D.A.S. JogSzerviz: a nyári fürdőzés jogi kockázatai

Dunaharaszti bányató, tiltott fürdőzés, veszélyes fürdőzés, tilosban való fürdőzés
Vágólapra másolva!
A főszabály szerint nem lehetséges akárhol fürdeni, legyen szó természetes vagy mesterségesen kialakított tóról, folyóról. Csak és kizárólag a fürdőzésre kijelölt helyeken lehetséges ezt megtenni. A D.A.S. JogSzerviz szakértői fürdőzők számára foglalják össze a jogi kockázatokat.
Vágólapra másolva!

Már több éve annak, hogy hatályba lépett a szabálysértési törvény azon új rendelkezése, mely a tiltott helyen történő fürdőzést szankcionálja – fejtették ki a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Ennek elsődleges oka az, hogy a hatóság adatai szerint több olyan eset is előfordult, amikor emiatt emberek vesztették életüket. A jogalkotó célja nyilván a megelőzés és megfelelő visszatartás, annak érdekében, hogy az ilyen haláleseteket megelőzzék.

Csak a kijelölt helyeken

A főszabály ugyanis egyértelműen az, hogy nem lehetséges akárhol fürdeni, legyen szó természetes vagy mesterségesen kialakított tóról, vagy folyóról.

Csak és kizárólag a fürdőzésre kijelölt helyeken lehetséges ezt megtenni. Ugyanakkor vannak olyan helyek, ahol kifejezetten tiltott és táblával is jelzett, hogy a fürdés tilos.

Ám ennek kapcsán is figyelembe kell venni azt, hogy amennyiben nincs tiltó tábla, vagy megengedő tábla kitéve, akkor nagy valószínűséggel ott a fürdés sem engedélyezett. Ha mindezek ellenére tetten érik a fürdőzőt, akkor szabálysértést követ el és bírság megfizetésére kell kötelezni.

Fontos, hogy egy rendelet kifejezetten szabályozza azt, hogy például kijelölt hajóutak, munkagépek 100 méteres körzetében sem lehetséges fürdeni. Ugyanígy tiltott a fürdés a kikötőkben, vagy a Balaton déli partjától 1000 méternél, az északi parttól 500 méternél távolabb, ha nincs kísérő vízi jármű és természetesen éjszaka sem lehetséges a fürdőzés, kivéve, ha a vízfelszín megvilágított.

Számolni lehet azzal is, hogy amennyiben valaki viharjelzés ellenére fürdőzik, vagy 6 éven aluli, illetve 12 éven aluli, úszni nem tudok gyermeket felügyelet nélkül hagy, az az érintett belügyminisztériumi rendelet elővigyázatossági szabályait szegi meg.

Fürdőzés és jog

Lényeges annak ismertetése is, hogy mit tekintenek a jogszabályok és a gyakorlat ténylegesen fürdőzésnek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az irányadó szabályok alapján fürdőzésnek tekintendő minden „olyan úszóeszköz (játékcsónak, vízi bicikli, banánhajó, felfújható eszközök stb.) vízen történő használata is, amely a vízi közlekedésről szóló törvény szerint nem tekinthető csónaknak vagy vízi sporteszköznek, továbbá amelynek nem kell rendelkeznie a hajózási hatóság által kiadott hajóokmánnyal vagy a vízi sporteszközökre előírt típusjóváhagyással."

Ugyanakkor nem tekintendő fürdésnek a gépi berendezéssel, vagy más módon meghajtott vízi sporteszköz, például jetski használata.

Ha valaki tehát a fentiek szerint tiltott helyen fürdik és tetten érik, akkor helyszíni bírságra számíthat, melynek mértéke a szabálysértési törvény alapján, akár ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet.

Az ellenőrzésre és a helyszíni bírság kiszabására nemcsak a rendőr, hanem a közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr és halászati őr is jogosult – húzták alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.