Kúria: jogszabálysértő hatósági döntés nem maradhat jogorvoslat nélkül

devizahitelek kúria bankok
Kihirdette a Kúria a devizahitelesek törvényességét.
Vágólapra másolva!
Nem marad jogorvoslat nélkül egy földforgalmi ügyben hozott jogszabálysértő hatósági döntés – hívták fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértői a Kúria egy fontos határozatára.
Vágólapra másolva!

A Kúria egy 2018-as határozatában kimondta, hogy nem fordulhat elő olyan eset, hogy a közigazgatási szerv jogkövetkezmény nélkül megsértsen valamilyen jogszabályt és azt utána a hatáskör gyakorlójának változatlanul és kötelezően követnie kellene – fejtették ki a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértői.

A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a jogosult az eljárás későbbi szakaszában kifogásolhatja-e azokat az eljárási cselekményeket, amelyek ellen külön jogorvoslat nem áll rendelkezésre.

Különleges kérdés

Más szóval, az eljárás későbbi szakaszában eljáró hatóságnak van-e arra joga és kötelessége, hogy az eljárás korábbi szakaszában eljáró közigazgatási szerv eljárását adott esetben korrigálja.

A kérdés azért különleges, mivel a jogeset elbírálásánál alkalmazott földforgalmi törvény igen erős joghatást fűz a szabályok megsértéséhez és ezzel együtt pedig konkrétan meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket az eljárás adott szakaszában eljáró hatóságoknak konkrétan vizsgálnia kell.

A jogvitát az okozta, hogy az eljárás későbbi szakaszában eljáró közigazgatási szerve arra az álláspontra helyezkedett, hogy ő nem jogosult vizsgálni és adott esetben korrigálni a korábban eljáró jegyző eljárásának jogszerűségét, hanem csak arra jogosult, hogy az eljárás korábbi szakaszában történt jogsértés jogkövetkezményeit levonja.

Fotó: Mudra László - Origo

A Kúria az általános közigazgatási garanciális eljárási szabályokat és alapelveket segítségül hívva a következőket állapította meg.

A jegyző eljárása a később eljáró mezőgazdasági igazgatási szerv eljárásának része, amellyel szemben önállóan nem, viszont az eljárást befejező határozat ellenében lehet az ügyfélnek jogorvoslattal élnie és a végső határozatot hozó hatóságnak a tényállás teljes körű tisztázása után jogában áll a mulasztó jegyző eljárását korrigálni – hangsúlyozták végezetül a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértői.