Így készüljön fel, ha szilveszterkor házibulit tart!

szilveszter buli
14695879 - teenagers celebrate the new year
Vágólapra másolva!
Ha szilveszter, akkor buli! Mégpedig, hacsak nem vágyakozik a hidegben egy utcabálba, vagy valamelyik tömött szórakozóhelyre, akkor házibuli. Ott biztos, hogy nem lesz tömeg, mert épp annyi ember lesz jelen, ahányat meghív. Persze, szilveszteri házibuli rendezőjének lenni igen komoly elhatározás, de ha már így dönt, figyeljen oda a részletekre!
Vágólapra másolva!

Először is számolja ki, mennyien férnek el kényelmesen. Ennél több embert ne hívjon, csak akkor, ha biztosan tudja, hogy barátai, akik buliról-bulira járva töltik az éjszakát, váltásban lesznek önnél, egyszerre mindig a megfelelő számban. Aztán itt van a szomszédok értesítése, hogy ereszd el a hajam lesz – egy évben egyszer azért megengedhető, illetve a törékeny holmik elpakolása egy biztonságos helyre. Ezek után jöhet a lakás feldíszítése, amivel megalapozhatja a buli hangulatát.

Forrás: velvel - 123RF

Néhány éve terjedt el – és még most is tartja magát a trendek között – a glitterrel, azaz csillámporral töltött lufi. Nem kell mást csinálnia, mint néhány dobozka színes csillámport vásárolni, és tölcsér segítségével még fel nem fújt állapotban lévő lufikba tölteni. Figyelem, nehogy telerakja a lufikat, csak egy kevés kell: amikor felfújja az így előkészített léggömböket, ezek a csillámporok szépen fel fognak tapadni a lufi falára, belülről. Ehhez ragasztó sem kell, a kis szemcsék simán feltapadnak az elektrosztatikusság miatt a lufi belsejére. Arra vigyázzon, hogy világos színű, és ne túl vastag anyagú lufit vegyen. Valahogy így:

Még jobban mutat, ha kívülről van a léggömbökön a csillámpor. Ez esetben viszont kell némi ragasztó, amivel bekeni a már felfújt lufikat, mielőtt belemártaná a csillámporba. Tényleg látványos díszítés, csak az első lufi kidurranása után ott lesz mindenütt a csillámpor a lakásban. Igaz, ha ilyen partyt tervez, biztosan felkészült a takarításra is.

Aztán vannak az apró, de látványos holmik, amelyek nem igényelnek túl sok munkát, de remekül fel tudják dobni a lakást. Ráadásul némelyik igen hasznos is. A bulin például sosem jegyzi meg senki, melyik volt az ő pohara, hacsak nem ragaszt rá valami egyedit. Ilyen lehet, ha színes keménypapírból a férfiaknak különböző formájú bajuszokat, a nőknek pedig különböző alakú ajkakat vág ki. Ha ezeket használják, mindenki megismeri majd a saját poharát és még vicces is, amikor isznak. Valahogy úgy, mint ebben a videóban, 12:18-tól:

Egyébként a fenti videóban van még pár eredeti ötlet. A kis, alumínium mécsestartókból szedje ki a viaszt, írd a mécsestartó aljába, hogy BÚÉK 2017, aztán tedd vissza a viaszt. Mikor a kis mécsesek leégnek, láthatóvá válik a felirat.

A másik jópofa dolog az újévi lámpás. Ezt kicsi befőttesüveg és üvegfesték segítségével készítheti el. Ha fel akarja akasztani, kell még hozzá egy szép, színes madzag is. Ezt a fenti videóban 04:18-nál találja.

Aztán persze, elengedhetetlen kellék lehet egy jókora BÚÉK 2017, vagy Boldog Új Évet felirat, amihez legjobb, ha fekete kartonból vágja ki a betűket, és aranyszínű, fényes alapra – papírra, vagy fóliára – ragasztva teszi fel a falra. Szükséges még nagy mennyiségű szerpentin is, amivel a lakást is dekorálhatják, de a vendégek is a nyakukba akaszthatják buli közben.

Az egyetlen dolog, amitől szerintünk óvakodjon, az a konfettiágyú, hacsak nem akar húsvétkor is konfettivel találkozni a rejtett zugokban, miközben éppen egy kóbor tűlevélbe lép.