Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSúlyos baleset történt szerda este Szolnokon, a Török utca és a Vas utca kereszteződésénél. Egy 21 éves nő, aki a gyanú szerint ittas volt, eddig tisztázatlan okból áttért a szembejövő sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval – írja a Szoljon.hu.

Fotó: Nagy Balázs
Az ütközés következtében mindkét jármű nekicsapódott két, az út szélén parkoló autónak is.
Ittas vezetés okozta a szolnoki balesetet
A balesetben legalább egy ember megsérült, és a négy érintett jármű közül háromban komolyabb anyagi kár keletkezett. A helyszínen még másnap is jól láthatóak voltak az ütközés nyomai, köztük egy leszakadt lökhárító darabja. A rendőrség megerősítette: a balesetet okozó nő ittasan vezetett.
Romok maradtak azután a baleset után is, amit egy részeg sofőr okozott, ráadásul még jogosítványa sem volt. Nekihajtott egy parkoló autónak, és egy villanyoszlopot sem kímélt.