D.A.S. JogSzerviz: a szolgáltatók olykor az elévült követeléseket is behajtanák

parkolóőr parkolás büntetés
A Ferencvárosi Parkolási Kft. ellenőre csekket vesz elő a büntetés kiszabása előtt a főváros IX. kerületében 2013. augusztus 21-én.
Vágólapra másolva!
A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek gyakorlati tapasztalatai szerint a szolgáltatók nem egy esetben az elévült követeléseiket is igyekeznek végrehajtás útján érvényesíteni. Mindezt pedig megtehetik többek közt azért is, mert számosan nincsenek tisztában a törvényi határidőkkel, és arról sem tudnak, hogy elévülési kifogással élhetnének – hangsúlyozta dr. Vágány Tamás.
Vágólapra másolva!

Szinte mindenki esett már késedelembe önhibájából vagy azon kívül valamilyen közműszámla vagy parkolási díj kiegyenlítésével. Ebből csak akkor adódik komolyabb probléma, ha a tartozás időben elhúzódik vagy tetemesen felhalmozódik. Ilyenkor a szolgáltató jogi lépést kezdeményez, a követelés nagyságától függően fizetési meghagyás vagy per formájában.

A szolgáltatói követelés jogszerűségét és összegét megállapító közjegyzői vagy bírósági döntést követően – legalábbis, ha továbbra sem fizetjük meg a tartozást - a szolgáltatónak végrehajtási eljárást kell kezdeményeznie ahhoz, hogy a követelését érvényesíthesse velünk szemben – magyarázta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Viszonylag rövid a határidő

Márpedig egyes tartozás típusok esetén erre viszonylag rövid határidő áll a szolgáltató rendelkezésére. Ha ugyanis ezen törvényi határidőn belül nem kezdeményezi a végrehajtási eljárást velünk szemben, akkor a végrehajtási jog elévül.

A parkolási díj és pótdíj tartozás esetén egy éven belül van csak helye eljárás indításának, és ha megszületett a marasztaló döntés, annak napjától számítottan szintén egy éven belül kell végrehajtást kérni. Ugyanez a helyzet a távközlési (telefon, internet stb.) szolgáltatásból eredő tartozás esetén is. A gázszolgáltatással kapcsolatosan két év az elévülés törvényi határideje.

Gyakorlati tapasztalatok

Az elévülés beállta azt jelenti, hogy a szolgáltató elkésett, és az adóssal szemben az eredeti követelés behajtása érdekében már nem léphet fel törvényes keretek között, illetve nem léphetne fel. A gyakorlatban ugyanis azt tapasztalni, hogy a szolgáltatók az elévült követeléseiket is igyekeznek végrehajtás útján érvényesíteni. Mindezt tehetik azért, mert egyfelől a legtöbben sajnos nincsenek tisztában a fenti határidőkkel, nem is tudják, hogy elévülési kifogással élhetnének – összegezte dr. Vágány Tamás.

Másfelől a végrehajtási eljárásban sem a bíróságnak, sem a végrehajtónak nem kell saját magától észlelnie vagy vizsgálnia a követelés elévültségét, arra mindig az adósnak kell felhívnia a figyelmet. Az elévülésre, ha észleljük, jobb minél előbb hivatkozni a velünk szemben indított eljárásban. Amennyiben ugyanis már csak bírósági végrehajtó előtt tesszük ezt, akkor „csak” a követeléstől tudunk megszabadulni, de az addigi eljárási költségek nagy részétől sajnos nem.

Forrás: Nógrádi Attila

Egy hétköznapi, egyszeri parkolási díj meg nem fizetéséből indult eljárásban, még ha csak a végrehajtás során kapunk is észbe az elévülést illetően, akkor is legalább húszezer forintot tudunk lefaragni a végösszegből. Ha még a végrehajtás előtt kifogással élünk, akár dupla ennyit is spórolhatunk.

Ha fizetést követően vettük észre

Felvetődik a kérdés, mi van akkor, ha a követelés teljes megfizetését követően vettük észre, hogy elévült követelést hajtottak be rajtunk? Sajnos ebben az esetben már nem tehetünk semmit, emiatt nem támaszthatunk viszontkövetelést a szolgáltatóval szemben.

A szolgáltatók tartozásainak behajtásával megbízott szervezetek természetesen tökéletesen tisztában vannak a határidőkkel, de kommunikációjuk során erről természetesen szót sem ejtenek, sőt, arra is akadt példa, hogy az elévülés lehetőségét is letagadták az ügyfél előtt. Érdemes és kifizetődő lehet tehát a határidőkre figyelnünk, ha pedig bizonytalanok vagyunk az elévülést illetően, kérjünk felvilágosítást fogyasztóvédelmi szervezettől vagy jogi képviselőtől – tanácsolta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.