Karácsonyi villamos, bábszínház, koncert - programajánló gyerekeknek

gyerekprogram kicsi
Vágólapra másolva!
Advent, Luca-nap, karácsonyi villamos - lássuk, mi vár a héten!
Vágólapra másolva!

Természetesen ajánlanunk sem kell a gyerekeknek az ébredés utáni percek fénypontját: az adventi naptár aznapi ablakának felnyitását - tudják ezt maguktól is. A többi, ünnepre hangoló programból viszont érdemes szemezgetni.

Forrás: Flickr/Dougie Barnett

Hatvanban, a Kossuth téren például Iciri-piciri Adventet rendeznek hétfő délután négykor: először a Brunszvik Teréz Óvoda "Nincs karácsony szeretet nélkül" című előadását láthatjuk, utána pedig "Adventi tánc varázs” jön, a Csicsergő Óvodásoktól.

Kedden, 16:45-kor a budapesti Millenárisba érdemes látogatnunk, ugyanis A te meséd címmel óvodás foglalkozást rendeznek gyermek pszichodráma vezetők és drámapedagógusok irányításával (jegyár: 1500 Ft). Az Óbudai Kulturális Központban pedig szerda délután nyílik az Elvarázsolt Torony, hogy Karácsonyi mesék, dalok, versek rendezvényét bárki meglátogathassa. Mint ígérik, syönyörű karácsonyi mesékkel és dalokkal várják az egész családot.

Pénteken, december 13-án aztán beköszönt a Luca-nap, és több heyen is tartanak luca-napi programokat. Ezek közül kiemelnénk a Tatabányi Múzeum Luca napi hagyományok a múzeumban rendezvényét, mert egész napos programukon lucabúza ültetést, ismeretterjesztő előadásokat, népi játékokat, hagymakalendárium-készítést ajánlanak a gyerekeknek.

Hétvégén még több programlehetőség lesz: Kaposváron például Karácsonyváró matinét tartanak az Együd Árpád Művelődési Központban délelőtt 10-től, a BábSzínTér szervezésében. 3 év alattiak ingyen, a nagyobbak 1000 forintért vehetnek részt. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon Családi Bábszínházzal várja az érdeklődőket délután 4-től, a pécsi Bóbita Bábszínházban pedig Bábkészítő foglalkozást rendeznek az ügyes kezű gyerkőcöknek.

Két budapesti érdekesség a végére: az Alma-együttes szombaton este fél hatkor ingyenes koncertetad az Allée bevásárlóközpontban; annak, aki oda akar férni, érdemes már idejében megérkezni. A kisfiúk (és a kisfiú lelkű felnőttek) nagy örömére ezen a télen is elindították a karácsonyi díszbe öltözött Karácsonyi Villamost, úgyhogy egy normál villamosjegy áráért bárki fényárban utazhat Pesten és Budán (Budán a 19-es, Pesten a 2-es villamos vonalán közlekednek az ünnepi szerelvények).