Gyermeke született, két másik életet vett el - videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Újszülött gyermekéhez sietett, szörnyű baleset lett a vége. Két ember halálát okozta az ittas nyíracsádi férfi.
Vágólapra másolva!

A Debreceni Járásbíróság szeptember 25-én, csütörtökön hirdetett ítéletet annak a nyíracsádi férfinak az ügyében, aki 2024 májusában halálos közúti balesetet okozott Vámospércsnél. A férfi előző este született gyermekét ünnepelte, másnap pedig volán mögé ült. A baleset következtében két idős ember vesztette életét - számolt be róla a Haon.hu.

Halálos balesetet okozott a gyermekét ünneplő férfi
Halálos balesetet okozott a gyermekét ünneplő férfi
Fotó: Napló archív

Két ember halálába került gyermekének születése

A férfi a balesetet megelőző este az újszülött gyermekét ünnepelte, másnap reggel azonban alkoholos befolyásoltsággal ült autóba. A 48-as főúton előzésbe kezdett, a manőver során áthajtott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. A karambol következtében a vétlen járműben utazó két idős ember életét vesztette. 

Az ügyész beszédében kitért a baleset részleteire és elmondta, a helyszínre mentőhelikoptert kellett hívni, mivel a vádlott is olyan sérüléseket szenvedett, ami megkövetelte a traumatológiára szállítást. Emiatt rendőri intézkedésre a helyszínen nem volt lehetőség, ugyanakkor a kórházban vért vettek tőle. Az ügyész kiemelte, hogy az eljárás hangsúlyos részét képezték ezek a vérminták, ugyanis a vádlott véralkoholszintje 1,06 milligramm per liter volt, ami messze meghaladja a megengedett határértéket, és jelentősen hozzájárult a tragédiához. A bíróság ítéletében figyelembe vette a vádlott beismerő vallomását és megbánó magatartását, ugyanakkor súlyosító tényezőként értékelte a két ember halálát és a közlekedési szabályok súlyos megsértését.  

Az ügyész rámutatott, hogy a szakvélemény szerint már 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint esetén olyan tünetek jelentkezhetnek, amelyek befolyásolják a vezetést. Ilyenkor enyhe alkoholos hatásról beszélhetünk, ami a morális fegyelmet is lazíthatja, így az ember könnyen olyan kockázatos döntéseket hozhat, amiket normális körülmények között nem követne el a volán mögött.

Újszülött gyermekét ünnepelte a balesetet megelőző este

A vádlott védekezésében arra tért ki, hogy előző este a megszületett gyermek egészségére ivott sógorával otthon, állítása szerint estétől hajnalig hat doboz sört fogyasztott el. A szakértői vizsgálat azonban ezt cáfolta.

A szakértő megállapította, hogy az ittas sofőr járműve körülbelül 140 kilométer/órás sebességgel haladt, míg az idős házaspár 70 km/órával közlekedett azon a szakaszon, ahol a megengedett sebesség 90 km/óra volt. Az ügyész szerint a balesetet az áldozatok számára esély sem volt elkerülni. Mivel az útszakasz kiváló minőségű volt, a látási viszonyok pedig tökéletesek, a külső tényezőre vagy akadályra való hivatkozás lehetőségét kizárták.

Börtönbüntetésre ítélték

A sofőrt bűnösnek mondták ki ittas állapotban elkövetett halálos baleset okozásában, ezért 6 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélték. Az indoklás szerint a bíróság nem fogadta el a vádlott állításait az elfogyasztott alkohol mennyiségéről és időpontjáról, mivel a szakértői vélemény ezt cáfolta, ráadásul a balesetet megelőző órákban is fogyasztott alkoholt. Bár nem bizonyítható teljesen, hogy az idős házaspár használta-e a biztonsági övet, a bíró szerint az ütközés sebessége miatt a balesetet így sem volt esélyük túlélni. A bíró ismertette a körülményeket.

Enyhítő körülmények:

  • Büntetlen előélet,
  • beismerő vallomás,
  • megbánó magatartás,
  • két kiskorú gyermek ellátásáról való gondoskodás.

Súlyosító körülmények:

  • Két ember halála a balesetben,
  • több közlekedési szabály megsértése,
  • hosszabb táv megtétele nagy forgalomban alkoholos befolyásoltság alatt,
  • ittas állapotban elkövetett közúti bűncselekmények országos és helyi gyakorisága.

Az ügyész az ítélettel egyetértett, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett, így a döntés még nem jogerős, a másodfokú bíróság hozza meg a végső ítéletet.

Azon túl, hogy a Büntető Törvénykönyv tiltja az ittas vezetést, egy pillanatnyi döntés is tragédiákat okozhat. Nemrég az M7-es autópályán történt baleset, ahol egy autó tetejére borult, miután leállósávban előzve nekicsapódott egy előtte haladónak. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem járt végzetes következményekkel. Részletek az Origo.hu cikkében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!