Ki a legcukibb télapósapkás színésznő?

Télapósapka
Vágólapra másolva!
Minden télapójelmez kötelező kelléke a fehér bóbitás, piros sapka. Ezt a ruhadarabot azonban nemcsak kövérkés öregapók, hanem csinos, fiatal hölgyek is előszeretettel hordják karácsony tájékán. Összeszedtünk néhány színésznőt, akiken különösen jól áll a télapósapka!
Vágólapra másolva!

Lauren Graham

A listára készülődve kisebbfajta sokként ért, hogy a Tapló télapó-ban Lauren Graham egyszer sem viselte Billy Bob Thornton részeges Mikulásának sityakját. Pedig a Graham által alakított bárpultos tündérke olyannyira rá volt gerjedve az alkoholista áruházi Télapóra, hogy a pasas kocsijában lezavart numera közben azt hajtogatta: "Dugj meg, Télapó!" Reméljük, ha a nemrég bejelentett folytatáshoz sikerül leszerződtetni a színésznőt, abban majd orvosolják ezt a hiányosságot, addig meg nézhetjük ezt az első részhez készült néhány promóképet, amiken a fejébe csapta a sapkát.

Lauren Graham és Billy Bob Thornton a Tapló télapó promóképén Forrás: SPI

Emma Stone

A fergeteges Zombieland és a rémes Aloha című filmek forgatásán Emma Stone és Bill Murray úgy összemelegedett, hogy az utóbbi film munkálatai alatt az idősebb humorista napi rendszerességgel válogatott ajándékokkal halmozta el az ifjú színésznőt, mert az egészségügyi gondokkal küszködött. És ha már úgyis Hawaii-n voltak, egy, a Pearl Harborban állomásozó katonák és haditengerészek tiszteletére rendezett koncerten is felléptek. Sajnos nem énekeltek karácsonyi dalokat, csak megígérték, hogy egy szerencsés csizmájába ajándékot fognak rejteni, de kettejük közül egyértelműen Stone-on állt jobban a télapósapka.

Amy Adams

Az ötszörös Oscar-jelölt Amy Adams (Bűbáj, A harcos, Amerikai botrány) Jimmy Fallon népszerű késő esti talk show-jának tavalyi karácsonyi adásába ugrott be bohóckodni egyet. A műsorvezető mindig kitalál valami játékot, melyben összemérheti tudását az aktuális meghívott sztárral; Adamsnak az a bugyuta feladat jut osztályrészül, hogy piros és zöld műanyag poharakból igyon, majd próbálja egy pöccintéssel fejtetőre állítani őket. Adams csúfosan leszerepel, de hát a lényeg úgyis az, hogy rajta van a sapka, senki nem fog megharagudni rá.

Anna Kendrick

A pöttöm Anna Kendrick az alábbi reklámfilmben kínos kalamajkába keveredik karácsony előestéjén: frissen vásárolt szerzeményekkel megpakolva, ezüst karácsonyfát cipelve érkezik haza, de a kapuban azzal szembesül, hogy nincs nála a lakáskulcsa! Hosszan magyarázkodik a zárszerelőnek a telefonban, aztán a piros masnikkal díszített lépcsőfeljárón unatkozik a kutyájával. Várakozás közben felpróbálja az új ruhákat, majd előkerül egy pezsgő, és kisvártatva már télapósapkájában szelfizik, és leopárdmintás kabátját összehúzva danolászik karácsonyi énekeket. Imádnivaló, mint mindig, és végül egész leleményesen kerül ki a csávából.

A Bajos csajok hölgykoszorúja

Biztos mindenki emlékszik az Igazából szerelem-ből Bill Nighy karácsonyi videoklipjére, a Love Is All Around feldolgozására; bár abban is illegette magát egy csokorra való piros miniszoknyás háttértáncos, mi most egy másik filmjelenetet választottunk, melyben ledéren öltözött, télapósapkás lányok lépnek fel. A Bajos csajok-ban Lindsay Lohan, Rachel McAdams, Lacey Chabert és Amanda Seyfried lejtenek el szexi táncot a Jingle Bell Rock című számra a gimis karácsonyi előadáson. Miután beüt a krach, és az egyik lány lerúgja a színpadról a magnót, amiből a dal szólt, Lohan karaktere átveszi a szólamot, mire rázendít a közönség is, és így végig tudják csinálni a produkciót.

Zooey Deschanel

Kicsit csalunk, mert Zooey Deschanel a Mi a manó? című karácsonyi vígjátékban nem pont télapósapkát visel, de az aranydíszben végződő, zöld krampusz-fejfedő is megteszi. Will Ferrell egy krampuszt játszik a filmben, akit elküldenek az Északi-sarkról, hogy fedezze fel emberi gyökereit, és egy nagyáruházban először akkor pillantja meg az akkor még szőke Deschanelt, amikor a lány meggyújtja a karácsonyfa lámpafüzérét.

Nem csoda, hogy egyből belezúg: csilingelő piros szoknyájában és zöld hacukájában eleinte nem rajong az ünnepekért, de a zuhany alatt azért stikában ő is karácsonyi dalokat énekel.

Michelle Monaghan

Shane Black író-rendező imádja a karácsonyt, és imádja a fekete humorral fűszerezett, erőszakos filmeket, azt meg különösen élvezi, ha ötvözheti a kettőt (Halálos fegyver, Vasember 3). A Durr, durr és csók című, méltatlanul alulértékelt krimikomédia erre a legjobb példa, már csak azért is, mert a gyönyörű Michelle Monaghan a film második felét olyan Mikulás-jelmezben tölti, amely alig takarja a bájait.

Robert Downey Jr., Michelle Monaghan és Val Kilmer a Durr, durr és csókban Forrás: InterCom

A félig begyógyszerezett, ügyefogyott regényíró-magánnyomozó Robert Downey Jr. nehezen bírja komolyan venni mikulássapkában, ám amikor Monaghan még a piros alsóneműjétől is megszabadul, nem kell sokat győzködni, hogy ágyba bújjon vele.

Bónusz: A legcsinosabb magyar télapó

Palvin Barbara 2012-ben a Victoria’s Secret fehérneműcég divatbemutatóján karácsonyi jelmezbe öltözve lépett színpadra: lángvörös, fűzős fehérneműjében, mintha szaloncukorba csomagolták volna, a háta mögött nagyméretű, kampós karácsonyi cukorkák formáltak angyalszárnyat, míg fekete lakk-kesztyűjével és csizmájával ártatlan angyalka helyett vadóc, rossz kislány benyomását kelti, aki virgáccsal náspángolja el az arra érdemteleneket.

Palvin Barbara a Victoria's Secret 2012-es showján Forrás: Victoria's Secret

Szavazzon!

Ki a legcukibb télapósapkás színésznő?i