Jótállás: minden ötödik esetben félrevezető a tájékoztatás

Samsung WW9000 mosógép
Samsung WW9000 mosógép
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata során országszerte 954 esetben vizsgálták a kormányhivatalok ellenőrei, hogy a vállalkozások megfelelő tájékoztatást adnak-e a szavatossági és a jótállási jogokról a vásárlóknak, az esetek csaknem ötödében, 173 alkalommal tapasztaltak jogsértést.
Vágólapra másolva!

A jótállás (köznapi nevén garancia) általános szabályai szerint a jótállási időn belül bekövetkező hibáért a kötelezett (általában a forgalmazó) felelősséget vállal, a terméket megjavíttatja vagy kicseréli, illetve ezek hiányában visszaadja a vételárat.

Csak olyan hibáról lehet szó, ami rendeltetésszerű használat mellett következett be, és nem érte a készüléket valamilyen károsító külső erőhatás (például: villám, leejtés). Erről szól tehát eredetileg a jótállás.

Tízezer forint és egy év

Minden tízezer forintot meghaladó vételáru tartós fogyasztási cikkre jár automatikusan egy év jótállás. Ennél hosszabb időtartamot önként, ingyenesen vállalhat a gyártó vagy a forgalmazó, illetve meghatározhatja a hosszabb időtartam ellenértékét.

Amennyiben a forgalmazó, gyártó egyszerűen magasabb vételárért a törvényi minimumnál hosszabb jótállási időt vállal, akkor a fenti törvényi szabály időben hosszabb távon alkalmazandó.

Továbbra sincs tehát védelem például az elejtéssel szemben, a többletvédelem nem esetkörében, hanem időtartamában jelent többet. Vagyis, azt az időszakot nyújthatjuk ki, melyen belül vélelem szól amellett, hogy a meghibásodás oka már az adásvétel pillanatában megvolt a készülékben, de csak később mutatkozik meg.

Ez a garancia kiterjesztésnek az a módja, amikor csupán a jótállás időtartamát változtatjuk meg meghatározott mértékben (általában 12-60 hónappal).

Jótállási jegyek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatának tapasztalatai szerint sok probléma van a jótállási jegyekkel, 264 ellenőrzésből 159 esetben találtak valamilyen szabálytalanságot, több esetben a kereskedő egyáltalán nem adott át jótállási jegyet, vagy az átadott jegy hiányos volt.

A kormányhivatalok munkatársai 470 üzletben ellenőrizték a vásárlók könyvét is, 54 helyen, az esetek 11,5 százalékában találtak hiányosságot.

A következő félrevezető tájékoztatásokkal találkoztak az ellenőrök a próbavásárlások során: "akciós terméket nem cserélünk", "üzletünkben levásárolhatja", "reklamációt három napig fogadunk el", "csere csak, ha eredeti a csomagolás".

Forrás: AFP

Az NFH felhívja a figyelmet, hogy a jogszabály szerint minden termékre két év szavatosság jár, illetve kormányrendeletben meghatározott termékekre egy év a kötelező jótállás. Ha a vásárolt áru elromlik vagy meghibásodik, a szavatossági időn belül lehet kérni a javítását, cseréjét, vagy ha egyik sem lehetséges, akkor árleszállítást, végső esetben pedig el lehet állni a vásárlástól, azaz vissza lehet kérni a pénzt.

Olcsó hőpapír

Egy tavalyi rendelet azt írta elő egyébként, hogy a jótállási jegynek a jótállási idő végéig jól olvashatónak kell lennie. Ezt a szabályt az indokolta, hogy az olcsó hőpapírra másolt jegyek pár hónap alatt elhalványodtak. Ha a vásárló nem tudja bemutatni a jótállási jegyet, de birtokában van a nyugta vagy a számla, azzal is érvényesítheti a jótállást.

A jótállási jegyre a jövőben rá kell nyomtatni azt is, hogy jogvita esetén a vásárló a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulhat.