Az iskolakezdési támogatás szabályai

bolt gyermek iskolás papír- és írószerbolt tanszer toll üzlet könyv, tankönyv, iskola, oktatás, tanszer, toll, ceruza,
Budaörs, 2014. augusztus 12. Egy nő az első osztályba készülő unokahúgával (j) tanszereket vásárol egy budaörsi papír- és írószerboltban 2014. augusztus 12-én, a szeptemberi iskolakezdésre készülve.
Vágólapra másolva!
Közeledve a tanévhez, mind a szülők, mind pedig a gyerekek megérzik az iskola súlyát. A szülők számára anyagilag sem mindegy, hogy mekkora költséggel kell számolniuk az iskolakezdés alkalmával. Az elmúlt években már többször szó esett az iskolakezdési támogatásról, amely a béren kívüli juttatás részét képező tétel. Ennek szabályait tekinti át a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Burján Zsuzsanna kifejtette: korábban az iskolakezdési támogatás részletszabályait a személyi jövedelemadóról szóló törvény igen részletesen tartalmazta.

Idén január 1. napjától hatályba lépett módosítások eredménye az lett, hogy az Szja. törvényben a jogalkotó eldugta az idevonatkozó rendelkezést és részben módosította a juttatásra vonatkozó szabályokat is.

Mindkét szülő igényelheti a támogatást

Változatlan szabály, hogy az alsó- és a középiskolai tanulmányokat folytató gyermek után igényelheti a szülő. Akár az édesanya, akár az édesapa is, akár mindketten igényelhetik a munkáltatótól, a lényeg az, hogy családi pótlékra legyenek jogosultak.

Korábban az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatásként volt adható a munkáltató által a munkavállaló javára. Jelenleg a cafetéria rendszeren belül adható juttatás. Mindebből következik, hogy a munkáltató egyáltalán nem köteles ezt a juttatást adni a munkavállaló javára.

Mikortól és meddig adható a juttatás?

A juttatás egyébként a tanévkezdést megelőző 60. naptól adható és a naptári év végéig használható fel.

A juttatás egyébként utalvány formájában vehető igénybe és változatlanul meghatározott célokra használható fel.

Forrás: MTI/Beliczay László

Ezért az utalvány csak és kizárólag tankönyv, taneszközök, gyermekruházat vásárlásra használható fel, tehát olyan termékek megvásárlását teszi lehetővé, mellyel az iskolakezdés megkönnyíthető.

Ez pedig lényeges segítség a családok részére. Emiatt érdemes mindenkinek utána érdeklődnie, hogy a munkáltatója nyújt-e ilyen cafetéria juttatást vagy sem – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.