Utolsó lehetőség, hogy le ne késsen a szilveszterről

szilveszteri programajánló
Vágólapra másolva!
Nem mindegy, hol durran a szilveszteri pezsgő. Mindenkinek jár egy kis lazítás az év utolsó napján. Ha már unjuk, hogy évek óta mi tartjuk otthon a barátainknak a szilveszteri bulit, itt az ideje, hogy idén másképp legyen, az évek óta megszokott rutint ideje felváltani a változatossággal. Összegyűjtöttünk 10 olyan lehetőséget, amik között valamennyi korosztály találhat magának minőségi szórakozást szilveszterre. Most még nem késő jegyet váltani valamelyik jó buliba, és akár karácsonyi ajándéknak is kiváló, ha a szilveszteri party lehetőségével lepjük meg szeretteinket.
Vágólapra másolva!

1. Amadinda és Presser szilveszteri bulija

2015 szilveszterének éjszakáján az Amadinda és Presser Gábor tizenötödik alkalommal ünnepel együtt a közönséggel, most ismét a megújult Zeneakadémia Nagytermében.

Az Amadinda és Presser Forrás: Zeneakadémia

A hagyománynak számító óévbúcsúztató–újévet köszöntő koncert egyik legfőbb vonzerejét azok a produkciók jelentik, melyek ritkán, vagy soha nem hangzottak még el, vagy kizárólag egyszer, ezen a koncerten hallhatók.

Az idei vendég Rúzsa Magdi lesz, aki először lép fel a Zeneakadémián, ez lesz első közös szereplése az Amadindával is. A VIP-jegytulajdonosok a koncert után jegyük felmutatásával a Zeneakadémia színfalai mögött együtt ünnepelhetnek a fellépőkkel. Minden korosztálynak ajánljuk.

Bővebb infó itt.

2. Majd pont a Dumaszínházban nem szilveszterezhet?

Mindenhol lesz szilveszteri buli, pont a Dumaszínházban ne lenne? De lesz. Már délután 13 órakor elkezdődik Bödőcs Tiborral és Kiss Ádámmal, aztán nyomatják a többiek is, Beliczai, Kőhalmi, Aranyosi, Hadházi, meg a többiek, éjfélig. Vagy még tovább. A röhögések szüneteiben gourmet kajákat lehet enni. 15 és 100 évesnek egyaránt ajánljuk.

Bödőcs Tibortól már délután egykor kifekszünk, pedig hol van még az éjfél Forrás: Comedy Central

Bővebb infó itt.

3. Szilveszter a Vogue hajón

A TV2-ből ismert Gájer Bálint, a swing hercege állítólag mindenkit táncra perdít. Azokat egészen biztos, akik az óvéet a Vogue hajón búcsúztatják. Persze nem egész este, mert Gájer sztárfellépő lesz, a zenét amúgy Dj Cserhalmi György szolgáltatja. A vacsora svédasztalos, a vaddisznó pástétomtól a ropogós malacpecsenyén keresztül a konfitált jércecombig lesz minden. Aki szereti a swinget, annak ott a helye. Annak meg pláne, aki ha zenét hall, rögtön táncra perdül.

További infó itt.

Gájer Balázs a sztárfellépő a Vogue hajón Forrás: Vogue hajó

4. Szilveszterezhet az Operetthajón is

Az Operaház művészeiből alakult 25 fős OPERETTHAJÓ TÁRSULAT eredeti nyelvű, jelmezekben előadott 3 órás műsora szórakoztatja a vendégeket opera és operett részletekkel, folklór, klasszikus, sztepp és hastáncokkal, musicalekkel, hangszeres szólókkal, olasz és spanyol dalokkal. Közben mindenki kedvére válogathat az emelt szintű svédasztalos vacsora és italkínálatból. a műfaj szerelmeseinek, illetve az 50 fölötti korosztálynak ajánljuk.

Operetthajó Forrás: operetthajo.hu

Bővebb infó itt.

5. Retro Party

Szilveszteri buli a budapesti Hotel Góliátban, Dj Tica-val. A ’70-es, ’80-as, ’90-es évek legnagyobb magyar és külföldi slágerei. Vacsora, hastánc, latin táncbemutató, buli hajnalig. Pezsgő éjfélkor, újévi lencse és virsli, tombola. Főleg a 40-es, 50-es korosztálynak ajánljuk.

ABBA együttes, 1974 Forrás: AFP

Bőveb infó itt.

6. Bulizzon kedvenc vámpírjaival

Ismét Szilveszteri Vámpírok Bálja lesz a Magyar Színházban, ez már szinte hagyomány és nagy öröm a musical rajongóinak, hogy kedvenc vámpírjaikkal búcsúztathatják az óévet.

A Vámpírok bálja Roman Polański 1967-es azonos című filmjének musicalváltozata. A színpadi változat ősbemutatóját 1997-ben a bécsi Raimund Színházban tartották, ahol minden este telt házas előadást tartottak, a német közönség „kultmusical”-ként aposztrofálta. Budapesten 2007-ben mutatták be a Magyar Színházban, ahol azóta is nagy sikerrel fut. Elsősorban a musical rajongóinak ajánljuk.

Magyarországon is óriási siker Forrás: Origo

Bővebb infó itt.

7. Rock és Roll a Gellértben

Nagy Feró, Old Boys, Dolly Roll, Marót Viki és a Nova Kultúr, Fenyő Miklós. Búcsúztassa az óévet a világhírű Gellértben. A Szilveszteri gálavacsora mellett a legnagyobb hazai Rock és Roll sztárjai lépnek fel. Mindenkinek ajánljuk, aki szereti a retro hangulatot.

Nagy Feróval készített korábbi interjúnkat itt olvashatja.

Nagy Feró Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Bővebb infó itt.

8. Havasi Balázs

„Nem az én ízlésem, de tudom, hogy sok embernek sokat ad. Ha a zenetudós az elefántcsonttoronyból azt mondja, az egész, úgy ahogy van, szemétbe való, megkerüli a problémát, ráadásul megkérdőjelezi a befogadók őszinteségét. Nincs jogom elvitatni, hogy az élmény, amit Havasi Balázs közönsége átél, lényegileg más, mint amit én élek át mondjuk egy nagyszerű Mozart-előadás során" - mondja róla egy korábbi interjúnkban Fazekas Gergely zenetörténész.

Akinek viszont az ízlése, az most örülhet. Mehet december 31-én a Ram Colosseumba. A program során ráadásul különleges gasztronómiai kalandokban lehet része. Az ExperiDance tánccsapat és Havasi Balázs műsora tálcán tálalja.

Havasi Balázs Forrás: Havasi.eu

Bővebb infó itt.

9. Varázslat a Bűvészszínházban

Hallott már a mentalistákról? Nem? Akkor itt a lehetőség. Damien White segítségével megismerkedhetünk egy mentalista születésének állomásaival. Mi köze lehet ennek egy szemműtéthez? A hipnózishoz, amit mindannyian nap, mint nap átélünk? A hatodik érzékhez és a belső hangokhoz? Ezekre mind választ kapunk a Bűvészszínház szilveszteri előadásán. 12 éves kortól 100 évesig mindenkinek ajánlott.

Damien White Forrás: büvészszínház

Bővebb infó itt.

A Fonóban a néptánc rajongóit várják

Természetesen a fonóban is tartanak szilveszteri bulit, hiszen a legfőbb néptáncos hely nem maradhat ki az óévbúcsúztatásból. Reggelig szól a majd a muzsika, a TÉKA zenekar húzza a talpalávalót. Lesz vendég is, a Szászcsávási zenekar. Aki a népzenét szereti, annak ott a helye.

Téka zenekar Forrás: Pataky Zsolt

Bővebb infó itt.