Vágólapra másolva!
Kategóriájában Európa második legnagyobb karitatív rendezvénye. Tavaly kétezerötszáz munkáskéz százharmincháromezer rászorulónak nyújtott segítséget. A MikulásGyár idén is megnyitotta kapuit, s hetvenezerrel emeli a tétet.
Vágólapra másolva!

Bár a mélyszegénységről és az éhezésről sokszor távoli országok csontsovány gyermekeinek képe villan fel bennünk, a probléma mindenütt jelen van, Magyarországon is. Szociológiai adatok alapján azt mondhatjuk, hogy népességünk mintegy tizenkét százaléka él kimondott szegénységben, és egyre több gyerek napi étkezése válik kérdésessé. Mindezek fényében érdekes, hogy bár 2010-et az Európai Parlament a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni évnek kiáltotta ki, sokan sem a tényekről, sem a folyó év kiemelt témájáról nem értesültek az elmúlt tizenkét hónap során.

Forrás: [origo]

A Mikulás figyel

Bár felröppentek olyan hírek, hogy a MikulásGyár - a fentiekből kitűnően - egyre hasznosabb tevékenysége nem folytatódik, a jó győzedelmeskedett, s a jótékony rendezvény idén is útjára indult. bár új tulajdonossal és szervezőgárdával, de a mozgalom rendületlenül halad az útján, s december 9-től 19-ig mindennap 10 és 22 óra között várják az adakozókat és a látogatókat. A MikulásGyár küldetésének értelmében a szegénységben élő családok helyzetén igyekszik segíteni, így leginkább élelmiszereket, tisztálkodási felszereléseket, édességeket és persze játékokat, könyveket, iskolai felszereléseket, esetleg jó állapotban lévő ruhákat vár a nagylelkű és jobb helyzetben lévő támogatóktól. Amire a legnagyobb szükség van, az a tartós élelmiszer, így tésztát, lisztet, konzerveket, cukrot minden mennyiségben szívesen fogadnak, hisz ezekből sosem elég.

A bázis idén is a Felvonulási tér látványos építménye, de a korábbi évekhez hasonlóan az adományok leadhatók a tizenhárom hazai bevásárlóközpont valamelyikében és a Magyar Posta közreműködésével is. A MikulásGyár hivatalos stratégiai és logisztikai partnere a Magyar Posta, így az ország területén lévő bármelyik fiókban feladhatjuk az adománynak szánt csomagot, díjmentesen. A dobozra csak annyit kell ráírni, MikulásGyár. A csomagolás egyébként ez esetben a legkevésbé sem fontos, nem a díszes papír és bodorított szalag teszi boldoggá az adományozottakat, hanem az a tudat, hogy pár napra vagy éppen hétre lesz mit az asztalra tenni, és a gyerekek nem a közoktatás keretein belül jutnak egyedül élelemhez. A beérkezett adományokat a rendezvény másik kiemelt partnere, a Vöröskereszt juttatja el a rászorulókhoz, s a Posta is ide szállítja a csomagokat.

Az élmény is fontos

Persze a gyerekek számára a legnagyobb öröm - a teli pocak után - az, ha a hétköznapokból kikandikálva egy rövid időre meseszerű világban érezhetik magukat, így a MikulásGyár minden évben egy kiemelt napon árvaházi gyermekeket lát vendégül a Felvonulási téren, ahol egyébként az akció teljes ideje alatt változatos programokkal várják az oda látogatókat. A felállított színpadon délelőtt és délután gyermekelőadások várják a kíváncsiakat, 17 órától pedig koncerteket hallgathatunk. Újdonságként került bevezetésre idén az ingyenesen igénybe vehető jégpálya és a hangulatos karácsonyi vásár is, így a jótékonykodás után amíg a gyerekek csúszkálnak, mi is beszerezhetünk egy-két kézműves meglepetést a fa alá.

Zsolnai Endre főszervező arról is tájékoztatott, hogy idén kísérletet tesznek Guinness-rekord felállítására is: december 11-én sok száz gyerek olvas majd együtt öt percen át hangosan egy egyelőre nem ismert irodalmi művet, amivel a MikulásGyár azt is deklarálja, nem csak a szegénység elleni küzdelem, de a kultúra támogatása is kiemelten fontos számára. Persze még ennél is sokkal többet tettek az elmúlt öt év alatt: mozgósították az egész országot, s elérték azt, hogy már hónapokkal a decemberi akció előtt tömegével jelentkezzenek az önkéntesek, akik részt kívánnak venni az adománygyűjtésben, a szervezésben és a lebonyolításban. Idén a HR-vezetők részére is küldtek meghívást a mikulásgyárosok, s ennek eredményeképpen nem egy cégvezető és vezérigazgató is ott lesz a hideg téli napokon, hogy idejéből és energiájából arra áldozzon, hogy idén karácsonykor kicsivel mindenkinek jobb legyen.

Az adományokat a Felvonulási tér mellett az alábbi helyszíneken gyűjtik:

CORVIN Bevásárlóközpont
Duna Plaza
Csepel Plaza
Alba Plaza, Székesfehérvár
Debrecen Plaza
Győr Plaza
Kanizsa Plaza
Kaposvár Plaza
Miskolc Plaza
Nyír Plaza
Szeged Plaza
Szolnok Plaza
Zala Plaza