Varrott karácsonyi csomagolás

Vágólapra másolva!
Egyedi ajándékcsomagolási technika, olcsó és gyors csillámok nélkül.
Vágólapra másolva!

A natúr kartondobozokból pillanatok alatt különleges díszdobozokat varázsolhatunk, ha a tetejükre színes papírokból kivágott lapocskákat ragasztunk, majd - a hagyományos szalagok helyett - többször körbetekerjük őket kenderzsinórral. A csomagokhoz illő képeslapokon is hangsúlyos szerepet kap a kenderzsinór. A képeslapokra, paszpartukra - a dobozokhoz hasonlóan - előbb ragasszunk színes kartonlapocskákat, majd a legfelső rétegnek szánt papír szélét varrjuk körbe kenderzsinórral, s úgy ragasszuk fel! A közepére hasonlóan készítsünk egy tetszőleges karácsonyi motívumot, majd a képeslap alján lévő üres helyre is öltsünk néhány apró, odaillő mintát! S ha szeretnénk a tökéletes összhangra törekedni, akkor az ajándékok átadása közben az asztalon olyan mécsestartókba helyezett mécsesek, gyertyák lángja adjon fényt, amelyeket szintén kenderzsinórral tekertünk körbe!

Natúr színű kartonpapírból vágjuk ki a fenyő formát, majd lyuggassuk ki a széleit, hogy könnyebben ki tudjuk varrni, majd zöld kenderzsinórral és hímzőtű segítségével varrjuk körbe pelenkaöltéssel az előre kilyukasztott papírok szélét, valamint a fenyőt és a különböző mintákat!

Csigavonalban szorosan tekerjünk fel kenderzsinórt, majd hobbiragasztóval kenjük be egyik oldalát, így rögzítve egymáshoz és majd a papírra is a kört!Végezetül ragasszuk a helyükre a színes papírokat, valamint a fenyőt és az egyéb díszeket!

Hozzávalók:
Különböző színű Canson papírok, hullámkarton, ceruza, olló, hobbiragasztó, piros és zöld kenderzsinór, kartondobozok.