Sokkoló: kettészakadt az autó a fiatal mentőtiszt alatt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kétségek között élnek ma Szigeti Barbara Júlia rokonai, nem értik, hogyan ütközhetett össze két autó úgy, hogy az egyik, Barbara autója kettészakadjon. Soponya és Kisláng között történt az a baleset, amelyet a fiatal mentőtiszt és a férje sem élt túl.
Vágólapra másolva!

Augusztus 8-án, pénteken este a Soponya és Kisláng közötti összekötő úton egy fiatal házaspár mindkét tagja szörnyethalt. Két autó ütközött össze, a másik kocsit vezető sofőr túlélte az ütközést. Az Országos Mentőszolgálat másnapi közleményéből derült ki, hogy egy enyingi mentőtiszt, Szigeti Barbara Júlia és a férje halt meg a tragikus balesetben, ahogy az is, hogy a fiatal nő a nappalos szolgálata után indult el az utolsó útjára. Barbara húga a Feol.hu-hoz fordult. Elmondta, hogy a család most abban reménykedik, valaki tud segíteni nekik abban, hogy kiderüljön az igazság.

Négy hét telt el a tragikus baleset óta, Szigeti Barbara családja gyászol, és szemtanúkat keres
Négy hét telt el a tragikus baleset óta, Szigeti Barbara családja gyászol, és szemtanúkat keres
Forrás: Család, Pixabay

Kettészakadt a pár autója a balesetben

Azok, akik elveszítették az életüket ebben a tragikus balesetben, már nem tudják megvédeni magukat, nem tudják elmondani a saját igazukat. Az igazságszolgáltatás sem tudja őket többé meghallgatni. Ezért most a szemtanúk tanúsága az egyetlen reményünk arra, hogy az augusztus 8-án este, 19.15 óra körül történt halálos baleset körülményeit megtudjuk, jóformán a hatóságoktól semmi felvilágosítást nem kaptunk. Egyszerűen szeretnénk megtudni az igazságot, hogy pontosan mi történt!" 

– árulta el a fiatal nő.

Ahogy mi is megírtuk, a helyszínen készített fotókon annyit lehet látni, 

hogy az egyik autó az út mellett áll összetörve, de egyben van, a másik viszont két darabra szakadt.

A szakértők szerint frontális baleset történt egy olyan szakaszon, ahol 40-es sebességkorlátozó tábla van kihelyezve, de sokan ezt nem veszik figyelembe. Ennél többet viszont egyelőre nem tudni. Ha látott valamit, segítsen a mentőtiszt családjának, írjon levelet a sz.orsi1130@gmail.com e-mail-címre!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!