Eltűnt Kaszás Nikolett, látta valaki?

Vágólapra másolva!
Vasárnap egy túrára indult, de rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Körözést adott ki a rendőrség a megtalálása érdekében.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság körözést adott ki az ismeretlen helyen tartózkodó Kaszás Nikolett ügyében – írta meg a Bors. A körözés alatt álló személy vasárnap túrázni ment, az  Eltűnt Személyek Keresése E. Sz.K Hungary csoport közösségi oldalán az olvasható hogy a túra kapcsán két útvonal jöhetett szóba, a Spartacus túraútvonal vagy a Rám-szakadék.

körözés
Körözést adott ki a rendőrség az eltűnt Kaszás Nikolett ügyében Fotó: Police.hu

Körözés Nikolett megtalálása érdekében

Mindenesetre a lány vasárnap este 8 óra körül még küldött SMS-t a barátjának arról, hogy a túra jó volt. Ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy szerencsésen hazatért, és jelezte a párjának, hogy már Budapesten van. De sem a lakásán, sem a szüleinél, sem a barátjánál nem jelent meg.

Nikolett még éjszaka háromnegyed kettőkor SMS-ben elköszönt a párjától, de reggel a munkahelyén nem jelent meg.

A telefonja azóta sem elérhető, nyoma veszett, és azt sem tudni, az éjszakát hol tölthette 

– írták az egyik bejegyzésben.

Nikolett 160 centiméter magas, vékony testalkatú, sötétbarna haja és barna szeme van. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Kaszás Nikolett tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: Police.hu

A Pécsi Rendőrkapitányság rendőrei Orsós Jázmin Rebekát szeretnék megtalálni. Szeptember 2-a óta nem tudják, hol lehet. Az eltűnt kislány 2012. július 8-án született, vagyis mindössze 13 éves. A részleteket az Origo oldalára kattintva tudja elolvasni.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!