De jó volna játszadozó gyermek lenni

2014.11.20. 17:38

A versek és a dalok ugyanúgy hozzátartoznak a karácsonyi hangulathoz, mint a csengőszó vagy a mézeskalácsillat. Választékban szerencsére nincs hiány, hisz a magyar költészet kimeríthetetlen tárházzal szolgál a karácsonyi művek terén.

A híres verssorok és dallamok az ünnepi idill részei, de jó, ha tudjuk, hogy a karácsonyi költemények sokszor korántsem ilyen ideális körülmények között születtek. Gyakran épp nélkülözés idején, a szeretet és a béke fájó hiánya miatt fordultak a költők a karácsonyi reménysugárhoz. Nem véletlen, hogy végül épp a búvalbélelt Nyugatosok, különösen a világgal folyton viaskodó Ady bizonyult a legtermékenyebbnek a témában.

Gárdonyi üres pipája és Petőfi magánya  

Petőfi komor felütéseForrás: Wikipédia

Persze már a 19. század legszebb karácsonyi versei és nótái is a magány és a nélkülözés óráiban születtek. Minden bizonnyal sokan ismerik a Csendes éj kalandos keletkezéstörténetét.

A legenda szerint a legnépszerűbb karácsonyi sláger egy osztrák városka tönkrement orgonájának köszönhető: 1818 szentestéjén a megrémült kántor kénytelen volt gitáron megzenésíteni a helyi pap versét, hogy legyen mit énekelniük a híveknek az éjféli misén.

Azt már kevesebben tudják, hogy hatvannégy évvel később hasonló körülmények között keletkezett a Fel nagy örömre, ma született! kezdetű dal, melyet egy szegény devecseri segédtanító komponált karácsony előtt az iskola igazgatójának nógatására.

A segédtanítót Ziegler Gézának hívták, aki nem sokkal később Gárdonyira változtatta a vezetéknevét, és nem csak a hegedűn bizonyult tehetségesnek. Gárdonyinak ezen a karácsonyon még arra sem volt pénze, hogy a pipáját megtömje. Végül "a zsebéből összekotorászott dohányszemétből csavart magának az ünnep jeléül egy beteg derekú, sovány cigarettát".

Menj el, karácson, menj innen sietve

Petőfit sem épp a legvidámabb óráiban érte utol 1846 karácsonya. Legalábbis erre enged következtetni Karácsonkor című költeménye, mely ezzel a komor felütéssel indul:

"Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes egyedűl vagyok."

Petőfi ellenpontként felidézi a gyerekkor boldog ünnepeit, mikor még az egész család együtt ült asztalhoz, és közösen énekelt a fa körül. Ezzel meg is alapozta a modern magyar költészet egyik központi motívumát, hisz a karácsonyi idillről a 20. században is a saját gyerekkoruk jutott a költők eszébe. Petőfi bevallása szerint "még a szegénység sem fájna, / ha jó családom régi lombos fája / Ugy állna még, mint álla hajdanán".

Ám ezt a családot jelképező karácsonyfát szétszaggatta az idő, és az egyik ág keletre, a másik nyugatra, az öreg szülőknek megfelelő fatörzs pedig északra szakadt. Nincs senki a világon, aki olyan szigorúan olvasná az ember fejére a boldog múlt és a szomorú jelen közti ellentétet, mint a karácsony. A magányos lelkekből szinte gúnyt űz ilyenkor.

Hitvány földi pára

A lánglelkű forradalmár barátját, Arany Jánost is nyomasztó gondolatok gyötörték a szeretet ünnepén – még a betlehemi csillag őszinteségét is megkérdőjelezte. Az ő keserűségében azonban nem a gyerekkor elvesztése, hanem a forradalom leverése és Petőfi tragikus halála játszhatott nagy szerepet. A Karácsonyi éjszakán című rövid költemény mindenesetre azt firtatja, a lelke "pusztaságos éjjelén" átszűrődő sugárka vajon tényleg a Megváltót hirdető üstökös fénye, vagy hitvány földi pára csupán. A vers optimistának aligha nevezhető lezárása már inkább a halloweeni  gondolatkört, mint a megszokott karácsonyi témákat idézi.

"Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!
Miért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen."

Viharvert karácsonyfa

A karácsony témáját végül a Nyugat első generációja fedezte föl és aknázta ki igazán. Már a mennyiség is magáért beszél: pusztán Ady, Babits és Juhász Gyula verseiből összejönne egy jókora karácsonyi kötet. A téma népszerűsége persze érthető. A karácsony akkoriban – a visszahozhatatlan gyerekkor nosztalgiájával összefonódva – egy olyan ideált képviselt, ami újra és újra megkísértette a "minden egész eltörött" életérzésével terhelt költőnemzedéket.

A karácsony témáját végül a Nyugat első generációja fedezte fölForrás: Origo

Ady kedves kis faluja is ezt az ideált testesíti meg. Ez az a hely, ahol végre mindnyájan olyan gondtalanok lehetnénk, amilyenek játszadozó gyermekként voltunk. Ám amíg a "karácsonyi rege" valóra nem válik, addig bizony minden folyik tovább a szokásos mederben: a nagyváros a maga durva zajával, az élet pedig a keresztutat idéző szenvedéseivel.

Felnőtt karácsony

"Hatalmas Ég, új Messiást küldj: / Beteg a világ, nagy beteg!..." – Ady már a századfordulón így ostorozta a karácsonyi üzenetre süket emberiséget. Az elkeseredés persze csak tovább fokozódott a világháború, majd a gazdasági válság okozta nyomor beköszöntével. Babits 1933-as versének, A felnőtt karácsonynak, már a címe is a gyermeki ártatlanság elvesztését hangsúlyozza, a szöveg pedig még kiábrándultabb:

"Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
Elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény, mint a föld.
Tudjuk már, hogy ölni és halni születtünk.
Nézd a bedugult időt s hazug tereket."

A végkicsengés korántsem mindig ilyen reménytelen. A kolozsvári Reményik Sándor például 1921-ben egy teljes versciklust szentelt a karácsonyfának, melyben a sorsát lassan elfogadó fenyő szemszögéből nézhetjük végig az emberek ünnepét. A karácsonyfa panaszkodik még a földjéből kitépett örökzöld fájdalmáé, ám A karácsonyfa megérkezik már a csodálatos átalakulásról szól. A ciklust beteljesítő A karácsonyfa énekelbenpedig új értelmet nyer a fenyő szenvedése, mikor megpillantja a körülötte táncoló gyerekek boldog arcát. "Óh csak legyek a fény forrása én, / Apró gyermekek bálványozott fája, / Én az idegen, én a jövevény."

József Attila inkább lelkendezik

József Attila és Dsida Jenő bájos karácsonyi versei is inkább az örömre, mint az elkeseredésre helyezik a hangsúlyt. "Itt van a szép, víg karácsony", lelkendezik Dsida, míg József Attila a betlehemi királyokkal együtt térdepel a jászolhoz. Persze sokszor ők is sötétebben látják a dolgokat, ám még a komorabb hangvételű karácsonyi verseiken is mindig áthatol a vékonyka reménysugár. Hiába uralkodik csontig hatoló hideg a világban, ha egyszer "Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég /  s az újszülött rügyező ágakkal / lángot rak a fázó homlokok mögé."

József Attila és Vágó MártaForrás: Origo

A történelmi kataklizmák azonban egyre csak folytatódtak a 20. században. Pilinszky egy második világháborús karácsonyról emlékszik meg A fényességes angyal is című versében, ahol a bombákkal és a hópelyhekkel együtt egy angyal is a földre lép. Olykor már a címek is magukért beszélnek: Advent a lágerben (Kacsó Sándor), Karácsony után kivándorlóknak, lágerlakóknak (Bujdosó Bálint, avagy eredeti nevén: Meskó Lajos).

A tömlöc mélyéről

Vagy ott van a Fekete karácsony című vers, melynek a szerzője a tömlöc mélyéről fohászkodott a karácsonyi kisdedhez: "Nem kérek fényes karácsonyfát, / Egy gyertyaláng elég nekem, / Ha kigyúl majd a te csillagod, / Börtön felett a Betlehem." Kecskési Tollas Tibor 1947-től 56-ig, csaknem tíz éven keresztül raboskodott különböző börtönökben, ahol végül mégis létrehozta magának saját bejáratú fenyőjét. Ezt a verssorokból faragott karácsonyfát már senki nem vehette el tőle:  

t
i

levelű
csend kupolái
örök-
zöld fenyvesek
a hó
alól reményt szikrázni
csak zengjetek!
Isten nélküli istállók mélyén
Ti őrzitek a szárnyatok alá menekült
Kisdedet.
Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve,
ha őrök
elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább!
Némán is hirdessétek a gyűlölet-rengetegbe':
csak a
szeretet
tehet
csodát.