Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huTavaly decemberben szörnyű bűncselekmény történt egy Gyöngyös melletti településen. Tulajdon nevelőszülei ellen fordult egy férfi, kegyetlen bántalmazás vette kezdetét - írta meg a Heol.hu.

Kép forrása: Magyarország Ügyészsége
A vádlott egy Gyöngyös melletti településen lakott nevelőszüleivel. 2024 decemberében nevelőanyjától követelt pénzt, ám az asszony a férfi kérését megtagadta, mire az fejbe ütötte a sértettet, és átvizsgálta ruházatát.
A nevelőapa meghallotta a bántalmazás hangjait
Az asszony kiabálására a nevelőapa is megjelent a szobában, ekkor a nevelt őt is arra utasította, hogy adjon neki pénz. A férfi kérését a nevelőapa szintén megtagadta. A fiú ekkor egy bútorlap darabbal fejen ütötte a nevelőapját, majd 100 ezer forintot vett el ki a zsebéből. A nevelőapa fej- és karsérüléseket, a nevelőanya nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség 8 év szabadságvesztés kiszabását, mellékbüntetésként 8 évre a közügyektől való eltiltást, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozta arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Hasonló eset történt nemrég Kiskunfélegyházán, ahol egy férfi több ezer eurót lopott édesapjától. A bűntett kiderült, majd számonkérés után még a fiú folyamodott erőszakhoz, a tulajdon apjára emelt kezet.