Vágólapra másolva!
Tőkebefektetések előkészítése, a befektetők és tanácsadók tapasztalatai több száz befektetés alapján címmel, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda, a HVCA Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., és az M27 ABSOLVO-val közös szervezésében tartottak pénteken rendezvényt a Hilton Budapest Cityben. A rendezvény elsősorban olyan kis- és középvállalkozások számára szolgálhatott hasznos információkkal, akik vállalkozásukat tőkebevonással szeretnék finanszírozni és a vállalkozásuk fejlesztéséhez, növekedéséhez tőkebefektetővel szeretnének társulni.
Vágólapra másolva!

A rendezvény célja a vállalkozások tőkebefektetésekre történő előkészítésének bemutatása volt és az előadások során a résztvevők választ kaphattak a tőkebevonás során felvetődő kérdéseikre, így többek között arra, hogy mit keres és vár egy befektető a vállalkozástól, hogyan alakul a vállalkozás felkészítése a tőkebevonásra, vagy, például, hogy melyek a tőkebefektetések jogi útvesztői, mire érdemes figyelni az átvilágítások során.

A rendezvényen bemutatásra kerültek azok a befektetői és tanácsadói tapasztalatok is, amelyekre csak a projektkezelési, vagy exit szakaszban derült fény, ugyanakkor már a befektetések előkészítése során érdemes lett volna rájuk figyelni.

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda, a HVCA Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., és az M27 ABSOLVO-val közös szervezésében megtartott pénteki rendezvény első előadója a Széchenyi Tőkealap-kezelő üzletfejlesztési és startup igazgatója, Török József volt, aki azt vizsgálta meg előadásában, hogy az első tárgyalástól a befektetésig mire készüljön fel a vállalkozó, ha tőkét akar bevonni.

A szakember elmondta: a Széchenyi Tőkealap-kezelő az elmúlt időszakban 750 vállalkozás lehetőségeit vizsgálta meg és ezek közül 91 cégbe fektettek be. A tárgyalások tanulsága nem egyszer az volt, hogy nem a befektetőkkel való kommunikáció, hanem annak pontos rögzítése jelentett nehézséget, hogy mit is akar a vállalkozó, és e cél eléréshez mire, milyen típusú befektetésre is van szüksége.

A tapasztalatok szerint egy befektetést – a felek kellő hozzáállása esetén – 4-5 hónap alatt végig lehet vinni, amennyiben a cégek bizonyos körülményeket, feltételeket képesek elfogadni. Például: elfogadja-e a cégvezető, hogy a jövőben nem egyedül hozza meg a döntéseket, vagy azt, hogy más is pénzt keres az ő ötletéből és mindezen felül, vállalja-e a teljes transzparenciát?

Horgos Lénárd, a M27 ABSOLVO szakértője, „A tőkebevonás folyamata: meddig tart, milyen lépései vannak és miért ilyen hosszadalmas?" című előadásában rámutatott: nem egyszer keresik meg jobbnál jobb ötletekkel a befektetőket, ám azon senkinek nem kell meglepődnie, hogy a befektető viszont sokat fog kérdezni, hiszen érteni akarja a piacot és tőkebefektetésének minden fontos körülményét. A tapasztalatok szerint kulcsfontosságú, hogy a projektet mennyire tudják a tulajdonosok előre felkészíteni a befektetésre.

„Tömeges vagyonkezelés a gyakorlatban, avagy mit látunk közel 100 cég befektetőjeként" című előadásában, Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a tipikus cégvezetőre jellemző hibákra hívta fel a figyelmet. Megtörtént eset kapcsán utalt rá arra a paradoxonra, amikor a sokat és intenzíven fejlesztő cég éppen ennek köszönhetően már a saját likvid működését veszélyeztette. Szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatásokat rosszul felhasználó cégek gyakran nem a piaci folyamatokra koncentrálnak, így eredményes fejlődésük kétséges.

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője, dr. Pintér Attila „Felkészülés a befektetésre: mit kérdez a jogi átvilágító?" című előadása közben Forrás: Origo

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője, dr. Pintér Attila „Felkészülés a befektetésre: mit kérdez a jogi átvilágító?" című előadásában a befektetéseket megelőző jogi átvilágítások tapasztalatait összegezte. A befektetési szakértő külön kitért a jogi átvilágítások szerepére, tartalmára, valamint arra, hogy milyen megállapításokat és javaslatokat szokott megfogalmazni a befektető részére a jogi átvilágító.

(A jogi átvilágítás folyamatáról a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértőjével, dr. Pintér Attilával készült írásunkat hamarosan külön közöljük – a szerk.)