Ki felel a strandfürdőkben elveszett vagy ellopott vagyontárgyakért?

Vágólapra másolva!
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a strandfürdők területére bevitt értéktárgyak biztonságáról azért fontos maguknak a vendégeknek gondoskodniuk, mert sok esetben kizárható a strandfürdő felelőssége egy-egy elveszett, ellopott vagyontárgyat illetően. A fürdő csak a kabinban, öltözőben elhelyezett dolgokért felel a fokozott felelősség szabályai szerint, ha a vendég a fürdő területén őrizetlenül hagyja azokat, az intézmény csak akkor vonható felelősségre, amennyiben a vendég bizonyítja, hogy az általános szabályok szerint is felelős, például alkalmazottja ellopta, vagy eltörte a dolgot - mondta el az Origónak dr. Nyilas Anita.
Vágólapra másolva!

A fürdők felelősségének megállapításánál alapvetően a Polgári törvénykönyv (Ptk.), szállodák felelősségére vonatkozó szabályaiból kell kiindulnunk - fejtette ki elöljáróban a D.A.S JogSzerviz szakértője.

Ennek alapján, a szálloda viseli a felelőssége azért a kárért, amelyet a megszálló vendég dolgainak elveszése, elpusztulása vagy megsérülése folytán szenved. A szálloda felelőssége ugyan objektív felelősség, azonban nem feltétlen.

Kimentésre lehetőség van, nevezetesen ha a szálloda bizonyítja, hogy a kárt a szálloda alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül álló elháríthatatlan ok, vagy azt a vendég maga okozta.

Felelősségi kérdések

Dr. Nyilas Anita szerint fontos tudni, hogy a felelősség azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll fenn, amelyeket a vendég a szállodában kijelölt, illetőleg általában erre a célra rendelt helyen, vagy a szobájában helyezett el, vagy amelyeket a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott.

Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a szálloda csak akkor felelős, éspedig a felelősség mértékének korlátozása nélkül, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette; a megőrzésre átvételt a szálloda kifejezetten megtagadta; illetve amennyiben a kár olyan okból következett be, amelyért az általános szabályok szerint egyébként is felelősséggel tartozik, tehát ha azt alkalmazottja, vagy vendége okozta. Ebben az esetben a bizonyítás a vendéget terheli.

A szállodának és vendégnek is közös érdeke tehát az, hogy az ilyen vagyontárgyakat a vendég a szálloda értékmegőrzőjében helyezze el. A szállodákban általában biztosított széfszolgáltatás, érdemes tehát, abban elhelyezni értéktárgyainkat. Ez a szolgáltatás általában nem díjmentes, de az összege csekély ahhoz az összeghez képest, amennyi kár érhet minket a dolgaink eltűnése, ellopása miatt.

Eltérések a fürdőkre vonatkozó szabályozásban

A Ptk. a fürdők felelősségére, a szálloda felelősségének szabályait eltérésekkel rendeli alkalmazni, csakúgy, hasonlóan szabályozza, mint a kávéházak, éttermek, színházak és hasonló vállalatok, vagy a ruhatárat üzemben tartók felelősségét. A fürdők felelőssége csak az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a látogatók a fürdő helyiségeibe rendszerint magukkal szoktak vinni. Például, amennyiben magunkkal viszünk egy laptopot, arra nyilvánvalóan nem fog kiterjedni a felelősségük - hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kritérium továbbá a felelősség megállapítása vonatkozásában, hogy megfelelő hely álljon a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, a fürdő ugyanis csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fürdő nem tud megfelelő helyet biztosítani a szokásos dolgaink megőrzésére (kabin, szekrény) úgy felelőssége esetlegesen megállapítható a kár bekövetkezése esetén. A felelősség fenti korlátozásai figyelmen kívül maradnak, ha a látogató bizonyítja, hogy a fürdő nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Tehát nem terjed ki a felelősség a strandra bevitt drágaságokra, értékpapírokra, nagyobb összegű készpénzre. A fürdő csak a kabinban, öltözőben elhelyezett dolgokért felel a fokozott felelősség szabályai szerint, ha a vendég a fürdő területén őrizetlenül hagyja azokat, a fürdő csak akkor vonható felelősségre, ha a vendég bizonyítja, hogy a fürdő az általános szabályok szerint is felelős, például a fürdő alkalmazottja ellopta vagy eltörte a dolgot - összegezte végezetül dr. Niylas Anita.