Hogyan szerezzünk tőkét ígéretes vállalkozásunkhoz? Bankhitel vagy JEREMIE? (1. rész)

Vágólapra másolva!
A JEREMIE egy mozaikszó, amely az EU több alprogramból álló vállalkozásfejlesztési programját jelöli. Magyarországon leginkább a kockázati tőke programmal azonosítják. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője kétrészes írásban mutatja be a program sajátosságait, jogi és egyéb szempontjait. Dr. Bejó Ágnes hangsúlyozta: a banki hitelfelvételekhez vagy a pályázati forrásbevonáshoz képest több lényeges különbséggel is kell számolniuk, ha a JEREMIE-s tőkelapokból szeretnének forrásokhoz jutni.
Vágólapra másolva!

Ma már a csapból is JEREMIE pénzek folynak. Még javában folyik a program I. pályázatából származó források kihelyezése és éppen csak elkezdődtek a II-es kiírás győzteseinek tőkebefektetései, a közelmúltban hirdették ki a III. körös pályázat győzteseit és már megalapították az éppen csak meghirdetett JEREMIE IV programra pályázó kockázati tőkealapokat is.

Honnan áramlik az arra érdemes vállalkozásokhoz ennyi tőke?

A JEREMIE alapok tőkéje 70 százalékban uniós forrásból áll, melyet 30 százalékban magánpiaci befektetők egészítenek ki. A forrásokat a vállalkozások felé az alapkezelők közvetítik.

Az alapkezelőket az NFÜ választotta/választja ki, pályázat keretében, idáig összesen 26 alap kapott lehetőséget, az új kiírás 2 újabb nyertes pályázó befektetéseit teszi majd lehetővé. Becslések szerint az így befektetett és befektethető tőke teljes összege mintegy 130 milliárd forintot tesz ki.

A JEREMIE célja kifejezetten az, hogy kompenzálja azoknak a kisebb méretű, de ambiciózus vállalkozások versenyhátrányát, akik nehezen jutnak a piacon elérhető egyéb forrásokhoz. Ennek oka lehet a banki hitelekhez való hozzáférés korlátozottsága vagy akár a szakmai befektetők bizalmatlansága - hangsúlyozta dr. Bejó Ágnes.

Mire figyeljen a projektgazda, ha JEREMIE-s tőkealapoktól szeretne forrást szerezni?

Az alapoknak juttatott JEREMIE forrásokból korai ("magvető" vagy növekedési) életszakaszban lévő, 5 évnél nem régebben alapított kis- és középvállalkozások részesedhetnek. Fontos a vállalkozási kedv és az innováció, de nem árt, ha a projektgazda részletes, szakszerű üzleti tervvel rendelkezik és olyan professzionális csapat áll mögötte, hogy a befektetni kívánó kockázati tőkések fantáziát lássanak a projekt egészében.

Bizonyos iparágak (szénágazat, pénzügyi szektor) eleve kizártak a JEREMIE befektetések potenciális célpontjai közül, míg egyes ágazatok, így az információ-technológia, a biotechnológia területén tevékenykedő cégek, illetve újabban a divatvilágban működő vállalkozások kifejezett favoritnak számítanak a JEREMIE program segítségével befektető tőkealapok körében.

A befektetés alapítás vagy tőkeemelés során valósul meg, a JEREMIE alap tehát tulajdonossá (taggá vagy részvényessé) válik a cégben. A befektetési időszak (tehát amíg az alap kiszáll a befektetésből, azaz az "exit"-ig tartó idő) általában 2-6 év. A tőkésítendő cégek nettó árbevétele és a minimális befektetési méret is korlátozott.

Mennyiben más a JEREMIE-s forrásszerzés, mint egy bankhitel?

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője kiemelte: az induló vagy növekedési szakaszban levő vállalkozásoknak sokszor esélyük sincs banki hitelt kapniuk, a magas kockázati tényezők, a pénzügyi mutatók hiánya, illetve a válság eredményeként kialakult hitelszűke miatt. Ezek a cégek a kockázati tőke legfőbb célpontjai. Ezért cserébe viszont a kockázati tőkealap a bankhitel kamatánál lényegesen magasabb (15-40% között mozgó) hozamot vár el.

A bankhitelhez biztosítékok egész rendszere kapcsolódik, jelzálogjog, keretbiztosítéki zálog, biztosítéki célú engedményezés, stb. A JEREMIE-s kockázati tőkealapok ilyen jellegű biztosítékokat nem kérnek, a bankokkal ellentétben viszont tulajdonossá válnak a cégben, a döntéshozatalban erőteljesen részt vesznek. Ez nem csak azt jelenti, hogy a nyereségből is részesednek, hanem azt is, hogy nagyobb kockázatvállalásuk erősebb kontrollal is jár.

Fontos még látni, hogy egy JEREMIE befektető elsődleges célja (a bankkal ellentétben) a cég értékének növelése annak érdekében, hogy az exit minél magasabb értéken valósulhasson meg. Ezért a kockázati tőkealapok hozzáállását rugalmasság és üzleti szemlélet jellemzi. Egészen más időhorizontokban képesek gondolkodni, mint egy bank, amelyet csak az vezérel, hogy lejáratkor a nyújtott hitel kamatokkal együtt visszafizetésre kerüljön.

Mennyiben más a JEREMIE-s forrásbevonás, mint egy pályázati támogatás?

Pályázati pénzhez elég olcsón, akár "ingyen" is lehet jutni. Aki viszont már végigcsinálta az ilyen forrásszerzés bürokratikus folyamatát, tudja, hogy az adminisztráció, a rugalmasság és sokszor az ésszerűség hiánya adott esetben súlyos árat jelenthet. Sokáig tart, amíg egy vállalkozás hozzájuthat a megítélt támogatáshoz, a későbbiek során pedig nehéz lehet a feltételeknek megfelelés.

A kockázati tőkealapok rugalmasak, nem az adminisztráció teljesítésében, hanem az üzleti lehetőségekben érdekeltek - hangsúlyozta dr. Bejó Ágnes.

A JEREMIE-s tőkealapok nem csak pénzt biztosítanak, hanem kapcsolatokkal, pénzügyi szakértelemmel, nemzetközi piaci ismeretekkel is rendelkeznek, így egy ígéretes vállalkozás hosszú távú terveihez, piaci terjeszkedéséhez is segítséget nyújthatnak. Ez mindenképpen többletelőnyt jelent egy induló vagy a növekedés korai stádiumában levő vállalkozásnak.

(A második részben a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője a JEREMIE tőkebefektetések jogi konstrukcióinak jellegzetességeit mutatja be - a szerk.)

Dr. Bejó Ágnes több mint egy évtizednyi, nemzetközi ügyvédi irodánál töltött tapasztalattal a háta mögött a közelmúltban csatlakozott a Jalsovszky Ügyvédi Irodához. Szakterülete a vállalatfelvásárlási és munkajogi tanácsadás, az elmúlt években számos komplex M&A tranzakciót irányított.