Mindenhol szeretik szalonczukkedlinket

szaloncukor, hungarikum, illusztráció
Vágólapra másolva!
A szaloncukor megszületéséhez kellett egy szalon, egy karácsonyfa, és néhány díszesen becsomagolt cukorka. Nem tréfa, ennyi is elég volt ahhoz, hogy a szalonczukkedlink, ahogy Jókai nevezte, igazi hungarikummá váljon.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Ma már óriási a választék szaloncukorból: hasonlóan gazdag a kínálat, mint Gombóc Artrúr csokikollekciójában. Ha megpróbáljuk elképzelni nélküle a karácsonyt, több mint száz évet kell visszautaznunk az időben, hiszen e finomság a tizenkilencedik században született, ám igazán elfogadottá csak a századfordulón vált. Kezdetben kifejezetten a cukrászműhelyek specialitása volt, napjainkban azonban otthonunkban is elkészíthetjük, és nem is kell hozzá sok minden.

A szaloncukor előtt a világ
A reformkorban vált hazánkban divatossá, hogy polgári lakásokban fogadó szobát, szalont alakítottak ki, és a karácsonyfát is itt állították fel. A fenyőfáról lógó, sztaniolpapírba csomagolt finom csemege így kapta a szaloncukor nevet. Jókai Mór még németesen szalonczukkedliként szólította a közönség jóízű kedvencét.

1891-ben Hegyesi József szakács kézikönyvében már tizenhétféle szaloncukrot mutat be, és a csomagolás is egyre több színt kapott már a kezdetektől fogva. A "ricselő" gép ma is megtekinthető a budapesti Vendéglátóipari Múzeumban, amely arra volt hivatott, hogy berojtozza egyetlen mozdulattal a szaloncukor-papírt. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a szaloncukor felvásárlása "úri mulatságnak" számított sokáig, ezt csak a tehetősebb családok engedhették meg maguknak.

A szaloncukor ősét, a fondant cukrot a francia gyógyszerészek találták fel, még a XIV. században. Ami pedig a legmeglepőbb a témában: jelenleg csak Magyarországon díszítik a fát szaloncukorral, azaz sokan hungarikumként emlegetik az ünnepi édességet. És hogy mi díszítette még a fát a régi időkben? Gyümölcs, habcsók és mézeskalács. Érdemes kipróbálni, milyen egyszerű, de mégis mutatós lehet, ha dióval és almával díszítjük a karácsonyfát, a tucatjával kapható üvegdíszek helyett.

Miből készül a szaloncukor?
Az alapanyagként szolgáló csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül. Legdrágább alkotóeleme a kakaóvaj, ezért ezt sok helyen - legálisan - hamisítják: általában kakaós massza helyettesíti a minőségi csokiból készült finomság alapját. Ami azonban tény az elmúlt másfél évben a statisztikák szerint, mégis inkább a drágább szaloncukrok fogynak a piacon.
Bármerre is járunk a világban, és szaladunk bele szaloncukor-költeményekbe, szinte bizonyos, hogy gyártóként Magyarország van feltüntetve a csomagoláson, vagy legalábbis a cukrász magyar származású.
Manapság már megszámlálhatatlan variációja létezik a karácsonyi édességnek - érdemes az újdonságokat is felfedezni magunknak, hogy még édesebb lehessen az ünnep.