Vágólapra másolva!
A keresztény kultúrkörben a december 25-ét, Jézus születésének napját megelőző négy hét az adventi időszak. Az "advent" szó jelentése "eljövetel". Az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe keresztény körökben egy rózsaszín kivételével lila. A gyertyákat vasárnaponként gyújtjuk meg, minden alkalommal eggyel többet. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
Vágólapra másolva!

Mivel az adventi koszorú szakrális jellege mellett egy dekorációs eszköz is, ezért a szabályok ma már nem kell, hogy feltétlenül érvényesüljenek. Nagyfokú szabadságunk van, hogy miként is készítjük el saját koszorúnkat, csupán ízlésünktől és otthonunk berendezésétől függ.

Hozzávalók:

  • szalmakoszorú (esetleg használhatunk oázis koszorút is)
  • különféle, közepes méretű, friss levelek
  • a koszorú díszítéséhez különböző száraz termések, pl. narancsszelet, csillagánizs, fahéjrúd, de használhatunk más terméseket, akár bogyókat is
  • a termések összeragasztásához ragasztópisztoly
  • a kötözéshez natúr raffia, de helyettesíthetjük damillal is
  • a gyertyák elkészítéséhez méhviasz lapok és kanóc
  • gyertyatüske

Első lépésként fedd be a szalmakoszorút közepes méretű, friss levelekkel. Használhatsz borostyán, vadszőlő vagy platán leveleket is, a lényeg, hogy szépen befedjék a koszorúalapot. Vágd le a levelek szárát, majd fektesd rá a leveleket a koszorúra úgy, hogy kb. háromnegyed részben fedjék egymást. Minden második vagy harmadik levelet erősíts oda natúr raffiával.

Forrás: [origo]

Ollóval vágd a készen kapható méhviasz lapot megfelelő méretűre, és szorosan tekerd fel a kanócra. Ha túl hosszú a kanóc, vágd le úgy, hogy kb. 2 cm-rel hosszabb legyen, mint maga a gyertya. Készítsd el a terméscsokrokat, amelyek majd a a koszorút díszítik. Két vagy három narancsszeletet ragassz össze ragasztópisztollyal, erre ragassz a fahéjrudakat és a csillagánizs darabokat. Balesetveszély elkerülése érdekében gyerekeknek ajánlatos hobbiragasztót használni.

Forrás: [origo]

Készítsd el a terméscsokrokat, amelyek majd a a koszorút díszítik. Két vagy három narancsszeletet ragassz össze ragasztópisztollyal, erre ragassz a fahéjrudakat és a csillagánizs darabokat. Balesetveszély elkerülése érdekében gyerekeknek ajánlatos hobbiragasztót használni.

A kis terméscsokrokat raffiával erősen kösd fel a koszorúra. Végül szúrd bele a négy gyertyatüskét a koszorúba, és szúrd rá a négy gyertyát.

Forrás: [origo]

Fotó és szöveg: Pécsi Balázs Roland
Design: Rónai Erika és Rónai Judit