Vágólapra másolva!
A CMS nemzetközi ügyvédi iroda, az AIG, valamint az EMIS kutatása szerint 2014-ben lassabb volt az ügyletek áramlása a korábbi évhez képest, ám a jelentés a 2015. év vonatkozásában mégis óvatos optimizmust fogalmaz meg. 
Vágólapra másolva!

A feltörekvő európai országokban 2014-ben az M&A tevékenység a tranzakciók értékét tekintve 43 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti, hogy a 2013. évi 112 milliárd euróval szemben a tranzakciók összértéke 2014-ben csak 64 milliárd eurónak felelt meg – értesült az Origó a CMS Ügyvédi Irodától.

Az egymillió eurót meghaladó értékű bejelentett tranzakciók száma éves szinten 14 százalékkal csökkent: 2 198 db tranzakciót jelentettek be. A tranzakciók számát tekintve a gyártóipar bizonyult a legaktívabb szektornak; itt 364 tranzakció valósult meg, ami az összes ügylet 17 százalékát jelentette.

A bányászat és Oroszország vezet

A tranzakciók értékét tekintve a vezető iparág a bányászat volt (az olaj- és földgázbányászatot is beleértve); a tranzakciók értéke meghaladta a 10 milliárdot, s ez a teljes piac megközelítőleg 17 százalékát adta.

A 2014. évben a feltörekvő európai országokban az oroszországi M&A ügyletek adták az összes tranzakció 33 százalékát, valamint a tranzakciók összértékének 47 százalékát. A második helyen Lengyelország végzett; a tranzakciók számát tekintve itt kötötték az ügyletek 13 százalékát, míg a harmadik Törökország, ahol az összes ügylet 12 százalékát kötötték.

A régióban a magántőke-alapok - amelyeknek köztudottan nagyobb a kockázatvállalási hajlandósága - viszonylag jó évet zártak: a PE tranzakciók száma 248-ra nőtt, ami 6 százalékos emelkedést jelent.

Mégis mutatkoznak a piac élénkülésének jelei

Helen Rodwell, a CMS CEE M&A partnere szerint a régióban a piac élénkülésének jelei mutatkoznak. Egyre nagyobb a nemzetközi magántőke alapok érdeklődése a régió iránt, mind a közepes méretű vállalkozások – gyakran akár családi jellegű vagy az alapító tulajdonában álló cégek - mind az olyan nagyobb eszközméretű vállalkozások tekintetében, amelyek privatizációs programok vagy másodlagos értékesítés eredményeként jelennek meg a piacon, beleértve a különböző infrastrukturális eszközöket is.

Bár a régióban az aktivitás szintjei még mindig nagymértékben eltérnek egymástól – egyes országokban, mint a Cseh Köztársaság és Szlovákia, rekordvolumenű tranzakciókat kötnek – azonban általában véve várakozással tekintenek a következő évre.

Forrás: BELGA/AFP/Jonas Hamers

Kircsi Anikó, a CMS Budapest M&A partnere szerint a 2015-ös évben a magyar piac minimális növekedése várható, néhány kiemelt fontosságú tranzakcióval. Bízunk abban, hogy a már előkészítés alatt álló ügyletek, valamint a régión belül több átszervezési projektből származó új tranzakciók elég sok munkát adnak majd a következő évben.

Feszültség és enyhülés

Boris Maleshkov, az EMIS Szerkesztőbizottságának elnöke szerint a Moszkva és Kijev közötti feszültség, valamint Görögországnak az euró zónából való esetleges kilépésével kapcsolatos újabb spekulációk 2015-ben negatív hatással lesznek a regionális M&A tevékenységre.

Ettől függetlenül úgy gondolják, hogy a nagy lengyelországi tranzakciók, különös tekintettel az energetikai és a bankszektorokra, valamint Törökországban és Romániában a kormányzat által indított ambiciózus privatizációs programok megkönnyebbülést jelentenek majd a regionális piaci szereplők számára.

Rekordszámú biztosítás

Angus Marshall, az AIG szakértője úgy látja, hogy a régióban a Warranty & Indemnity (W&I) biztosítás az M&A piac egyre gyakoribb jellemzőjévé válik. A 2014. évben rekordszámú biztosítást kötöttek, különösen ingatlanügyletekre.

Várakozásaik szerint 2015-ben továbbra is erős lesz a W&I biztosítás iránti kereslet az ingatlan piacon, valamint jelentősen bővül majd a nem ingatlanjellegű M&A tranzakciókhoz kapcsolódó W&I biztosítások iránti érdeklődés is, különös tekintettel Lengyelországra.