Mire jók a karácsonyi gyógynövények?

fahéj
Vágólapra másolva!
A karácsonyi dekorációban, az ünnepi ételekben és italokban gyakran hasznos gyógy- és fűszernövények lapulnak, amelyeket a díszítésen vagy a fűszerezésen túlmenően betegségek megelőzésére, különféle tünetek kezelésére is bevethetünk.
Vágólapra másolva!

A fahéjról, a szegfűszegről vagy a szerecsendióról - főként így december végén - nem feltétlenül a gyógyhatás jut elsőként az eszünkbe, inkább a sütemények, a forralt bor vagy a húsételek nélkülözhetetlen fűszereként használjuk őket a készülődés során. Pedig ezek a fűszerek, vagy a lakás szépítésére, díszítésére használt növények (például a fagyöngy, a magyal, sőt a fenyő is) komoly gyógyhatással bírnak, amelyet vétek lenne kiaknázatlanul hagyni.

Az ünnepi „natúrpatika” összeállításakor azonban mindenképpen körültekintően kell eljárni, mert míg a fűszerek túladagolásával többnyire csak az ételek élvezeti értékén ronthatunk, addig a fagyöngy például mérgező hatóanyagokat is tartalmaz, így nem mindegy, mikor és mennyit fogyasztunk belőle.

Szegfűszeg: ha megártott a töltött káposzta

A szegfűszeg sokoldalúan felhasználható fűszer, de kevesen tudják, hogy a mirtuszfélék családjába tartozó növény kiválóan serkenti az emésztést, gátolja a gyomorban a gázképződést, így megelőzi a puffadást. Emellett a szegfűszeg magjából, szárából, bimbójából és leveléből sajtolt illatos olaj a benne lévő eugenol nevű hatóanyagnak köszönhetően érzéstelenítő hatással is bír, amelyet még ma is előszeretettel alkalmaznak fogászati kezelések során.

Fahéj: csökkenti a vércukorszintet, az emésztőszervek és a légutak barátja

A fahéj szintén segíti az emésztést, emellett antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően a légutakra is jótékonyan hat: almával és mézzel együtt fogyasztva régóta használják a megfázás tüneteinek kezelésére. A legújabb kutatások szerint a fűszernövénynek a vérnyomás és a vércukorszint szabályozásában is komoly szerepe lehet: egy 2003-ban megjelent kutatás szerint már napi egy gramm őrölt fahéj elfogyasztása mérhetően csökkentette a résztvevők vércukor- és koleszterinszintjét. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy az őrölt fahéjban lévő olajok túl nagy mennyiségben szedve irritálhatják a gyomor- és a belek nyálkahártyáját, így gyógyászati célra csak azután alkalmazható, miután ezeket az összetevőket kivonták belőle.

Szerecsendió: a baktériumok réme

A szerecsendiót a feljegyzések szerint már a 14. században is alkalmazták: sokan viseltek szerecsendióból készült nyakláncot, hogy védjék magukat a pestistől. A szerecsendióból sajtolt olajat emellett használták fájdalomcsillapításra, a menstruációs görcsök és a gyomorpanaszok enyhítésére. Az utóbbi időben több kutatás igazolta, hogy a szerecsendió egyik fő hatóanyagának, az izoeugenolnak jelentős antibakteriális hatása van, ezért főként az élelmiszer-eredetű fertőzések kezelésében segíthet. Nagy dózisban (legalább 12 teáskanál naponta) alkalmazva azonban a szerecsendió kellemetlen mellékhatásokat, például hallucinációt, hányingert, szívdobogást vagy görcsöket is okozhat.

Magyal: immunerősítő, ébren tart és csökkenti a koleszterinszintet

A magyal az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a fagyönggyel együtt a karácsonyi dekoráció szerves részét képezi. Gyógyászati szempontból a magyal nemzetségébe tartozó maté (Ilex paraguariensis) igazi csodaszernek minősül: a belőle készült tea koffeintartalma miatt élénkítő, figyelemserkentő hatású, fokozza az anyagcserét és kiváló vízhajtó. Egy nemrég közzétett kutatás a matétea koleszterincsökkentő hatására hívta fel a figyelmet, míg korábban a növény zsírbontást és ezáltal a fogyást elősegítő tulajdonságára derült fény.

Fehér fagyöngy: vérnyomáscsökkentő, immunerősítő

A fehér fagyöngyöt vérnyomáscsökkentő céllal már régóta használják a népi gyógyászatban, újabban pedig az immunrendszer erősítése révén a gyógynövény rákellenes hatásával kapcsolatban is egyre több tanulmány látott napvilágot. A benne lévő viszkotoxinoknak tulajdonítják a fagyöngy rákellenes hatását, ezért daganatos betegeknél a fagyöngy-alapú termékeket számos európai országban a gyógyszeres kezelés mellett a kiegészítő terápia részeként alkalmazzák. Otthoni vérnyomáscsökkentésre a fehér fagyöngyöt csak orvosunkkal egyeztetve alkalmazzuk, mert mind a bogyók, mind pedig a levél mérgező hatású összetevőket is tartalmaz!

Fenyő: gyulladásgátló, javítja a keringést és fiatalon tart

A fenyőkéreg aktív összetevője a piknogenol nevű bioflavonoid az egyik leghatékonyabb természetes antioxidáns, amely gátolja a sejtöregedési folyamatokat a szervezetben. Főzete serkenti az emésztést, javítja a keringést és gyulladáscsökkentő hatású. A legújabb bizonyítékok szerint tabletta formájában gyermekeknél enyhíti a figyelemhiányos hiperaktivitási-zavar tüneteit, felnőtteknél pedig segíthet a hosszú repülőutakon a mélyvénás trombózis megelőzésében.