Vágólapra másolva!
Karácsonyi rajzfilmekkel tele a padlás, de mi most összegyűjtöttük a tíz legszuperebbet. Muppeték Dickens regényt adaptálnak, a Grincs és Tim Burton Rosszcsont Jackje ellopják az ünnepet, Snoopy-ék szarkasztikusak, mint Woody Allen, Karácsony Artúr és a többiek pedig bebizonyítják, hogy a karácsony igenis érzelmi ügy. 
Vágólapra másolva!

10. Rudolf, a rénszarvas (Rudolph, The Red-Nosed Reindeer, 1964)

Rudolf, a rénszarvas meséjét az angolszász kultúrákban a különböző dalokból talán jobban ismerik, mint nálunk. Így, aki eddig csak angolórán énekelgetett róla, annak épp itt az ideje, hogy rendesen megismerje a történetet. Rudolf és Hermey, a manó, két kívülálló, akiket nem fogad be saját közösségük, ezért elbujdosnak a világ elől. Kalandjaik során fura szerzetekkel találkoznak, akik szintén különcségük miatt válnak szerethető figurákká. Aztán karácsony éjjelén, amikor úgy tűnik a köd miatt elmarad az ünnep, a Mikulás a világító orrú Rudolfot állítja a szán élére, aki így meg tudja tartani a hibás játékoknak tett ígéretét is.

- - -

9. Emmet Otter's Jug-Band Christmas (1977)

Russel és Lillian Hoban gyerekkönyvét a Muppet Show-val ismertté vált Jim Henson filmesítette meg az HBO felkérésére. Az első változat narrátora nem más volt, mint Breki a béka, akit később jogi huzavonák miatt kivágtak a filmből. A történet főhőse két melegszívű, mindig jól cselekedni akaró vidra, Emmet és az ő édesanyja. Szegénységben élnek, a gazdagok apró-cseprő ügyeit is ők intézik egy kis pénzért cserébe. Ajándékokra sincs pénzük, ezért beneveznek a helyi tehetségkutatóba, ahol a produkciójukból sajnos hiányzik az a plusz valami. A világ egyik legkedvesebb története azonban nem fejeződhet be szomorúan, és végül bebizonyosodik, hogy mindennek megvan az oka, csak együtt kell a jóért tenni.

- - -

8. Az öt legenda (Rise of the Guardians, 2012)

A DreamWorksnél úgy gondolták, hogy egy legenda már nem elég, ezért a Mikulást, a Húsvéti Nyuszit, a Fogtündért, a Homokembert és Dér Jankót összeeresztették egy filmbe. Raktak melléjük egy Mumust is, aki rémálmaival meg akarja szerezni az uralmat a világ fölött. Ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy elérje a gyerekeknél, ne higgyenek a csodákban. A történet egyébként nem is karácsonykor játszódik és a kivitelezés is kicsit kusza, de rávilágít egy még kevésbé elcsépelt tanulságra, miszerint annyira elfoglaltak vagyunk azzal, hogy az örömet hajkurásszuk, hogy a gyerekekre már nem is marad időnk. Nem mellesleg azt is megmutatja, hogy nem muszáj a megszokott sémákban gondolkodni, akár még a Mikulás és a Húsvéti Nyuszi is lehetnek igazi akcióhősök. De azért talán mégis jobb, ha minden marad a régiben.

- - -

7. Karácsonyi ének (A Christmas Carol, 1971)

A listán szereplő filmek közül talán a Karácsonyi ének-nek ez az 1971-es változata a legkevésbé gyerekbarát. A Richard Williams által rendezett, az ABC tévécsatorna számára készült animációs film egyébként az egyedüli Dickens-történet, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. A sötét és sokszor depresszív animáció célközönsége talán nem is a gyerekek voltak. Scrooge is inkább tűnik egy bolondok házából megszökött öregembernek a film végén, akinek megártott a karácsony három szellemének éjjeli látogatása. Stílusában sokszor Jankovics Marcell Az ember tragédiája-adaptációját juttathatja eszünkbe.

- - -

6. Frosty the Snowman (1969)

A Frosty-ról, a hóemberről szóló mesét akár a hetvenes évek klasszikus "kapj el, ha tudsz" meséi közé is sorolhatnánk. Hinkle professzor a világ legrosszabb bűvésze, akinek kidobott kalapját a gyermekek a hóemberük fejére rakják, aki egy csapásra életre kel. Elkezdődik a futás: Frosty-nak még azelőtt az Északi-sarkra kell jutnia, hogy elolvadna, Hinkle professzor pedig varázskalapját akarja visszaszerezni. Végül a Mikulás tesz rendet, és a karácsonyi hó példáján keresztül szimbolikusan megfogalmazódik egyfajta nagy igazság is, miszerint a karácsonyi hó soha nem tűnik el teljesen.

- - -

5. Karácsonyi lidércnyomás (Tim Burton's The Nightmare Before Christmas, 1993)

Mi történik akkor, ha kinyitunk egy ajtót, és egy olyan világot találunk mögötte, ami elvarázsol minket? Halloween város kiskirályának, Rosszcsont Jacknek a története pont ezt meséli el. Jack megunta az éves rémisztgetést, és valami mást szeretne, ezért úgy dönt: idén a szörnyszülöttek felelnek a karácsonyért, és átveszik a Mikulástól az irányítást.

A Tim Burton által megálmodott, Henry Selick rendezésében több évig készült film magán hordozza Burton korábbi (Vincent) és későbbi animációs munkáinak (A halott menyasszony, Frankenweenie - Ebcsont beforr) markáns jegyeit, de így van ez rendjén. A szürreális-álomvilág természetesen megmutatja, hogy nem jó, ha összekeverjük az ünnepeket. Mindennek megvan a maga ideje, különben csak félelem és reszketés marad karácsonyra is. A musical elemek eredeti dalai sokszor pont azt a szentimentalizmust csöpögtetik a történetbe, amit ez a borús világ nem engedne magától kibontakozni. A végén pedig - Jackkel együtt - talán mi is ráébredünk miről is szól karácsony.

- - -

4. Grincs (Dr. Seuss' How The Grinch Stole Christmas!, 1966)

A hatvanas években készült klasszikus mesék egyike, amit bármikor elő lehet venni karácsonykor. Grincset, aki a Whoville fölött magasodó hegyen, kutyájával együtt magányosan tölti a mindennapjait, rettentően zavarja a város lakóinak a boldogsága. Ezért úgy dönt: ellopja a karácsonyt. Már ami a tárgyi vonzatot illeti. Végül számára is kiderül, hogy karácsonykor nem a külsőségek a fontosak, hanem az, hogy együtt ünnepeljünk. Megvilágosodása után pedig az átlagos méretűnél kétszer kisebb szíve a háromszorosára nő. Az angol változatban a történet narrátora és a Grincs hangja Boris Karloff volt, akit előtte főleg Frankenstein doktor szörnyeként ismert a közönség.

- - -

3. Muppeték karácsonyi éneke (The Muppet Christmas Carol, 1992)

Charles Dickens 1843-as klasszikusának talán legszerethetőbb változatát készítette el Jim Henson és csapata. A viktoriánus időkben játszódó történet szereplői a már jól ismert arcok: Breki, Miss Röfi és Gonzo, a zsémbes és fösvény Ebenezer Scrooge szerepére pedig Michael Caine-nél kevés alkalmasabb színész létezik. Az eredeti művön nem sokat változtattak, csak kiegészítették Muppetosan vicces részekkel. Például kiderül, hogy egy patkány sosem értheti meg milyen egyedüli gyereknek lenni, ugyanis 1274 testvére van. Valamint, hogy lehetőleg soha ne együnk éneklő ételt. Hensonék szerint pedig minden napot úgy kellene megélnünk, mintha karácsony lenne.

- - -

2. Karácsony Artúr (Arthur Christmas, 2011)

A Karácsony Artúr egyfajta modern tanmese. Szembenézhetünk benne azzal, hogyan lett úrrá rajtunk a modern technika, miközben a régi se rossz, csak mindent gyorsabban akarunk. És a Mikulás családján belüli generációs különbségekben is nyugodtan családunkra és magunkra ismerhetünk, hiszen kinek ne lettek volna ehhez hasonló vitái otthon? És, ahogy a valóságban, úgy itt is a család legkisebb tagja szeretné a leginkább, hogy karácsonykor mindenki megkapja a neki kijáró szeretetet. Mert hiába mondja Artúr bátyja, a minden karácsonyi akciót svájci óraműpontossággal megszervező Steve, hogy "a karácsony nem érzelmi ügy", de az. És legalább ilyenkor jó nem puszta kódoknak érezni magunkat, akiket a Google bármikor beazonosíthat.

- - -

1. Snoopy karácsonya (A Charlie Brown Christmas, 1965)

A mindössze 25 perces mesét akár Woody Allen is készíthette volna. Folyamatosan szól a jazz, Charlie Brown és kisbarátai korukat meghazudtolóan szarkasztikusak és ironikusak, a szereplők pedig olyan mondatokat nyomnak, amiket ha 10 éves lennék, folyton ismételgetnék. Például, hogy a decemberi hóból azért nem eszek, mert még nem az igazi, inkább várok vele januárig. A Snoopy karácsonya kikel a karácsony elüzletiesedése ellen. Még Charlie húga is pénzt kér a Mikulástól ajándékok helyett. A karácsonynak pedig nem a csillivilli külsőségekről, hanem a szeretetről kellene szólnia, mert az mindent megoldhat.