Párját ritkító civil összefogás az eltűnt Kaszás Nikolett felkutatására

Vágólapra másolva!
A Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület a közösségi oldalán tett ki felhívást. Az eltűnt Kaszás Nikolett megtalálása érdekében civil összefogás kezdeményeznek számos szervezettel közösen.
Vágólapra másolva!

Ahogy a Vaol.hu beszámolt róla, hatalmas tömeg gyűlhet össze a Pilisben a hétvégén. A céljuk az, hogy megtalálják Kaszás Nikolettet. Az eltűnt lányról már több mint két hete nem tudni semmit. Az Origo számtalan cikkben számolt be a Kaszás Nikolett-ügy minden részletéről. Végigjártuk a lehetséges útvonalát, sőt, egy őrültnek tűnő bejelentésről is írtunk.

eltűnt
Az eltűnt Kaszás Nikolettről ez az utolsó felvétel, amelyet egy térkamera rögzített
Fotó: Police.hu/Feol.hu

Civil összefogás az eltűnt Nikolettért

Párját ritkító összefogás keretein belül szeptember 28-ára kutatást szerveznek. A Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület a közösségi oldalán tett ki egy felhívást, mely szerint velük együtt a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány, valamint a Vácért Polgárőr Egyesület közösen indulnak Nikolett megkeresésére. Mindenkit arra kérnek, aki tud, csatlakozzanak hozzájuk. Ahogy írják:

...a Civilek összefogásaként mutassuk meg, hogy milyen erőket tudunk mozgósítani egy nemes ügy megvalósításáért. Felhívásunkhoz regisztrációs lap készült, amely minden résztvevő számára kötelező kitölteni. Elsősorba online felületen kell regisztrálni a https://forms.gle/8AWWFHjuSqWywrjr8 űrlapon, de lehetőség van helyszíni regisztrációra is, hogy a szervezést és a lebonyolítást megkönnyítsük."

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!