Sok szülő jobban fél a Mikulástól, mint a gyerekek

mikulás félelem
Vágólapra másolva!
Nem emlékszem, hogy féltem volna a Mikulástól, amikor egy kibírhatatlanul hosszú délelőtt végén megjelent az óvodában és egyenként végigszólítgatott minket, ovisokat. De akár félhettem is volna, mert hatalmas volt és érthetetlen, hiszen akkori szűkös emberismeretem alapján az égvilágon senkire sem hasonlított.
Vágólapra másolva!

Valahogy mégsem volt baj vele. Talán mert akkoriban éppen Misi Mókus, János vitéz és Iluska bűvöletében éltem, és belőlük se volt sok a környezetemben.

Jól emlékszem arra a fényre is, ami a gyerekeim szemében ott maradt, hazafelé buszozva valami a céges Mikulás-ünnepről. Szorongatták a piros zacskót, lesték a többi gyerek kezét, vajon náluk van-e olyan, és hogy a látvány miatt sajnálkozzanak vagy irigykedjenek.

A fény a gyermekek szemében Forrás: Flickr

De amikor hazaértünk, már nem igazán volt fontos az a csomag, bekerült az ablakba, a kipucolt cipő mellé, ahová azon az éjszakán várták az igazit, azt, amit pont nekik hoz a Mikulás. Mi meg reménykedtünk, hogy nem kell hajnalig virrasztanunk, amíg belopózhatunk a végre elcsöndesedett gyerekszobába, megtölteni a cipőiket.

Mi van, ha lebukunk?

Nem volt nagy cécó a dolog körül, jött, hozott, örültünk. Azt sem tudom pontosan, meddig hitték el a Mikulás-mesét, valahogy nem tartották fontosnak a kiábrándulást. A rítust annál inkább. Bevallom, december 5-én estefelé még a gimis szalagavató bál lázában égve is kitették a cipőiket. Mi meg tettük, amit tennünk kellett.

Nem mintha nem tudta volna mindenki, már jó régen, mi is ez,

de valahogy hozzátartozott a családi élet rendjéhez.

Mintha egy este erejéig újra eljátszottak volna az örök gyerekkor Pán Péter-féle csodájával.

Holott felnőtt fejjel korántsem ilyen világos az egész. Mi van, ha lebukunk? Mi van, ha a gyerek rájön az igazságra, megtudja, hogy mégsem a szakállas-puttonyos kéménymászó bajnok pakolta tele a cipőjét, hanem apu és anyu, és úgy érzi, becsapták?

Sokan tartanak tőle, hogy az egész Mikulás-sztorival átverik a gyerekeket Forrás: Flickr

Sokan tartanak tőle, hogy az egész Mikulás-sztorival átverik a gyerekeket, és a nagy kiábrándulással együtt a szülőkbe vetett bizalmuk is megtépázódik. Sőt, gondolja tovább némely aggódó szülő,

talán az egész meseügy csúnyát bukik a Mikulással együtt.

Onnantól kezdve nem csak a puttonyos öreg, a karácsonyfát hozó Jézuska és a húsvéti nyuszi kerülnek a kicsik csalódás-listájára, hanem általában a mesék világa. Vagyis sok szülő valójában jobban fél a Mikulástól, mint a gyerekek.

Az önismereti kurzusokat vezető Vidák Vera pszichológussal beszélgetve megnyugodtam. Szerinte sincs baj a mikulásozással, sem az éjjel belopott ajándékok, sem az életnagyságban betoppanó változat nem viszi csődbe a szülők bizalmi tőkéjét, mivel nem rajtuk múlik.

A gyerekek nem azért jönnek rá, hogy az egész kamu, mert kilóg a Mikulás fekete cipőfűzője, vagy mert pont olyan szemüveget hord, mint a nagybácsi, hanem mert egy bizonyos életkorban eljutnak arra az érettségi szintre, amikor mágikus-mitikus világképüket felváltja a racionális.

Egy bizonyos életkorban eljutnak arra az érettségi szintre, amikor mágikus-mitikus világképüket felváltja a racionális Forrás: Flickr

Innentől kezdve már nem tudják elhinni azt, aminek igazságához azelőtt foggal-körömmel ragaszkodtak. Fontos, hogy a szülő, az óvoda, és az első években még az iskola is kielégítse ezeket a fejlődési stádiumokat: engedjék a gyerekeknek, hogy minden korban az vegye őket körül, amiben hinni szeretnének.

Átélik a mesék világát

Jöjjön csak a Mikulás a zsákjával együtt, a gyerekben nem fog törést okozni a logikai csapda, magától értetődően hinni fog benne, hogy egy mitikus alak hozza azt a csokit, ami a boltban pontosan úgy néz ki, mint az ő kezében. Ezért aztán ebben a mitikus világszemléletű életkorban tökéletesen mindegy, hány Mikulást lát a kisgyerek, elhiszi mindet: az otthonra érkezőt ugyanúgy, mint plázában tucatjával cirkálókat, vagy a céges bulin megjelenőt.

Ilyenkor is maradéktalanul átélik a mesék világából érkező, de kézzelfogható ajándék valóságát Forrás: Sylvia Williams

Igaz, mondja Vidák Vera, hogy a mai gyerekek racionális világképe valamivel hamarabb fejlődik ki, mint az előző generációkban, de még a felismerés felé vezető átmeneti időszakban is képesek visszanyúlni a biztonságos hithez egy Mikulás-sztori erejéig, és ilyenkor is maradéktalanul átélik a mesék világából érkező, de kézzelfogható ajándék valóságát.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint a gyerekek fantáziája még nagyon erős, örömmel mozgósítják egy-egy csoda, meglepetés erejéig, természetes tartozéka annak a mágikus-mitikus világképnek, amiben élnek. Ebből nem szabad őket kitépni, de beledöngölni sem, majd ők eldöntik, mikor jön el az a pillanat, amikor már a racionális valóságot akarják látni.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint a gyerekek fantáziája még nagyon erős Forrás: MTI/Zih Zsolt

Márpedig ha a gyerek hinni akar, hát szervezzük meg, hogy legyen miben hinnie, jöjjön a beöltözött Mikulás.

Ne keverjük a dologba aput

Vidák szerint azonban néhány fontos részletre figyeljünk. Először is ne keverjük a dologba aput. Ha már megszervezzük az eseményt, ne bukjunk le, ne terheljük a gyereket azzal, hogy egy határozottan apahangú Mikulás dilemmáját kelljen megoldania ahelyett, hogy tátott szájjal átadná magát az élménynek.

Ezzel a magukat felkészültebbnek gondoló, kicsit nagyobbakat is ki tudjuk cselezni: nem terelődik el a figyelmük, egy rövid időre maradéktalanul át tudják élni ugyanazt, mint a kistesó.

A másik a jól megválasztott pillanat: a gyerek fejében akkor tud kapcsolódni az ajándékcsomag a Mikuláshoz, ha a misztikum teljes marad, vagy házhoz jön a nap beöltözött hőse, vagy tényleg éjjel érkezik, amikor a gyerek már alszik.

A szülők maradjanak távol

A harmadik maga az ajándékcsomag: sok szülő meggyőződésével ellentétben abból a kevesebb mindig több. Az örömszerző ingerekre – mint a többi ingerre is – nagyon hamar érzéketlenné válunk, nő az ingerküszöbünk, így minél több van a csomagból, a gyerek annál kevésbé örül neki.

Mikulás témában nem jó, ha a felnőttek diktálják a tempót Forrás: Flickr

Felnőtt logikával az egész Mikulás-élmény aligha fogható, így nem is kell fáradni vele. A legjobb, ha a szülők hitelesen távol maradnak az egésztől. Nem terelik el idegesen a gyerek figyelmét, ha a bolt polcait már november elején csokimikulások töltik meg, és nem hozzák föl a virgács kérdését bizonyos kényesebb pillanatokban.

Mikulás témában nem jó, ha a felnőttek diktálják a tempót, inkább bízzunk és alkalmazkodjunk a gyerekekéhez, mert a mi gondolkodásunk már jócskán eltávolodott attól, amit ők élnek át. Ameddig nekik fontos, megtartják a hitüket, és ha már valamit biztonságosabbra, logikával vállalhatóbbra akarják cserélni azt, úgyis megteszik.

Arról nem is beszélve, hogy ki meri megmondani, hol az igazság: a mitikus alakokkal benépesített gyermeki gondolkodás mennyivel kevésbé érvényes látásmód, mint a felnőttek száraz realizmusa? És vajon mit gondoljon a mesék világából épphogy kinőtt gyerek a felnőttekről, ha az interneten ezzel a hírrel találkozik: „Tizenöt országból érkezett 125 Télapó részvételével kezdődött a Mikulások világkongresszusa a dán fővárosban, karácsonyi hangulatot hozva a koppenhágai nyárba”.