Készítsen krémes karácsonyi likőröket!

2016.11.30. 14:09

Nyakunkon a karácsony, ezzel együtt pedig a vendégsereg is. A saját készítésű likőrök igazi aduászként szolgálhatnak a háziasszonyoknak, hiszen nagyon finomak, alig lehet nekik ellenállni és nagyon mutatósak is, ha figyelünk a csomagolásra. Most öt, igazán krémes házi likőrt mutatunk Önöknek, amivel garantált lesz a siker.

Ettől egész biztosan boldog lesz a család

Az ünnepek alatt mondhatni több ismerős fordul meg otthonunkban, mint az év többi napján összesen. A vendégek fogadása akár stresszes is lehet egyesek számára, hiszen ilyenkor az ember a legjobb formáját akarja hozni. Nos, ezekkel a házi készítésű likőrökkel egészen biztosan elvarázsolja a rokonságot. Csak azt kell tudnunk, ki mit szeret és már nyert ügyünk van. Ráadásul olcsóbb és finomabb is lehet a házi likőr, mint a boltban megvásárolt változat.

Egy korty karácsonyi hangulatForrás: Dreamstime

Többféle verzióban készíthetjük; választhatjuk a klasszikus tojáslikőrt, de lehet csokis, mézeskalácsos, kávés, vagy egy házilag elkészített ír krémlikőr.

Karácsony előtt néhány héttel már érdemes elkezdeni elkészíteni, hiszen a legjobb eredményt úgy érhetjük el, ha minimum egy hétig pihentetjük a hűtőben.

A klasszikus tojáslikőr

  • 5 dl tej (3,5 %-os)
  • 2,5 dl habtejszín (30-32%-os)
  • 2 db vaníliarúd (belseje és héja egyaránt)
  • 250 g porcukor
  • 5 db tojássárgája
  • 2,5 dl fehér rum

Keverjük össze a tejet a tejszínnel, a félbevágott vaníliarúddal és 100g porcukorral. Ezek után nincs más dolgunk, mint felforralni a keveréket, majd félretenni.
Tegyük bele egy tálba a tojások sárgáját és keverjük ki a maradék (150g) porcukorral. A félretett forró tejet vékony sugárban, lassan, folyamatos keverés mellett keverjük a tojássárgájához. Ezzel a technikával elérjük, hogy a tojássárgája ne főjön meg, viszont a forró tejjel pasztörizáljuk a tojást, így biztonságos lesz a fogyasztása.
Ezután nincs más dolgunk, mint hagyni egy picit hűlni a masszát, majd hozzáönteni a 2,5 dl rumot és már palackozhatjuk is.

A klasszikus tojáslikőr, mi kérünk szépen belőleForrás: Dreamstime

Csokilikőr házilag

Ha unalmasnak tartja a klasszikus tojáslikőrt, vagy tudja, hogy ismerőse imádja a csokoládét, akkor a csokilikőr lehet a megfelelő választás.

Hozzávalók:

  • 30 dkg cukor
  • 2-3 dl víz
  • 20 dkg csokoládé
  • 2 dl tejszín
  • 3 dl tiszta szesz (90%-os)

Első lépésként készítsünk szirupot a vízből és a cukorból. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a tejszínt. Ezután a keveréket adjuk a cukorsziruphoz és alaposan keverjük össze. Ehhez keverjük utána a tiszta szeszt és ezzel el is készült a házi csokoládélikőr.
Miután elkészült a likőr, pár napig érleljük és még 1-2 hétig állni hagyjuk, időnként összerázzuk.

A csokilikőr jó választás lehet az édesszájúaknak.Forrás: Dreamstime

Mézeskalács likőr egyszerűen

Nincs karácsony mézeskalács nélkül, elég csak az illatát megérezni és máris felgyullad bennünk a fény, mint karácsonyfán az égősor. Bizony.

Hozzávalók:

  • 25 dkg nugát vagy nutella
  • 2 tk mézeskalács fűszerkeverék
  • 4 dl tejszín
  • 3 dl vodka vagy konyak

Vízgőz fölött olvasszuk fel a nugátkrémet, keverjük bele a mézeskalács fűszerkeveréket és a tejszínt, majd hagyjuk kihűlni. Ezután adjuk hozzá az alkoholt sűrű keverés közben. Ha szükséges, szűrjük le. Legalább 1 napig pihentessük a hűtőben a keveréket, utána már mehet is a díszes palackba.

A mézeskalács likőr igazi karácsonyi hangulatot teremtForrás: Dreamstime

Kávélikőr

A kávélikőr kifejezetten jó választás lehet a soha meg nem álló ismerőseinknek, különösképp, ha szereti a kávét és koffein nélkül el sem tudná képzelni a napját. Ezt a likőrt ahány ház, annyi féle módon lehet elkészíteni, mi most mutatunk egy könnyű, gyors receptet.

Hozzávalók:

  • 50 dkg cukor
  • 5 dl víz
  • 4 dl kávé (lehetőleg erős)
  • 5 dl rum
  • fél vaníliarúd

A cukrot a vízzel és a vaníliával főzzük sűrű sziruppá. Ezután még forrón keverjük hozzá a lefőzött feketekávét és állandóan keverés mellett adjuk hozzá a rumot. Az egészet keverjük még egyszer jól össze. 10-15 napig hagyjuk a hűtőben pihenni.

A kávélikőr eleganciát sugároz.Forrás: Dreamstime

Ír krémlikőr

Kifinomultabb ismerőseink biztosan értékelik, ha egy igazi ír krémlikőrrel várjuk őket. Nem bonyolultabb, mint a többi.

Hozzávalók:

  • 2,5 dl habtejszín
  • 30 g kristálycukor
  • 170 g sűrített tej
  • 50 ml kávé
  • 2 dl ír whiskey
  • 1 evőkanál vanília eszencia

A tejszínt melegítsük forráspontig, majd tegyük félre. A cukrot karamellizáljuk, majd óvatosan, folyamatos keverés közben öntsük hozzá a forró tejszínt. Ezután vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a sűrített tejet, valamint a többi hozzávalót. Az így elkészült likőrt néhány napra tegyük hűtőbe.

Alig akad olyan, aki ne szeretné az ír krémlikőrtForrás: Dreamstime