Januártól kötelező lesz a kutyák egyedi megjelölése

Vágólapra másolva!
Januártól a négy hónaposnál idősebb kutyát csak egyedi azonosítóval, úgynevezett elektronikus transzponderrel ellátva lehet tartani. Az új rendszer nagy segítséget jelenthet az elveszett állatok családjukhoz történő visszajuttatásában, és megkönnyíti az állatkínzások felderítését, bizonyítását - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője, dr. Bezzegh Edina.
Vágólapra másolva!

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. kormányrendelet módosított rendelkezései alapján 2013 januárjától a négy hónaposnál idősebb kutyát csak egyedi azonosítóval, úgynevezett elektronikus transzponderrel ellátva lehet tartani.

A jogszabály előírja, hogy a magán állatorvos az eb vizsgálata, kezelése előtt köteles ellenőrizni, hogy az állat transzponderrel jelölt-e. A transzponderrel való megjelölés, vagy az ivartalanítás megtörténtét az azt elvégző magán állatorvos az oltási könyv, vagy a kisállat-útlevél megfelelő rovatának kitöltésével, aláírásával és bélyegzőjével igazolja.

Az eb transzponderrel történő megjelölését követő nyolc napon belül a beavatkozást végző magán állatorvos köteles az állat adatait a transzponderrel megjelölt ebek adatait nyilvántartó országos elektronikus adatbázisban regisztrálni.

Akiken már van, azokat is regisztrálni kell

A D.A.S. JogSzerviz szakértője kiemelte: a transzponderrel korábban megjelölt, az adatbázisban nem szereplő eb adatait az állat tartója köteles 2012. december 31. napjáig a magán állatorvossal az adatbázisban regisztráltatni. A rendelkezés tehát úgymond visszamenőleges hatállyal is él, hiszen azoknak az állattartóknak is fel kell keresni az állatorvost, akik ugyan korábban már ellátták egyedi azonosítóval kedvencüket, de azt még nem vették nyilvántartásba.

Az adatbázisba történő regisztráció díja állatonként kétszáz forint. Ezt követően az állattartó köteles minden adatváltozást bejelenteni, mely azonban díjfizetési kötelezettséggel már nem jár. Köteles a gazda jelenteni, ha az állat tulajdonosa megváltozik, ha a tartási hely megváltozik, illetve azt is, ha az állat elpusztul - hívta fel a figyelmet dr. Bezzegh Edina.

A jegyző és az állatorvos jelenti

Négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel megjelölve tartható 2013. január első napjától. Ennek a szabálynak a betartását a jegyző, és a járási állat-egészségügyi hivatal ellenőrzi. A négy hónaposnál idősebb transzponderrel nem jelölt ebről a jegyző és a magán állatorvos köteles jelentést tenni a járási állat-egészségügyi hivatal felé.

Amennyiben valaki a jövőben valamilyen szervezettől (menhely, állatvédelmi szervezet) fog kutyát örökbe fogadni, annak a transzponder költségével is számolnia kell, mivel azt a jogszabály szerint az örökbefogadónak kell megfizetnie.

Az új szabályozásnak azonban nagy előnye, hogy az egyedi azonosítás nagy segítséget jelenthet az elveszett állatok családjukhoz történő visszajuttatásában, illetve nagy haszna, hogy megkönnyíti majd a most már bűncselekménynek minősülő állatkínzások felderítését és bizonyítását - mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Pótolták a hiányosságot

Korábban megírtuk, hogy a kormányrendelet a chipezés mellé nem írt elő semmilyen regisztrációs kötelezettséget, vagyis hiába volt chip a kutyában, nem volt összesített nyilvántartás, ezt a hiányosságot azóta pótolták. Ezért a kutyatulajdonosoknak kötelező a chippel megjelölt kutyát regisztrálni a Magyar Állatorvosi Kamara Petvetdata nevű adatbázisába, így egységes "ebkataszter" jönne létre a tervezet szerint.

A Petvetdata rendszerben jelenleg 600 ezer állat és tulajdonos adata szerepel, de nagyjából 3 és fél millió állat adatait tudná tárolni - mondta az [origo]-nak korábban Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke. A 2005 óta működő, több millió forintból fejlesztett rendszerben az interneten most is bárki rákereshet egy állatra a mikrochip vagy az útlevélszám alapján. Gönczi Gábor nem tagadja, hogy a kamara anyagilag is jól jár a törvénymódosítással, ugyanis a kötelező regisztrációért 200 forint plusz áfát kérhet a kutyatulajdonosoktól. A becslések szerint nagyjából 2-2 és fél millió kutya él Magyarországon.