Jólesne már egy fordított karácsony

Volunteers prepare a display of toys to give away inside a Winter Wonderland tent at a Christmas Eve meal hosted by the Los Angeles Mission on December 24, 2013 along Skid Row in downtown Los Angeles, California. The LA Mission was established in 1936 as a soup kitchen and Christian outreach to the homeless and today, with the help of many volunteers, a Christmas celebration was made possible for the impoverished and marginalized members of society. AFP PHOTO / Frederic J. Brown / AFP / FREDERIC J. BROWN

Régóta ábrándozom már egy olyan karácsonyról, ami nem az ajándékvadászat cseppet sem fölemelő időszakával kezdődik. Egy olyanról, ami nem a tárgyak érthetetlen csereberéjéről szól ajándékozás ürügyén.

Mert hiába írok egy listát már november elején, hogy kinek mit, persze lehetőleg kézműves módon, de azért ne csak az én magazinokon edzett, minimum vitatható kreativitásom legyen az értéke, hanem hozzon igazi örömöt is – hiába, ha mindig ugyanazok a szeretteim kerülnek a listára, és jó eséllyel már el is felejtettem (ők bezzeg nem), hogy tavaly vagy azelőtt mit csomagoltam nekik a fa alá. És persze kísértetiesen hasonló tárgyakra gondolok, mint az előző években, hiszen róluk van szó, ők ezt és ezt szeretik (B változat: nekem ez tetszene az ő helyükben), mekkora lesz az öröm. Hát nem tudom.

Akik senkitől nem várnak ajándékot

Szóval jólesne már egy fordított karácsony. Keresnék olyan embereket, akik egyáltalán nem tőlem, vagy netán senkitől nem várnak ajándékot, akiknek valóban nagy szükségük lenne ilyesmire – nem úgy, mint a szűkebb környezetben élőknek, akik enélkül is tudják, milyen fontosak nekem –, és őket tenném a listámra. Nevezhetjük ezt adományozásnak, aminek megvannak a maga bevált útjai.

Ajándékkal teli cipősdobozokat visz a fölöslegből a hiány felé (A kép illusztráció) Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Néha csak annyi energiába kerül, hogy felhívunk egy adományvonalat, és a hívás ára támogatja a legkülönbözőbb szeretet-szervezetek munkáját. Fordulhatunk az egyházak akcióihoz, ott van például a baptisták által indított, már 95 országban sikerrel működő Tízezer Gyermek Karácsonya, ami színes papírba csomagolt, ajándékkal teli cipősdobozokat visz a fölöslegből a hiány felé.

Nyilas Misi pakkok

Be lehet kapcsolódni a reformátusok által kárpátaljai gyerekekhez indított Nyilas Misi pakkok megtöltésébe, vagy fölkeresni a Katolikus Karitász önkénteseit, akik nemcsak játékot, ruhát gyűjtenek, de ha kell bútort, takarót, tüzelőt, sőt kályhát is, meleg ételt osztanak a rászorulóknak, folyamatosan támogatnak 500 kárpátaljai magyar családot és téli teajáratokkal melegítik a hajléktalanokat.

Ők őriznek egy szép hagyományt: november 22-én egy középkorból maradt magyar legendához visszanyúlva, minden évben megtartják a Szent Erzsébet kenyere osztást, a jótékonykodó Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezve

ébren tartják a hívekben az önzetlen, segítő, cselekvő szeretet gondolatát.

A megszentelt kenyér országszerte több ezer nehéz helyzetű családhoz, egyedül élő idős vagy beteg emberhez jut el az önkéntes karitászcsoportok segítségével.

A legtöbb adomány a legszegényebb országrészekbe jut el Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ingo Wagner

Népszerű a MikulásGyár

Ha nem az egyházakon keresztül szeretnénk adakozni, hanem egy igazi ünnepi élményre vágyunk, fordulhatunk az idén már tizenegyedik éve töretlenül népszerű MikulásGyárhoz. 2009-ig csak budapesti és vidéki gyűjtőpontokon várták a felajánlott csomagokat, 2010-től már hatalmas rendezvénysátor is áll a budapesti Ötvenhatosok terén, december elejétől egészen karácsonyig, saját jégpályával, 3500 férőhellyel a céges partik, karácsonyi bulik számára, amelyek bevétele, a decemberi felajánlásokkal együtt, tavaly már 350 000 mélyszegénységben élő gyereket juttatott ajándékhoz.

Ennél látványosabb és szívmelengetőbb adományozást nehéz elképzelni, ezt még az is tudja, aki csak elsétál a sátor mellett és bekukkant az oda csomagot vivő, és egy kicsit játszani is ottmaradó gyerekek közé. Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője úgy látja, a rendezvény annak köszönhetik a sikerét, hogy ez az egyedüli segélyakció, amelyik

deklaráltan független, nem áll mögötte semmilyen állami vagy egyházi szervezet, csak áldozatkész emberek.

Nincs nagy szervezetük, még külön irodát sem tartanak, nincs fizetett alkalmazottjuk, a MikulásGyárban mindenki önkéntes munkában dolgozik. Ez az egészen kis csapat – sok-sok aktív partnerrel és önkéntessel – egyszerűen csak segíteni szeretne a rászoruló gyermekeken. Nem mérlegelik, hogy ki miért éhezik, azt vallják, hogy egy gyerek nem tehet arról, milyen körülmények közé születik.

Karácsonyi jótékonykodás, Mikulásgyár Forrás: MTI

A függetlenség mellett a sikerük másik titka maga az adakozás élményszerűsége. Minden más segélyakciótól eltérően ők nem kérnek emelt díjas sms-t az adományozóktól, nem mutogatják a bankszámlaszámot és nem perselyeznek. Pénz kiiktatva, itt az sem tud felajánlani pénzbeli támogatást, aki szeretne. Ettől tudnak hitelesek maradni.

Az adományozók túlnyomó többsége Zsolnai statisztikája szerint

nem is a jómódúak, hanem az alsó középosztály köréből kerül ki, esetleg még lejjebbről,

hiszen ők tudják a legjobban, milyen lehet nagyon szegénynek lenni. A legtöbb adomány a legszegényebb országrészekbe jut el, a helyzet felmérésében a Magyar Vöröskereszt, a csomagok célhoz juttatásában a Magyar Posta segíti a MikulásGyárat. Még arra is van lehetőség, ha valaki fontosnak tartja, hogy kövesse az adományként vitt csomagja útját.

A MikulásGyár sikeréhez hozzátartozik az is, hogy igazi ünnepi programokhoz kapcsolják az adakozás élményét. A központi rendezvénysátor önmagában is látványos helyszín, ide évente több száz iskola, intézmény gyermekei mehetnek be néhány percre, a jégpálya számukra ingyenes, működtetnek MesePostát, a gyermekmelegedőben animátorok segítségével játszanak a kicsik, a nagyszínpadon koncertet adó zenészek a hazai könnyűzenei élet nagyágyúi, fellépési díjat nem kapnak, ők ezzel járulnak hozzá a gyűjtéshez.

Itt mindenki megélheti, hogy adni jó dolog.

De el tudom képzelni azt is, hogy csak úgy keresek valakit, idegent, félismerőst, a nénit a boltból, akit megajándékozhatok valami pont olyasmivel, amire szüksége van, vágyik rá, valamivel, amitől kicsit jobban fog bízni a világban. Ehhez kell a legtöbb bátorság. Remélem, egyszer összegyűjtök annyit, hogy borítom a megszokást, újraírom a listát – nem lesz hosszú, de

sokkal értelmesebbnek fogom gondolni az ajándékozásra fordított időt, pénzt, figyelmet.

És Szenteste ott fogunk állni a karácsonyfa alatt, kicsike csomagok között, óriási élményekkel legbelül. Azt is remélem, hogy eszembe fognak jutni Kahlil Gibran sorai: „Nézd meg elébb, magad méltó vagy-e adni, az adakozás eszközévé lenni. Mert az igazság az, hogy az élet adakozik az élet számára – te pedig, ki adakozónak véled magad, nem vagy egyéb, mint tanú.”