Mi lehet az elutasítás alapja? Dr. Fésü Veronika szerint a kiindulópont a következő: a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli kérelmeket (igénybejelentő nyomtatványt) 2011. december 30-ig lehet benyújtani a bankokhoz, majd az igénybejelentéstől számított hatvan napon belül kell teljesíteni a végtörlesztést.

Amikor teljes egészében rendelkezésére áll a végtörlesztéséhez szükséges összeg, úgy azt a bankkal előre egyezetett számlára kell befizetni, majd ezután kell kitölteni és aláírni a végtörlesztési nyilatkozatot.

Nincs költség, adó és illeték sem

A D.A.S. JogSzerviz szakértője hangsúlyozta: a pénzügyi intézmény sem az ingatlanfedezetű devizahitel, sem a gyűjtőszámla-hitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez kapcsolódóan költségtérítést, díjat, vagy jutalékot nem számíthat fel. Azaz, a végtörlesztésnek nincs olyan költsége, amelyet a devizahitelt nyújtó bank felé kell megfizetni.

A deviza alapú lakáshitelesek rögzített árfolyamon történő végtörlesztés esetén mentesülnek a személyi jövedelemadó és az ajándékozási, illetve visszterhes vagyonátruházási illetékfizetés alól, azaz, nem kell személyi jövedelemadót és illetéket fizetni.

A jogszabály díjmentességet garantál

Ami a földhivatal felé teljesítendő díjakat illeti, dr. Fésü Veronika hangsúlyozta, a jogszabály díjmentességet garantál. Így a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, a végrehajtási jog díjmentes.

Díjmentes továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás, akárcsak a vételi jog bejegyzésére irányuló eljárás és a Nemzeti Eszközkezelő javára történő vagyonkezelői jog bejegyzése is.

Azzal is érdemes ugyanakkor tisztában lenni, hogy a jelzálogjog törlésére vonatkozó kérelem benyújtása nem a bank feladata. Van ugyan olyan pénzintézet, amely ezt megteszi, és akad olyan bank is, amely kiadja a törlési kérelmet, és a korábbi adós nyújtja be az illetékes földhivatalhoz.

Fel kell tüntetni a kérelmen

A törlés díjmentességét nem befolyásolhatja a kérelem benyújtójának személye. A törlési kérelmen azonban mindenképpen fel kell tüntetni, hogy a végtörlesztéssel összefügg a törlés. Ez azért nagyon fontos, mert így lehet elkerülni, hogy a jelzálog törlése iránti kérelmet a földhivatal elutasítsa - emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ha mégis elutasításra kerül a kérelem, az elutasító határozatot meg lehet fellebbezni, és a fellebbezésben részletesen előadni, miért is nem került lerovásra az eljárási díj. Ám a fellebbezés elbírálása igen hosszú időt vehet igénybe, az ebből fakadó hátrányokat pedig nem szükséges részletezni.

Ezért érdemes a kérelmen feltüntetni, hogy az eljárás az 1996. évi LXXXV. törvény 32/C §. (1) bekezdése értelmében mentes az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megfizetése alól - tanácsolta a szakember.