Így varázsoljon karácsonyi hangulatot a lakásba!

karácsonyi dekoráció
Vágólapra másolva!
Már hetekkel a karácsony előtt el lehet kezdeni az ünnepi ráhangolódást például úgy, hogy apró berendezési tárgyakkal frissítjük fel az otthonunkat.
Vágólapra másolva!

Már megszokhattuk, hogy hetekkel az ünnepek előtt karácsonyi díszbe öltöznek a bevásárlóközpontok, hogy mindenhol díszek, csomagolópapírok és karácsonyi muzsika vár. Az ünnepi ráhangolódás persze nem egyszerű egy zsúfolt üzletben, munka után fáradtan és egyik helyről rohanva a másikra. Ezzel csak azt érjük el, hogy mire eljön a szent nap, a hátunk közepére kívánjuk az egészet menüstül, rokonostul, ajándékostul.

Az ünnepre való lelki felkészülést érdemesebb otthon kezdeni, nyugalomban, kipihenten. A lelki ráhangolódást segíthetjük egy kis lakberendezéssel. Nem kell feltétlenül hagyományos giccsekkel telerakni a házat, elég egy-két, az időszakra jellemző szín, állatfigura vagy éppen növény. Lakberendezési termékeket tartalmazó bazárunk, most arra ad tippeket, hogyan vihetjük a karácsony hangulatát feltűnés nélkül az életterünkbe.

Forrás: Origó

1. Cinkék, Ikea 1.690 forint/3db
2. Cinkés párnahuzat, H&M Home 1.290 forint
3. Felakasztható zokni, H&M Home 1.990 forint
4. Koszorú, Butlers 9.990 forint
5. Fenyő alakú gyertya, Butlers 4.390 forint
6. Rénszarvas figura, Jysk 750 forint
7. Gyertya tál, Ikea 295 forint