A művészet nem szociális alapon működik

Vágólapra másolva!
A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos társulat, melyet sérült színészek alkotnak, jelenleg hat előadásuk fut. Pár éve az alapítvány megalapította a Baltazár Művészeti Központot, melynek célja, hogy a társulat tagjain kívül más sértült emberek számára is lehetővé tegye a művészeti képzést. Az origo riportere a Baltazár Színház marketing-felelősével beszélgetett.
Vágólapra másolva!

A Baltazár a színházak közt egyedülálló, hiszen társulatát sérültek alkotják. Az ember azt gondolná, hogy ezért elég sok támogatáshoz tudnak jutni - a Kőleves projektben most mégis például tintapatront kérnek.
Ha én elmondom egy picit is színházhoz, művészethez értő embernek, hogy tizenegy éve működünk, akkor biztosan elgondolkodik, hogy mi tudhatunk valamit. A tévhit ellenére a művészet nem szociális alapon működik. Bármennyire kedves vagy jóindulató egy színházigazgató, nem teheti meg, hogy másodszor, harmadszor odahívjon bennünket, ha nem jön be ránk a közönség. Ahhoz, hogy egy színház ilyen hosszú ideig életben maradjon, hogy meghívják a POSZT-ra, a Bárkába vagy a Budapesti Kamaraszínházba, hogy magyarországi és külföldi turnékra járjon, ehhez kőkemény színvonalat kell, hogy megüssön. Pénzszerzési lehetőségeink ugyanazok, mint bármely más társulatnak, ugyanazok a paraméterek, nekünk ugyanúgy kell pályázni, nem lehet kettővel kevesebbet játszani egy darabot, mint az a pályázatban előírt.

Mekkora szerepe van az önkéntes munkának a színház működésében?
Öt fizetett alkalmazott van, persze mindenki tíz feladatkört lát el, például a sminkesünk vezeti a művészeti központot és ő tölti be a titkárnői szerepet is. A tanáraink, a hangosító és a fényes órabérben dolgoznak. Állandó önkéntesünk nincs, mert nincs rá helyünk. Mikor mi sem tudunk hova leülni, nincsenek munkaeszközeink, akkor felesleges, hogy itt toporogjon még valaki. De van ötven-száz ember, akire számíthatunk, ha feladat van. Sokan hospitáltak nálunk, ők és szimpatizáló egyetemisták segítenek például a plakátragasztásban, ami azért is nagyon jó, mert ha van kérdés a színházról vagy az előadásról, tudnak rá válaszolni. Mikor a harmadik emeletre kellett felcipelni a díszletet, a karatecsapatomból jöttek az erős fiúk és fél óra alatt megvoltunk. Franciaországi turnénkat úgy segítették kint élő ismerősök, hogy megkérték a szomszédokat, hogy hadd aludjunk náluk, hogy ne kelljen szállást fizetnünk. Az egyik színészünk apukája nem kér pénzt azért, hogy jár velünk az előadásokra, ő a műszaki dolgokért felelős, de öltözteti a srácokat is. Múltkor egy számítástechnikus barátom szerelte meg a gépeket - kapott érte egy vacsorát. A honlapot is a valós ár töredékéért készítették el és fejlesztik, van, hogy egy színházjegyet kérnek érte. Ezek mind rengeteget számítanak, de hozzá kell tenni, hogy az önkéntességnek vannak korlátai. Ha már vizsgaidőszak van, ha gyerek születik, ha bejön egy fizetős munka, kiesik az illető, nem lehet biztos segítséggel kalkulálni a mindennapokban, nem tudsz "számonkérni". Így szűk a keret, hogy miben, mikor és meddig tudsz segítséget kérni.

Nem merült föl, hogy a például a tanárok önkéntesként segítsék a színházat?
Müller Péter önkéntesen dolgozik nálunk és jár velünk a turnékra is. Volt olyan, hogy mikor fontos játékunk volt Marosvásárhelyen, de neki előző nap még Bécsben kellett lennie, miután ott végzett, beült felesége mellé az autóba és levezették a hétszáz kilómétert, majd aludt egy órát és már játszott is. De legyünk realisták, mindenki pénzből él. Az is nagy dolog, hogy tanáraink egy része - van, aki négy gyerek mellett - pénzesebb munkákról mond le, hogy be tudja vállalni a társulat képzését.

Az önök által üzemeltetett művészeti központban egy másfél órás ének-, tánc- vagy beszédtechnika óra öt-hatszáz forint. Hogyan tudják ezt megoldani?
Kivesszük az egyik zsebünkből és átrakjuk a másikba. Sajnos nem lehet akkreditálni a központunkat, mert bármilyen képzést próbálunk ráhúzni, minden akkreditálásnál alapkövetelmény az érettségi. Kidolgozhatnánk egy saját rendszert, amit akkreditáltathatnánk, de ehhez egy több fős stáb kellene, akik hónapokig kizárólag ezen dolgoznának, erre se pénzünk, se terünk nincs. Meg kérdés, hogy lenne-e egyáltalán értelme, ha nincs hol oktatni - idén nem indulhatott balett óra, nincs harcművészet, nincs helyünk képzőművészeti órákra sem.

Mit tehetne az állam? Nekik kellene kidolgozniuk egy akkreditált képzést?
Nem. Semmi mást nem kellene csinálnia, csak figyelembe venni, hogy itt nem az a helyzet, hogy van valaki, aki kitalált egy dolgot és azt mondja, hogy majd működni fog, hanem az a valaki tíz éve csinálja azt és látszik, hogy működik. És ha működik, akkor támogatni kellene. Ráadásul a társadalom véleményformálása szempontjából is úttörő, amit csinálunk. A Baltazár Színház rengeteg mindent letett ahhoz, hogy ezt megkapja. Sokszor próbáltunk segítséget kérni, de eddig kevés eredménye volt. Óriási segítség volna, ha adnának egy épületet, hogy tudjunk bővülni és elvégezzük helyettük a feladatot, hogy legyen sérült embereknek is művészeti képzés. Mert az igény óriási, és vannak üresen álló állami épületek...